Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 1

Találatok


A pécsi jogász doktoranduszoknak szervezett Konferencia 2022. december elsején került megrendezésre. A konferencia immár ötödik alkalommal adott otthont a jogi szakma különböző területeiről érkező Pécsen tanuló PhD hallgatóknak, akik a legfrissebb kutatásaikat és gondolataikat osztották meg velünk. A konferencia ezúttal is online formában került megrendezésre, a Microsoft Teams platformján, lehetővé téve a résztvevők számára, hogy bárhonnan csatlakozzanak és részt vegyenek az eseményen. A konferencia 23 előadót vonultatott fel, akik számos jogterületet érintettek előadásaikkal, így biztosítva a széleskörű és interdiszciplináris megközelítést. A konferencia három szekcióra volt felosztva, köztük egy idegen nyelvű szekció is helyet kapott, ahol a PhD hallgatók német és angol nyelven adtak elő. A konferenciakötetben 13 előadó írása olvasható, akik a konferencián elhangzott előadásaikat foglalták össze és mélyítették el. Reméljük, hogy a konferencia és a hozzá kapcsolódó konferenciakötet hozzájárul a doktoranduszok tudományos munkásságukhoz. Ezúton is köszönjük valamennyi szerzőnek, résztvevőnek, lektornak és szerkesztőnek a munkáját! (...) Az e-sport az egyik, ha nem a legdinamikusabban fejlődő terület jelenleg, amely egyszerre öleli fel a sportot, a virtuális játékokat, a jogi szabályozást és a szerencsejátékot. Egy ennyire sokrétű új terület rendkívül …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 1