Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 1

Találatok


A Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottsága elhatározta, hogy az 1958-ban alapított Tanulmányok a neveléstudomány köréből című sorozatát, mely azonban 1984 óta nem jelent meg, újraindítja. A tetszhalálból felélesztett új folyammal és ezzel az első kötettel is jelezni kívánja, hogy nem adta fel azt a szellemi offenzívát, amit már több évtizede - de különös intenzitással a kilencvenes években - folytat a magyar neveléstudomány társadalmi jelentőségének és tudományos rangjának elismertetéséért. A „tanulmányok” abba a sorba illeszthető, amelynek fontos mérföldköve az új Pedagógiai Lexikon (1997) közreadása volt, és folytatása az első országos neveléstudományi konferencia (2001) megrendezése lesz. Amikor a Pedagógiai Bizottság a sorozat újraindítását elhatározta, és ehhez a szükséges anyagi feltételeket sikerrel megszerezte, szerkesztő-bizottságot küldött ki a sorozat és az első szám megtervezésére. Az első szám feladata a magyar neveléstudomány századfordulós leltárának elkészítése: a fontosabb nemzetközi trendek, a hazai törekvések számbavétele és értékelése, a perspektívák kijelölése.
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 1