Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 6
Összes találat megjelenítve : 6
Találatok
Minden nevelésnek a mint legelső, úgy legtermékenyebb alapja — a házi nevelés; ennek egyedül biztos tényezői pedig — magok a szülök. Súlyos, áldozatos, de másra nem hárítható kötelem ez, maga, a természet által fűzve az anya s az atya nevéhöz. Egyik legszentebb hivatásuk azért, hogy magzatjuk első nevelését közvetlenül vigyék, vagy legalább vezessék. Főfő családi, hazafiúi s emberi érdekök kivánja azt tőlük, kik gyermekökben adnak önmagoknak örököst, a később nemzedéknek embert, a hazának polgárt. A családban tehát az atya lészen az gyermekére nézve, mi az ég a földre nézve, — a világító és fentartó; mit kiváltkép abban valósít meg, ha az anyai szeretet gyöngédségeit tanácsaival szabályozza, gyöngeségeit szigorával mérsékli, gondjait s fáradalmait pedig részvéttel megosztja. Az atya bölcsesége és segédkezése az egyik házi nemtő, ki a gyermek-élet gyönge növényzetét megóvja a romlás mérges fuvalmaitól.
Mivel mégis az anya, gyermeke oldalán, ennek első védangyala, pár levéllel többől fog állani az ő nevelői vezérkönyve, — de koszorúja is. Az ő hivatása éjjeli-nappali gondjainak közvetlenségével, anyai szivének egész szerelmével vinni gyermeke első nevelését, — de bölcs anyai szerelmével, mely fölött higgadt értelme viraszszon. Az anyai szeretet természetes, mint a nap melege; de hogy jótékony is legyen, nem szabad égetnie ... S az …
Tovább a műhöz
E költemény nem tartozik azok közé, melyeket az első olvasásra egészben s részleteiben könnyen felfogunk s élvezhetünk. Egyike ez Arany J. nehezebben érthető költeményeinek, melyeket bizony megillet egy kis magyarázat. S még a magyarázat után is marad sok gondolkodni valónk, midőn a költő lelkének magas röptét fölérni próbálgatjuk. Némelyek talán, épen ezért, azt mondhatnák, hogy e darab nem való iskolába. Ugyde e felfogás szerint irodalmunknak épen legkitűnőbb termékeit zárnók ki az iskolai (t. i. közép iskolai) oktatásból s csak olyanok maradnának rendelkezésünkre, melyek a növendék szellemi látáskörét nem igen tágítanák, érzelemvilágát nem szélesbítenék s lelkére emelő hatást kevésbbé gyakorolnának. Arany ezen ódájának kimerítő, alapos magyarázata igen sok haszonnal jár az iskolában. Megösmerkednek a tanulók költői irodalmunk egyik remekével; a költői felfogás fényében látják maguk előtt a ((legnagyobb magyar# alakját : buzdítást nyernek a tevékeny, okos hazaszeretetre. Nagyon sok anyagot kellett a költőnek az óda szűk körébe szorítani, midőn az ihlet Széchenyi érdemeinek fölsorolására ösztönözte. Hisz Széchenyi kora tettekben, még pedig nagyszerű hazafias tettekben leggazdagabb szakasza hazánk történetének, s e tetteknek mozgatója Széchenyi István volt. Innen van, hogy e költemény előadásmódja tömött, kevés szóval sokat kifejezni akaró. …
Tovább a műhöz
Kezdettől fogva azt a nézetet váltottuk és hirdettük folyóiratunkban, hogy az iskola, különösen a népiskola, mindaddig nem oldhatja meg föladatát teljesen, a míg csupán csak a kisdedek oktatására és nevelésére szorítkozik és a felnőtteket figyelmen kívül hagyja. Az iskolát, ha így elszigeteljük, megfosztjuk egyszersmind hatásának legfoganatosabb részétől, áldásának legszebb gyümölcseitől. Az iskola az élet valódi, praktikus nevelőintézetévé csak úgy válhatik, ha a kebeléből kibocsájtott növendékre tovább is kiterjeszti ápoló, gondozó karjait, ha körébe vonja a felnőtteket is s le bírja kötni az egész társadalom érdeklődését és tevékeny részvételét. Az a mit mondottunk, áll a fiú- és leányiskolákra egyiránt; de azt hiszszük, hogy az utóbbiakra mégis nagyobb mértékben, mint az elöld) említettekre.
A fiuk jelentékeny része az elemi osztályok végzése után magasabb fokú iskolákba lép át; gimnázium, reáliskola, polgáriskola, ipariskolák és más egyéb intézetek fogadják be őket. A fenmaradt rész jövendő élethivatásának alapmegvetése után lát, iparos- vagy gazdapályára lép és gyakorlatilag sajátítja el amaz ismereteket és ügyességeket, melyekre az életben szüksége lesz. Minél többet visznek magukkal az iskolából az életbe, annál nagyobb szerencse rájuk nézve és kívánatos, hogy az iskolával még ezentúl is minél szorosabb összeköttetésben …
Tovább a műhöz
Ezelőtt néhány évvel vettem először részt egy nagyobb leányiskola növendékeinek felvételénél. A mély emberismerettel, kitünö pedagógiai szakképzettséggel bíró igazgató fogadta a szülőket és a növendékeket; én meg az iskolai anyakönyvet vezettem mellette. A szülők csak lassanként szállingóztak gyermekeikkel; tehát elég alkalmunk volt arra is, hogy velök társalgásba bocsátkozzunk. Nem is mulasztottuk el. Igazgatónk azonban, a mint egyik-másik szülő eltávozott, elővett egy napló-féle könyvet s abba szorgalmasan jegyezgetett. Én pedig e szünetek alatt, — míg ő irt — unatkoztam; mert nem akartam öt szorgos munkájában háborgatni, holott erősen bántott a kíváncsiság s szerettem volna megtudni, hogy miféle jegyzeteket vezet ő ama napló-féle könyvbe. Csakhamar észre vette ezt az én kedves igazgatóm s hozzám fordulva azt a kérdést intézte hozzám, hogy én nem jegyezem-e föl legalább ama növendékekre nézve a szülőkkel való érintkezés alkalmával szerezhető tapasztalatokat, a kik az én osztályomba fognak járni s miután én e kérdésre tagadólag feleltem, a következőkre figyelmeztetett: Soha jobb alkalma nem nyílik a tanítónak oly tények megfigyelésére, a melyek a növendékek megítélésénél, nevelésénél komolyan számba vehetők, mint épen a beírások alkalmával, kivált az ily esetekben, mint a jelenlegi; ha t. i. nem jönnek a beiratkozok tömegesen. — Ilyenkor olyan …
Tovább a műhöz
A történet a jelen tanítója; megtanít arra mit kerüljünk és mihez ragaszkodjunk ; a régiek hibáira ós előítéleteire figyelmesé tesz és haladásra buzdít. Vessünk csak egy pillantást az emberiség történetére, intézzünk e tárgyban is kérdést hozzá. Kérdezzük, hogy miért alkalmaztak a szülök a régi időben botot, korbácsot és más kemény testi büntetéseket gyermekeik nevelésénél? Azt találjuk, hogy ez nem a bölcseségnek, hanem a durvább, vadabb erkölcsnek kifolyása volt. Akkor még nem tudták a gyermekeket szép nemes példa, nyájas, szeretetteljes szoktatás és érdekes oktatás által nevelni. Nem tudták a kellő tekintélyt szellemi felsőbbség által kivívni, azért testi felsőbbségüket, fizikai erejüket éreztették a gyermekekkel. De épen ezért a gyermekek engedetlenség és ellenszegülés által atyjuk haragját csak fokozták, s ez ingerült állapotában mind erősebb-erősebb testi büntetéshez nyúlt. Néhány vad népnél a gyermekeket ma is iitik-verik, perzselik ós szurkálják, hogy a fájdalom iránt érzéketlenekké váljanak. Az indusok közül sokan örülnek, ha a gyermek anyját megveri. A tunguzoknál az apa és fiú gyakran párbajt vív, mely nem ritkán a két fél közül egyiknek halálával végződik. Elijesztő példák, de mindenikből az látszik, hogy durvaság, harag, boszuvágy voltak a testi büntetés alkalmazásánál az első okok és nem a pedagógiai belátás. A későbbi …
Tovább a műhöz
Az a királyi ajándék, a melylyel Felséges Urunk a magyarországi néptanítók Eötvös-alapját és Arvaházát kitüntette, magunkba térésre ösztönöz bennünket, hogy hálás szívünk meghatottságában nocsak az elismerést és kegyelmet lássuk benne, melyet az ország tanítóságára áraszt, hanem fölismerjük a kötelességeket is, melyeket ránk ró s hogy erőt meríthessünk ahhoz az úthoz, a melyet megvilágít előttünk. Azt a két intézményt, a melyet koronás királyunk kegyelme kitüntetett, a legnemesebb értelemben vett testületi szellem, az összeség javát munkáló, nagy eszmék szolgálatában álló, önzetlen, fáradhatatlan egyesületi tevékenység hozta létre. Ennek a. szellemnek, ennek a tevékenységnek legmagasabb elismerését, szentesítését látjuk s fogadjuk alázatos hódolattal a királyi kegyelemben. A magyar tanítóság egyesületi elete még alig van húsz éves, mert hisz a régebbi egyesülési mozzanatok, bár az áttörés érdeme az övék, nem igen voltak egyebek kísérleteknél, s íme az a rövid idő is oly eredményekre segített, a melyek a nemzet figyelmét, a kormány támogatását s mindezek koronájául a királyi Felség kegyelmét is kivívták számára. Ismerjük hibáinkat; tudjuk, mit mulasztottunk, mit nem cselekedtünk helyesen; arra is volt bőséges alkalmunk, hogy a magunk kárán okuljunk: de azért örömmel s most kétszeres örömmel és büszkeséggel tekintünk vissza a megtett …
Tovább a műhöz