Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 4
Összes találat megjelenítve : 4
Találatok
Már két éve annak, hogy a tank. kir. főigazgatóságaink megkezdték működésüket. Ezzel gyakorlati valósággá vált neveléspolitikánknak azon törekvése, hogy iskolahálózatunkat azonos nevelőszempontok irányítsák. Különösebb indokolás nélkül is könnyű belátni, vagy számba-venni azokat a közös vonásokat, amelyek úgy az általában művelő népiskolát, polgárit és gimnáziumot, mint a szakképzést adó tanonciskolát, kereskedelmit és tanítóképzőt irányítják, vagy irányítaniok kell, nemcsak érdekes, hanem szükséges feladat és megvannak a maga nehézségű. Elsősorban igen egyszerűnek látszik a kérdés megoldása, mert összes iskoláinknak egyetlen nagy közös feladata: a nemzet jövőjét — mondjuk szebb és jobb jövőjét — előkészíteni. Mindnyájunknak, minden hivatásos nevelőnek, közös törekvésünk, hogy a maga természete szerint fejlődő és a maga boldogulását kereső gyermek lelkébe beleplántáljuk és megerősítsük az élő, alakuló, sokszor összeroppanásig szenvedő nemzetszervezet jövőjének biztosítékait. Mondhatjuk: minden magyar gyermek 6—8—12 évig nevelőhatásunk körébe kerül, hogy fejlesszük testi-lelki erőiket, lépteiket irányítsuk egy olyan kis munkahely felé, ahol majd megtalálják a maguk kenyerét, örömét és küzdelmeiket, de egyúttal tudják és akarják mindnyájunk közös otthonát: a nemzetet szeretni és szolgálni. Röviden: Mindnyájan egy …
Tovább a műhöz
A kor, melyben élünk, a nagy nyugtalanság kora. Smuts tábornok, a délafrikai államférfi ezt úgy fejezte ki híressé vált metaforájában, hogy az emberiség elbontotta a sátrait és most útban van... nem tudni hová... Huizinga, a hollandi kultúrfilozófus, akinek a „Holnap árnyékában" című könyve magyarul is megjelent tavaly, ugyanerre a megállapításra jutott, csak más szavakkal fogalmazta meg azt: szerinte az emberi társadalom megszűnt sztatikus fogalom lenni és mainapság már az állandóan változó, a haladó jegyeit mutatja... Spengler pedig — az „Untergang des Abendlandes‘‘-ban — megszabta már ennek a haladásnak az irányát is; a mostani társadalmi rendszer, sőt az egész mostani kultúra egyenes irányban és nagy gyorsasággal halad azon nagy katasztrófák egyike felé, amelyeknek összesége a világtörténelem. Ha nem fogadjuk is el Spengler pesszimista álláspontját a végső kifejlést illetőleg, ha mindenünk’ tiltakozik is az ellen a gondolat ellen, hogy legyen egyszer egy idő, amikor mostani kultúránk épp olyan múzeumi objektummá vált, mint ma a Husvét-szigeti óriásszobrok építőinek, vagy az Inka-indiánoknak kultúrája, azért mégis kénytelenek vagyunk elismerni, hogy a világ jelenlegi kultúrája, melynek igen nagy része éppen az európai szellem terméke, súlyos válságban van : a válságjelenségek túlságosan nyilvánvalóak ahhoz, hogy erőszakkal rémképeknek nyilváníthatnánk …
Tovább a műhöz
A török kiűzésével kapcsolatos erőfeszítésektől, majd az újjá-rendezés küzdelmeitől elalélt Magyarország a béke éveiben kezdi kibontakoztatni belső erőit, magára találván a felvilágosodás századának törekvéseiben. Az új európai szellemnek hódoló uralkodók felvilágosodott rendelkezéseikkel kísérlik meg országaik helyzetét javítani. Az új államszemlélet azonban sajnálatos módon politikummá tette az iskolát, ahelyett, hogy fölébe emelte volna. Tagadhatatlan, azonban, hogy az állam beavatkozása a köznevelés egységessé tételével kapcsolatban ért el jelentős sikereket. Hazánkban az oktatás ilyen állami megszervezése a Ratio Educationissal történik. Gyökere azonban nem a magyar Alföld szükségletéből táplálkozik, és így szinte csak a korszellem és a nyugati törekvések tükrözőjévé vált. A magyar életnek sajátos képe volt ekkor is, szinte végzetes akadályai voltak a kultúrmunkának, melyek ugyan apróbb tünetek, jelentéktelen esetek, de jelentőségükben megnőnek, keservesen döntőkké válnak, ha együttesen vesszük vizsgálat alá. Tessedik kultúrprófétai munkájának a jelentősége éppen ott tárul fel leginkább, ahol a sajátos magyar kérdéseknek európai megoldására tesz kísérletet. Számbavéve a magyar föld, vagy Tessedik szavaival élve, a „tiszavidéki pusztaság'1 nagy szükségletéit is, a jelentkező hiányok megszüntetését kísérli meg. Szinte szimbolikus …
Tovább a műhöz
1. „Mily szép az emberi élet, midőn a mindennapiság parányi homályából kiemelkedik. Mily szép világító csillagként tűnni fel ezerek előtt. . . s szabadon választani magának pályát s azt örökre tiszta, soha nem szűnő szenvedelemben futni meg.. .“ Így kezdődött, hinni tudom ma is őszülő fejjel, mindnyájunknál így kezdődött a pályaválasztás, akik tanári munkára szántuk magunkat. Előre lemondtunk a gazdagság előnyeiről, csak azt az eszményi örömöt vártuk, hogy kiemelkedjünk a parányi homályból és másokat is kiemeljünk... 2. A „szenvedelem11 nem csappant, de az energiánk tagadhatatlanul megbénult, mikor a mindennapi kenyérért való küzdelemre kellett azt fordítanunk. . . Harminc évvel ezelőtt a párisi Quartier .Latin egy szerény kávéházának, a Café Cluny-nek magyar asztalánál ültünk nehányan, magyar tanárok és valóságos meghatottsággal olvastuk az Országos Középiskolai Tanáregyesület Közlönynek egy magasan szárnyaló értekezését a tanári munka értékéről. Az értekezés logikus eszmemenete, higgadt hangja, nyugodt érvelése, meggyőző Ítéletei az eredendő igazság erejével hatottak. Emelkedett a lelkünk, hogy a magyar tanár munkájáról ily klasszikus cikket olvashatunk, de fájdalmas volt megbizonyosodni afelől, hogy „a magyar tanár alakja mögött még mindég ott lappang az ókori rabszolga sápadt arca . ..“ Krenner Miklós mondta ezeket a súlyos veretű …
Tovább a műhöz