Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 1

Találatok


Vannak az emberi életnek diadalmasan szép napsugaras napjai, amikor az isteni erő, a belelehelt isteni tűz izzóvá lesz benne és kisugárzó fényéve], melegével elárasztja, megvilágítja, felmelegíti a körülötte levő világot. Lüktető életet bocsát reá és az Istentől nyert erővel újra megteremti azt, ami körülveszi. Ünnepel ilyenkor az ember — megünnepli lelkének erejével a saját korlátolt kis életében a teremtés csodálatos kialakulását. Oh bár gyakran jutna ez mindnyájunknak osztályrészül! Kicsi és nagy — öntudatlanul és öntudatosan, gyermek, ifjú és felnőtt, óh bár gyakran éreznők, hogy Isten az embert teremtésének osztályosává avatta, mert tőle várja, hogy a világ új és újabb formát nyerjen. Azért adott a lelkének életet, hogy életet osszon ő is! Megadta azt a nagy jót, hogy változást és fejlődést, alakulást és tökéletesedést idézhessen elő a körülötte levő világban, az élet országútján! Igen, csak azok élnek igazán, akiknek van erejük arra, hogy a körülöttük levő világot a maguk képére alakítsák át. Erzsébet királynéról olvassuk, halljuk, tudjuk, számtalan közvetetten és közvetett tanú, adat beszéli, hirdeti sok-sok ezer változatban, neki meg volt az a gyönyörű, életosztó ereje, hogy közelében jobbak, erősebbek, megbocsátóbbak lettek az emberek. Aki vele érintkezett, mindenki érezte ezt a bűvös erőt, nem a királyi hatalom, hanem a …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 1