Magyar
EnglishKeresés
Találatok
Ősidők óta köztudomású dolog, hogy csak egészséges testben lakhatik ép lélek. De azért még ma sem teszünk eleget ezen kétségbe vonhatatlan igazság követelményeinek; sőt ellenkezőleg, minden lépten-nyomon az ellenkezőjét teszszük annak, a mit tőlünk, nevelőktől a növendekek egészségügye megkövetelne. A mai iskolai élet, a midőn a szellemet nevelné, megrontójává lesz a testi épségnek. Nézzük csak meg minő épek, minő egészségesek rendszerint a gyermekek, mielőtt az iskolába küldenék őket és kisérjük figyelemmel, minő változásokon mennek keresztül az egészségtől duzza-dozó, üde színű gyermekek az iskolai élet hatása folytán! Egytől -egyig fölveszik csakhamar az úgynevezett iskolai szint, a mely épen nem az egészségnek a jele. Milyen színben vannak a gyermekek rendszerint a tanév elején és milyenek annak leteltével! Mi okozza ezen aggasztó változást? Az iskolai élet. E tényt kétségbe vonnunk nem lehet s megdöbbentőleg komoly következményeivel számolnunk kell. — Mi történik, ha a mindinkább elterjedő rendes iskoláztatás folytán a nemzet ifjúságának egészségi állapota meggyengül; mi lesz nemzetünkből, ha leányiskoláink, míg a szellemet fejlesztenék, megrabolják a leendő anyákat épségüktől, az államot legdrágább vagyonától, a nép egészségétől ? — Fölér-e azon haszon, melyet az általános iskolázás a nemzetnek nyújt, ama veszedelemmel, mely …
Tovább a műhöz
Igen érdekes munkát bocsátott ki e tárgyról Marion Henrik, l>árisi tudós, és valóban egész uj világot vet ez által a nevelési kérdésre. Francziaországnak az az előnye, hogy ezelőtt harmincz évvel, mikor még ugyancsak kezdetleges állapotban volt a nevelési tudomány elmélete, erre nézve semmi irodalma sem létezett; csak pár év óta kezdenek e fontos tárgyról munkákat írni, midőn a fogalmak tisztultak. így nincs meg nálok az az iszonyéi könyvhalmaz, mely a németeket e téren megbénítja, mivelhogy követelik, miszerint az, ki nevelési ügygyel foglalkozik, ezt az egész meddő irodalmat ismerje, mely főleg üres szavakból áll, miket egyik szerző átvett a másiktól, s különféle alakban tünteti elő, a mi tulajdonkép se több világosságot nem áraszt a kérdésre, se az ügyet előbbre nem viszi. Nincs veszedelmesebb, mint a bonyolódott elméletekben eltévedni, s már csak ezért is óvakodnunk kellene túlterjeszkedni vágyó hatalmas szomszédainktól. Marion Henrik müve igen terjedelmes és tudományos, nincs szándékunk azt ismertetni, erre avatottabb toll volna szükséges; csupán azon általános benyomásról kívánunk szólani, melyet a mű az olvasó lelkében hagy, s azon következtetésekről, miket a neveléssel foglalkozó egyének abból azonnal vonhatnának. Mert valóban nincs is hathatósabb tényező az egyed erkölcsiségére nézve, mint az emberi szolidaritás, mely mindenki szabad akaratát …
Tovább a műhöz
Trefort Ágoston, vallás- és közoktatásügyi miniszter február 7-én ülte meg születésének hetvenedik évfordulóját. E napon ünnepet ültek közoktatásunk munkásai is, a kik az ünneplő és ünnepelt férfiúban vezetőjüket, pártfogójukat és jótevőjüket tisztelik Folyóiratunk lassúbb lépésben jár mint az események, s noha annak ide-jén szívben és lélekben mi is együtt ünnepeltünk az ünneplökkel, csak most fejezhetjük ki hódoló üdvözletünket, őszinte jókivána-tainkat. Ez a. hetven év valóban méltó a megünneplésre, mert olyan félszázados munkásságot foglal magában, a melyet az egész nemzet hálásan vés emlékezetébe. Trefort Ágoston abból a nemzedékből való, a melyet Vörösmarty lángoló költészete ősi dicsőségünk" fölidézésével mentett meg a csüggedéstől; abból a nemzedékből való, melyet a nagy Széchenyi prófétai ihlettel lelkesített és számító eszszel vezérelt a «szebb jövő» meghódítására. Mint egészen fiatal, pályakezdő ember szóval, tollal, tettei ott küzd a legnagyobb magyar táborában s egykorú pályatársai közt kevesen vannak, a kik a középkori kiváltságokat jobban gyűlölnék, a modern jogállam megvalósítását jobban óhajtanák mint ö. Testestül-lelkestül az európai eszmék, törekvések és intézmények embere s annak a liberális politikai iskolának híve, a mely a nagy franczia forradalom s az azt követő reakczió után a legnemesebb …
Tovább a műhöz
Szinte habozva merem csak bevallani, hogy miről akarok szólni, mert ennek a kérdésnek fejtegetése annyiszor volt pedagógiai lapjaink és értekezleteink tárgya, hogy már a témának puszta fölemlítése is idegenkedést teremt. De szólásra indít az az igazság, hogy a baj orvoslásával mindaddig szükséges foglalkoznunk, a míg a beteg ki nem épül belőle.
Sokan lesznek a felsőbb leányiskolák tanítói között is, a kik épen mert alaposan ismerik a felsőbb leányiskoláknak tantervét, a bennük folyó tanításnak menetét, szellemét, s a nagyméltóságú minisztériumnak a tanítási anyag beosztására nézve részletesebb utasítások kapcsán ezelőtt alig egy hónappal kiadott rendeleteit: meg fognak ütközni azon, hogy még ma is szóba lehet hozni a túlterhelés kérdését, mikor a felsőbb leányiskolái tanításról beszélünk ? Legújabb tantervünk tetemesen leszállította az óraszámot, s a mennyire nagyobb szellemi kár nélkül lehetett, a tanítási anyagot is; szóval iskola és hatóság megragadott minden módot, minden eszközt, hogy serdülő leánynövendékeink sorsán könnyítsen, s mégis lépten-nyomon panaszt hallunk tanítók és közönség részéről egyaránt. A tanítók részéről, a kik nem tartják kielégítőnek azt az eredményt, a mit legjobb igyekezetükkel lelkiismeretes munkájukkal elérnek s növendékeik közömbössége, sokszor fásultsága miatt meg vannak ingatva abban a hitükben, hogy el …
Tovább a műhöz
Hogy reformok még szükségesek a felsőbb leányiskolák szervezetében és tanítási módszerében, abban, úgy hiszem, majd mindenki megegyezik. Mert a leányok középoktatása, vagy ha ezen elnevezéstől félünk, az elemit követő közoktatása, még nem nőtte ki magát annak, a minek tulajdonkép lennie kellene, hogy hivatásának megfeleljen. Bizonyíték erre, hogy boldog, boldogtalan hozzászól, reformokat ajánl, főkép alaki módosításokat, mert általában az a hit van elterjedve, hogy a leánynevelés olyan valami, a mihez minden ember érthet, a mihez mindenki hozzászólhat. Mikor azt a sok bölcs tanácsot és elmélkedést olvasom, eszembe jut egy szegény olasz család esete, a melylyel Budapesten ismerkedtem volt meg. Valahol a külvárosban laktak. Az apa a kórházba került, s a szegény anya alig bírt roppant eleven négy gyermekével. A legidősebb leány 13 éves volt, s mivel az őszi nagy sárban is Olaszországból hozott fekete selyem czipőjében járt, nagy köhögésbe esett. A testvérek mind reá támadtak, s magyarázták, hogy rosszullétének a czipője az oka. Innen kiindulva az egyik mondta, hogy a hegyes orrú czipőt szereti, a másik a négyszegű végűt dicsérte, a harmadik a kivágott franczia sarkot, a negyedik az alacsony angol sarkot, s mind egyszerre beszéltek, a midőn épen beléptem hozzájok, iszonyú élénkséggel, s feledve, hogy nem arról volna szó, a mi felett vitatkoztak, hanem arról, hogy ott, a hol …
Tovább a műhöz
A most folyó iskolai évben két oldalról is indult meg mozgalom az eleminél magasabb leánynevelő intézetek reformálása érdekében : egyik az állami felsőbb leányiskolák igazgatóitól, a másik az Országos Polgári Iskolai Tanáregyesülettől. Nem időszerűtlen tehát e kérdéshez a hozzászólás. A reform lényegét, úgy látszik, mindkét részről az illető iskolák rangjában és a tanerők kvalifikácziójában találják. Ugyanis a felsőbb leányiskolák igazgatói azt kérik, hogy a közoktatásügyi miniszter úr a felsőbb leányiskolákat helyezze vissza középiskolai rangjukra, adja meg ez iskoláknak a női középiskola czimet és vegye ki őket a kir. tanfelügyelők hatásköre alól; az Országos Polgári Iskolai Tanáregyesület pedig azt óhajtja, hogy a polgári leányiskolák és a felsőbb leányiskolák négy alsó osztálya «alsó női középiskolán czím alatt egyesíttessék. Ámde a felsőbb leányiskolák igazgatói azért is kívánják a középiskolai rangot, mert szerintök «a nép és polgári középosztály leánygyermekeinek neveltetésére" ott vannak a polgári leányiskolák mint népoktatási tanintézetek, holott a felsőbb leányiskolák czélja «a társadalom magasabb, intelligens rétegeinek» igényeit kielégíteni. Mi már most e kérdésben az eltagadhatatlan tény, mi a tiszta igazság? A tény nem az, a mit a felsőbb leányiskolái igazgatók memoranduma mond, hogy «így ez idő szerint 8 állami …
Tovább a műhöz
A Mária Dorothea-Egyesület, melynek fejlődése örömmel és büszkeséggel töltheti el minden magyar tanítónő szívét, február hó 21-én tartja ez évi közgyűlését. Milyen jelentősége van ez egyesületnek a tanítónők anyagi, erkölcsi és szellemi érdekeinek előmozdításában már ma, s milyen jelentősége lehet még a jövőben, ha fejlődésének eddigi irányát és arányait megtartja: azt mindenki felismerheti, ki az egyesület évi jelentésébe bepillant. Közöljük ez évi jelentést egész terjedelmében, mint biztató zálogát annak, hogy a magyar tanítónők képesek a társadalom jobbjainak támogatásával nem csak saját közös érdekeik, hanem a magyar nőnevelésügy javára is lelkes, hasznos és tiszteletreméltó munkát végezni. E munkának szép és biztató eredményeit magyar tanítónő nem hallhatja anélkül, hogy annak részesévé lenni ne kívánna, s azt hiszszük, nincs messze az az idő, midőn minden magyar tanítónő mint az egyesület tagja segít megsokszorozni a buzgó kezdeményezők munkáját. Azt fogja ez jelenteni, hogy a magyar tanítónők közt a magyar nőnevelésügy javára kamatozó, öntudatos, lelkesült közszellem van. A választmány évi jelentése a következő: «Mélyen tisztelt közgyűlés! Egy évvel ezelőtt, midőn a Mária Dorothea-Egyesület hatodik évi rendes közgyűlése elé beterjesztettük évi jelentésünket, annak a reménynek adtunk kifejezést, hogy egyetlen év …
Tovább a műhöz
A leánynevelés kérdésében nálunk még meglehetősen eltérő nézetek uralkodnak. Mondhatnám azt is, hogy pártok vannak, mint akár a politikában. Először is ott vannak az ósdiak, kik azt tartják, hogy a tudás egyáltalában csak a férfiaknak való; a leányoknak veszedelmes, mert mihelyt írni tudnak: szerelmes leveleket írnak, s mihelyt olvasni tudnak: regényekbe bolondulnak. Szemben állanak ezekkel a radikálisok (szélsők) a nőemanczipáczió hívei, kik úgy képzelik, hogy a nők a férfiak «átkos kormánya» alatt nyögnek, holott aránylag még tehetségesebbek, mint ezek, — tehát eljött az ideje, hogy a nő, a ki eleddig amolyan «melléknév» számba esett, «főnévvé» promoveáltassék. E párt emberei arról ábrándoznak, hogy a jövő században az összes hivatalok, politikai életpályák a nők kezébe jutnak. Ha valaha ez a fantazmagória megvalósulna, a természet törvényei szerint csak rövid ideig tarthatna. A nők úgy járnának, mint a tündérmesebeli herczegkisasszony, a ki azért szerencsétlen mindenben, mert keresztelőjekor királyné-anyja elfelejtett meghívni egyet a tündérek közül. És ez a tündér, a kit elfelejtettek meghívni emanczipácziójuk keresztelőjére, a tündérek közt a leghatalmasabb; neve: Természet s parancsainak az egész világ engedelmeskedik. Jaj a nők jogai harczosainak, ha elfelejtenék e tündér tanácsát előre kikérni.
Harmadik csoportba tartoznak a mérsékelt haladók, …
Tovább a műhöz
A budapesti állami felsőbb leányiskola új igazgatóját és a vidéki felsőbb leányiskolák miniszteri biztosát mutatjuk be ez alkalommal olvasóinknak. Teszszük ezt nemcsak azért, mert új állásánál fogva Szuppán Vilmos felsőbb leánynevelési ügyünknek egyik vezéregyéniségévé lett, hanem azért is, mert az ő munkának és a kötelesség hü teljesítésének szentelt életében lélekemelő és buzdító példát látunk s teljes biztosítékot találunk arra nézve, hogy felsőbb leányiskoláink az ő vezetése alatt fejlődésüknek eddig elért magaslatán nemcsak meg fognak maradni, hanem helyes irán}'ú tovább fejlődésük által még az eddiginél is fokozottabb mértékben válnak nemzeti nőnevelésügyünk első rangú tényezőjévé. Szuppán Vilmos 1854 deczember 15-én született Budán; s így ha évei számát tekintjük, még fiatal ember, de ha azt a lankadatlan tevékenységet, melyet kora ifjúságától kezdve kifejtett s ha e tevékenység eredményeit veszszük számba, öreg, igen öreg embernek kellene öt tartanunk. Nem merült fel az utóbbi évtized alatt életre való nevelési eszme, melyet Szuppán megvalósítani ne segített volna, sőt első volt mindenütt, a hol dolgozni, fáradni kellett, noha az alkotás dicsősége, a munka sikere nagyon gyakran nem az ő nevével került kapcsolatba. Azok közül, kik a köznevelésügy érdekében kifejtett eme sokoldalú és nagy hasznú munkásságnak szemtanúi voltak, …
Tovább a műhöz
Kossuth Lajos meghalt: elköltözött a halhatatlanság örök birodalmába. Megrengett e hírre az egész magyar haza földje és gyászba borúit az egész magyar nemzet. Ki mérlegelné e pillanatban, hogy mit vesztettünk benne, mikor csak azt az egyet érezzük, hogy elvesztettük! Elvesztettük az utolsó nagy emberét a héroszok ama nemzedékének, a mely a mai Magyarországot megteremtette. Az ö neve nem is egy ember neve csupán. Egy egész kort foglal az magában telve ennek a kornak minden vágyaival és reménységeivel, küzdelmeivel és dicsőségével, kétségbeesésével és kínszenvedésével, megpróbáltatásával és diadalával. A míg ennek a kornak emléke és tanúsága ott fényeskedik a magyar történet lapjain, Kossuth Lajos is élni fog a nemzet szivében és éltetni fogja a nemzetet! | Tisztelt hölgyeim! Megkísérlem, a mennyire egy rövid előadás keretében lehet, végig kalauzolni önöket magán- és közjogunk rendszerének útjain, hogy áttekinthessük azon jogosítványokat, melyeknek hazai törvényeink a magyar nőt részesévé tették. A kérdés jelen állásának vázolása mellett természetesen vissza kell nyúlnom a multakba is; mert a mi jogi intézményeink sok százados fejlődés eredményeképen állottak elő, s nem pillanatnyi rögtönzés csinálmányai. Nem akarok azonban müvelődéstörténelmi értekezést tartani; nincs szándékomban a magyar nő társadalmi helyzetének teljes képét rajzolni, a milyen az …
Tovább a műhöz
Míg Varsóban a legnagyobb csendben, szó nélkül, leplezték le a nagy lengyel író és költő szobrát, mit a nemzet egyes filléreivel emelt e kiváló fiának és egyedül a kalapok halk eltűnése jelezhette azon kegyeletes perczet, a midőn a fátyol leesett a szoborról : addig Parisban ép oly megható ünnepet rendeztek Mickiewicz Ádám tiszteletére és itt nem csak a néma csendben, egy lélekben elsóhajtott kegyeletes mozdulatban, hanem lelkes szavakban adtak kifejezést ama szeretetnek, ama mély meghatottságnak, melylyel Mickiewicz emlékét őrzik, a francziák ép úgy mint a lengyelek.
Mert Mickiewicz a francziáké is lett az által, hogy őt 1840-ben Cousin Viktor, a ki akkor közoktatásügyi miniszter volt, a Collégé de France-ban a szláv irodalom tanárának székével kínálta meg. Együtt tanított ott Mickiewicz, Michelet-vel és Quinet-vel és annyira egyet képezett velők, hogy az akkori nagy szobrász, Dávid D'Angers, egy nagy medaillon-ban egyesítette a három tanár és író arczéleit s ezen bronz műremek most is ott ékesíti a Collége de France egyik termének falait. Felejthetetlen napok voltak azok, a mikor oly kitiinő nagy emberek vonzották a Collége de France-ba nem csak az egész ifjúságot, hanem még a város legkiváló alakjait is. Mert ezen legfelső fokú ismeretterjesztő remek tanintézetben, mely egyetlen a maga nemében egész Európában, mindenki szabadon bemehet hallgatni minden fizetés, jegy vagy …
Tovább a műhöz
Vagy tíz év óta egészen új irányt látszik követni a francia drámairodalom, mint a minőt eddig követett. Hogyha így a távolból, egyes példákból helyesen lehet következtetni, úgy látszik, mintha ez az irodalmi ág visszatérne a valódi francia szellemhez. Nehéz meghatározni: mi a nemzeti szellem, de hát mindenesetre az a nemzet belső énje, a nemzet lelke, mely vezéreszméiben nyilvánul. Egy eszme vonul át az egész francia irodalmon és képezi annak harmonikus egységét. A XY-ik századtól fogva a XYIII-ik századig (XIV-ik Lajos uralkodását kivéve, a mikor nem lehetett) minden gondolkozó nagy elme, minden lángeszű író: az eszme egykori felszabadulásáért, diadaláért fára-dott! Kereste a föltétlen igazságot, kereste a föltétlen igazat, s azt hirdette a legékesebb, utolérhetetlen formában! Az eszmék fejlődése és küzdelme, az örök igazság érdekében, képezi a francia irodalom erkölcsi egységét, a francia irodalom lelkét Montaigne és La Boétietől kezdve Voltaire-n és Eousseau-n át a nagy forradalomig! Most is a legújabb darabok, azok, melyeknek legtöbb értéket tulaj donitnak, s melyeket például az Illustration lap mellékletül nyomat ki olvasói számára, egy-egy thesisnek a megvitatása, felszólalás egy-egy visszaélés, egy-egy igazságtalanság ellen! Szónoklatok, de oly ügyesen vannak feldolgozva, hogy lebilincselik a nézőt, s érdeklődését egy percre sem hagyják lankadni. «Nos deux …
Tovább a műhöz