Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 1
Összes találat megjelenítve : 1
Találatok
Eötvös nevét említeni annyi, mint hódolni szellemének, — a leggazdagabb, legmagasabb röptű, legnemesebb szellemek egyikének, a milyet a magyar föld valaha termett, a magyar nemzet géniusza valaha megihletett. Ez a szellem közös kincse és büszkesége minden magyarnak. Nekünk a nemzeti kultúra, a közoktatás szerény munkásainak több : világító tüzoszlopunk a pusztaságban, az ígéret földe felé. Rajta csügg tekintetünk a jövőért folytatott küzdelmeinkben ; hozzátapad bizodalmunk a múlt emlékeinek minden erejével, mert érezzük, tudjuk, hogy a mit eddig kivívtunk, a mi sikerre rámutathatunk, neki köszönjük azt. Nem is a véletlen dolga, hogy egyesületünk az ö nevét viseli. És nem a henye, eszmélni nem szerető megszokás, vagy a tiszteletadásnak kegyeletes kötelessége az csupán, a mi bennünket évröl-évre e napon összehoz. Nekünk életszükségünk az, hogy keressük az érintkezést Eötvös szellemével és hogy benne egyesülni törekedjünk. Eszembe jut a görög regevilág hőse, Antteus, ki küzdelemre szállt Heraklessel. Sokáig folyt a tusakodás. Herakles fel-felkapta a levegőbe s le-lesujtotta a földre Antaeust; de ez, a hányszor a földet érintette, új erőt érzett tagjaiban, talpra állt s tovább folytatta a viadalt. Herakles észrevette ellenfele erejének forrását; felkapta utólszor s addig tartotta a levegőben, míg a földtől elszakítva, ki nem oltotta életét. A mi Antieusnak az …
Tovább a műhöz