Keresés
Találatok
A magyar nő egészen a közelmúlt időkig, az egyszerű kunyhóban úgy, mint a fényes palotában, mindenekelőtt az anyai hivatásnak kivánt megfelelni. Működéskörét a családi otthonban találta és ez az otthon egyszersmind a nemzeti jellem műfaragó terme és szövőszéke volt. Ámde a társas életi viszonyok az utolsó harmincz esztendő alatt nagyot változtak. Az életfentartás szükségletei megszaporodtak s kielégítésök eszközeinek beszerzése megnehezedett. Az újkori czivilizáczió behatolt a család körébe is s onnan sok oly elemet kidobott vagy hasznavehetetlennek nyilvánított, melyeket a ház fejének, az apának és anyának újakkal kellett vagy kell okvetlenül pótolni. Régen, ha a család-anya a cselekvésre gyenge volt, százszor elmondott egy imádságot, s azt vélte, hogy azzal teendője nevezetes részét elvégezte. E naiv hitnek is lehetett építő hatása: gyermekei látták a jó példát, s belőle a szülők iránti tisztelet és kegyelet útján való haladásra impulzust nyerhettek. Az áhitatoskodásnak megfelelő és csendes építés korszakára a rohamos munka és nyugtalan alkotás ideje következett, mely a nőt is mind jobban részesévé, tényezőjévé teszi a haladásnak. A fizikai meg szellemi munka nyomán fakadó közmívelődés a nemzettest minden pórusát átjárja, s a ki ma csak imádkozni tud, de dolgozni nem, azt a társadalmi vérkeringés nagy folyamai útján kebeléből okvetlenül kilöki. Az …
Tovább a műhöz
Régi mondás az a francziákról, hogy magasabban énekelnek, mint a hogy hangjegyeik jelzik, s máskép beszélnek, mint a hogy írnak és éreznek. Ily formán jellemezhetnök mi is röviden nőnevelésünket. A magániskolákban (s pedig ezekben tanul leányaink háromnegyedrésze) sokkal magasabb hangú Ígéreteket tesznek, mint a mennyit beválthatnak, s a nyilvános intézetek (polgári iskolák, felső leányiskolák, tanítónő-nevelőintézetek) legalább is egy oktávával magasabb fokon kezdik az oktatást, mint a hogy növendékeik előkészültsége kívánná. Az eredmény eléggé is végzetes értelmileg, erkölcsileg és fizikailag egyiránt. A magán intézetek karakter nélküli nevelése árasztotta el társadalmunkat oly nőkkel, kik állhatatlanok, mint a víz; első tekintetre mindenben hisznek és még sem hisznek semmiben, azaz hogy csak jelen érzékleteikben hisznek. Az ily nő rohanó emóczióira bízza magát s ezek — legyenek finomak vagy durvák — az ő szelleme szabályozói és mozgatói. Innen nálok általában az a rövidlátás, mely csak a jelent bírj a szemügyre venni, a múlttal nem gondol, és a jövővel nem törődik. A szolid, logikai, morális alap nélkül való oktatás szomorú eredménye a mindenben való fölületesség. Rajonganak a zenéért, szépirodalomért: de egyiket sem szellemi tápláléknak tekintik, hanem izgató szernek, mely idegrendszerüknek soha nyugtot nem hagy. A házi és magánintézeti ily …
Tovább a műhöz
Van egy angol közmondás, mely azt tartja, hogy a parlament mindent megtehet, csak azt nem, hogy nőt férfivá változtasson. És mi ezt a lehetetlent próbáltuk s próbáljuk megtenni, midőn a fiúiskolák tantervét kölcsön vettük leányiskoláink számára. Ezen a reven estünk bele a nagy óraszám és a sok tantárgy hínárjába, a mindenből valamit tanítás ezermesterségébe, s szerencsésen el is kezdünk jutni arra a zátonyra, a melyen minden alapos tudásnak hajótörést kell szenvednie.
A fiuk és leányok természetének emez azonosítása oly tévedés, mely a két fél közti verseny vágyát keltheti fel a tudományban és életben. Ez a verseny magában véve is téves, de még tévesebb lesz akkor, ha azt a meggyőződést táplálja a nőkben, (a mi ma nem ritkaság) hogy a kitűnésre elengedhetlen kellék a férfi-modor felvétele. Sok igaza van De Maistrenek, midőn azt mondja, hogy «a nő csak mint nő múlhatja felül a férfit, de mihelyt vele versenyre kél, majommá lesz.» A nő a maga nőiességében oly nagy, mint a férfi a maga férfiasságában. Tiszta értelem, nemes ízlés és erőteljes erkölcsi érzet kifejtése legyen nőoktatásunk főczelja. E czél elérésére válasszuk ki a legalkalmasabb studiurnokat, melyek — nézetem szerint — a következők lehetnének: 1. Hazai irodalom és történelem beható s nem kompendiumból való tanítása, mely a nőt a nemzeti szellem szószólóival s egyszersmind fejlődése …
Tovább a műhöz
A györmegyei kir. tanfelügyelő által a minap megindított «Győrmegyei Tanügy» czímü lap 3-dik számában egy vezérczikk jelent meg azon czim alatt, melyet mi is e czikk elejére tettünk. Ezen czikkben a nőnevelés ügyéről többféle mondatik el, helyes is és olyan is, a mit mi helyesnek nem tartunk. Ez utóbbiakra kívánjuk észrevételeinket megtenni. Nevezetesen, czikkiró szerint: a) a közoktatási minisztérium meggondolatlanul és elhirtelenkedve állított fel alkotmányos életünk kezdetén hat tanítónő-képezdét, a mennyire szükség nem volt. Ebből folyólag b) «egyszer csak ott lettünk — e czikk szerint — hogy a hat állami tanítónőképezdéből mintegy 250 tanképesített tanítónő került vala ki évenként. Hová teszi vala(!) ezeket az állam? A kínálat roppant nagy lett, a kereslet lanyha». c) A végzett tanítónők, a kik állomást nem kaptak, semmi egyébre nem valók, nem tudnak semmi női dolgot, a legegyszerűbb ételt sem tudják megfőzni; lesznek női elégedetlen proletárok. — d) Az idegen nevelőnőket a vagyonosabb családoknál nem pótolhatják és nem szoríthatják ki ezek a női proletárok; mert sem nyelveket, sem zenét nem tudnak; sőt még a legközönségesebb illemi, tehát míveltségi fogalmakkal sem bírnak. No hát ezek bizony elég fontos és különös állítások egy kir. tanfelügyelő lapjában arra, hogy folyóiratunkban is épen szó nélkül ne hagyjuk. A mi az a) alatti pontot …
Tovább a műhöz
A Nőnevelés múlt évi folyamának IV. füzetében Sebestyén Gyula az új Felső nép- és polgári iskolai egyesületről ina, oly nyomatékosan hívja fúl a tanítónőket az egyesületben való részvételre és működésre, hogy kevés leleményességgel is kiolvashatjuk belőle, a mit a czikk írója mondani akart, s a mit különben is gyakran lépten-nyomon hallhatunk: a tanítónők nem vesznek részt az egyesületi életben, nem képviselik ott iskolájukat, nem közük tapasztalataikat, nem öregbítik elméleti ismereteiket, nem bocsátkoznak eszmecserébe és semmi külső jelét nem adják annak, hogy az ügy iránt, melynek szolgálatában állnak, érdeklődnek. Sebestyén úr czikke eleid; benyomást tett rám ; annál inkább, mert kénytelen voltam szavainak igazságát föltétlenül elismerni. Valóban, gyűlésekre ritkán járunk, ha megyünk is, ott egészen passzív szerepet viszünk, a tanácskozásban nem veszünk részt, a tanügyirodalomban nem teszünk számot, egyszóval, a nyilvánosság terén nem igen van látszatja annak, hogy Magyarországon a tanítónői intézmény immár második évtizedét éli. S midőn ennek az igazságát elismerem, okát kutatom s egyről-másról elmélkedve a nő természetére, a tanítónőre, az iskolára gondolok : önkéntelenül az a kérdés merül föl előttem, vájjon miért alkalmaznak nőket az iskolában ? Minő ok indíthatta azokat, minő czél lebeghetett előttük, kik e mozgalomban …
Tovább a műhöz
Előttünk fekszik a felsőbb leányiskolák és polgári leányiskolák új szervezete és tanterve, a mint azokat Trefort Ágoston, vall. és közokt. miniszter úr az elmúlt iskolai évben átdolgoztatta s 1887. évi 28999 és 29000. sz. alatt kelt rendeleteivel életbe léptette. A legnagyobb örömmel üdvözöljük a miniszter úr új intézkedéseit, a melyek rég érzett hiányokat pótolnak, veszedelemmel fenyegető bajokat orvosolnak s egyúttal új ösvényt jelölnek ki egész nőnevelésünk számára. Mert nem csupán részletes javításokról van szó a miniszteri rendeletekben, hanem oly beható reformról, a mely magasabb leányiskoláink egész szervezetét átkarolja s a mely egységet teremtvén a sokféleségben, új erők forrását nyitja meg és új alapot rak a biztos, gyümölcsöző továbbfejlődés számára. Ismeretes dolog, hogy magasabb leányiskoláink az utóbbi húsz év alatt nem egységes terv szerint állíttattak fel; nagy idők mulasztásai, a pillanatnyi szükség s a korszellem követelései teremtették meg azokat. Másképen nem is történhetett. De a különböző időben, más-más okok hatása alatt egymástól függetlenül keletkezett leányiskolák továbbfejlődésökben is magukra maradtak-Mindenik külön medret igyekezett magának ásni, a mely a többivel alig érintkezett; egymás mellett haladtak, nem igen hatottak egymásra : nem támogatták, nem mérsékelték egymás törekvéseit-Az egyiknek alig volt vize a …
Tovább a műhöz
Múlt füzetünkben Trefort Ágoston halálát gyászoltuk s azt a roppant veszteséget, melyet halálával a nemzeti művelődés ügye szenvedett; e sorokban örömmel üdvözöljük utódját, a kire a királyi kegy az elhunyt nagy férfiú szellemi örökségének gondozását bizta. Ö felsége szeptember hó 22-én, Gödöllőn kelt legmagasabb kéziratával Csáky Albin grófot, a főrendi ház alelnökét és Szepes vármegye főispánját nevezte ki vallás- és közoktatásügyi miniszterré; s miniszteri kinevezést ritkán fogadott még a közvélemény oly egyértelmű helyesléssel, oly osztatlan bizalommal és oly teljes megnyugvással, mint Csáky Albin grófét, a kiben a rávárakozó nagy feladatok megoldásához szükséges kiváló szellemi képességeket és jellembeli tulajdonságokat egyaránt megtalálta.
Az új miniszter államférfiaink ifjabb nemzedékéhez tartozik ugyan, de azért mégis hosszú, érdemekben gazdag pályára tekinthet már vissza, melyet mint Szepesmegye főispánja, mint törvényhozó s mint zászlós úr a közügy szolgálatában töltött el. Többször megkínálták miniszterséggel; de ő mindannyiszor kitért az ajánlatok elől: a vallás- és közoktatásügyi miniszterséget elfogadta. Maga mondja a minisztériumának tisztikarához intézett beszédében, hogy «nagy küzdelmen esett át, sokáig habozott, míg ezen nagyfontosságú, legfőbb országos érdekeket szolgáló tárcza elvállalására magát …
Tovább a műhöz
A halottak napja igen szép kegyeletes ünnepe a keresztyén világnak. Midőn a mezők zöld színe sárgára változik, s a fák hulló leveleit zörögve kergeti a hűvös őszi szél: az évszaknak e szomorú fordulata élénken fölidézi lelkűnkben a múlandóság és halál gondolatát; a jövőbe vetett tekintetünk látja a véget, mely a mi életünkre is várakozik közelben vagy távolban; s a múltba visszanézve, megjelennek előttünk azoknak alakjai, a kik egykor velünk éltek, a kiket szíveinkhez annyi gyöngéd s mégis erős kötelék csatolt, s a kik most már tőlünk elszakadva a hideg földben aluszszák hosszú álmukat. E napon, a melyet, letéve napi gondjainkat, ő nekik szentelünk, felidézzük lelkűnkbe mindazt, a mi őket nekünk kedvesekké, tiszteltekké tette; hálaérzetünk élénkebben felújúl irányukban, mint talán egyébkor; ha alkalmunk van, fölkeressük kegyeletes szívvel sírjaikat is, s ott, vagy magános szobánk néma csendjében forró kényekkel áldozunk drága halottaink felejthetetlen emlékének. Ne fojtsuk vissza e könycseppeket: megérdemlik ezeket ők, a kik szerettek! Azt hiszem, senki sincs ma itt közöttünk, a kinek ne volnának ily drága halottai, — egyiknek több, másiknak kevesebb, az elköltözött barátok és családtagok köréből. De nemcsak a baráti, nemcsak a családi érzés áldozik ma az elhunyt kedvesek emlékének; bánatosan rezdűl e napon meg szívünkben a hazafias érzés húrja …
Tovább a műhöz
Az a buzgóság, mely nálunk az utóbbi néhány év alatt kereskedelmi iskolák létesítésében nyilvánult, a nőnevelés terén is jelentkezik. A budapesti V. kerületi polgári leányiskola tanári kara már két évvel ezelőtt nyitott próbaképen nők számára egy hat hónapig tartó esti tanfolyamot. A tanfolyamnak több mint 30 hallgatója volt, többnyire olyanok, a kik a polgári iskola négy osztályát elvégezték. A múlt évben a látogatók fokozódó részvéte mellett szintén fennállott a tanfolyam, s az oktatás eredményét a tanügyi hatóság is kielégítőnek találta. A tanári kar most már a tanfolyam rendszeresítését és nyilvánossá tételét óhajtotta, s ez érdemben a közoktatásügyi minisztériumhoz folyamodott. Ugyanez időben két vidéki keresk. akadémia is kérte hasonló tanfolyam engedélyezését, s ezzel az ügy eljutott odáig, hogy a közoktatásügyi kormány is gondoskodása tárgyai közé tartozónak tekintse. Az okok, melyekkel az illető intézetek a női keresk. tanfolyamok szükségességét bizonyítják, eléggé evidensek. Arról van szó első sorban, hogy a nők kereskedelmi foglalkozásokra képesíttetvén, a tisztességes megélhetésre új módot nyerjenek: jó szolgálatot tehetnek azonban ily tanfolyamok oly nőknek is, kik mint családtagok helyzetűknél fogva vehetnek részt valamely üzlet tevékenységében s valamikor talán maguk vezetnek üzletet, valamint azoknak is, a kik vasúti vagy …
Tovább a műhöz
Alig van vád, melyet gyakrabban hangoztatnának a modern nőnevelés íllen, mint az, hogy a leányok hivatásszerű képzését elhanyagolja. «Tanítanak a leányoknak mindent, még mértani definicziókat, csillagászatot és antropológiát is, de nem tanítják meg arra, mit neki mint nőnek, mint leendő anyának, egy háztartás vezetőjének tudnia kell.» így sóhajtozik a legtöbb író, ki a nőnevelés érdekében szavát felemeli, s kárhoztatja az iskolát, a tantervet, az emanczipáczionalis törekvéseket, az oklevélhaj hászást, melyek külön-külön és együtt odahatnak, hogy a nő idegenné válik családjában, s nem érti meg, nem méltányolja kellőképen nemes hivatását, melyre a természet és a társadalom rendje kijelölte. Meg kell változtatnunk a rendszert, új tantervet, új szervezetet kell adnunk a leányiskoláknak — fűzik tovább, de sajnos, nem mutatnak rá az átalakítás mikéntjére, pedig e nélkül ugyancsak tanácstalanul és csüggedten tekinthetünk leányiskoláink jövőjére, mert nem lehet bíznunk már abban, hogy a meglevő rendszerrel, tervezettel czélt érjünk s nem tudjuk, melyik úton induljunk, hogy a czélt megközelítsük. Megvallom, én nem tartozom a csüggedök közé. Nem mondhatom ugyan, hogy nőnevelésügyünk jelen állapota teljesen kielégít; de a tapasztalt hiányokért nem merem az iskolát felelőssé tenni. Nálunk az iskola oly zsenge korában hat a leánynövendékre, hogy későbbi …
Tovább a műhöz
Eredetileg a berlini nemzetközi nőkongresszusról kellett volna referálnom ; de erről, úgy hiszem, eleget hallottak már. Azonkívül jelentésem e tárgyról időközben a Magyar Pedagógiában megjelent, és így czélszerűbbnek találtam nézeteimet a nőkérdésről összefoglalni, mely társadalmi fontosságában vetekedik a szocziá-lizmussal. Fejtegetéseimben azonban mindig tekintettel leszek a berlini kongresszus tárgyalásaira. Kétségtelen, hogy a nőkérdés fölvetésének és e téren észlelhető minden küzdelemnek egyik s mondhatnék legfőbb oka: a nők túlnyomó száma a művelt világban. Sajnos, hogy e kérdéssel a berlini nemzetközi nőkongresszuson csupán egy nő, Frau l)r. Phil. Daszynka (Berlin) foglalkozott. Lehet, hogy ezt a tárgyat már nagyon is kimerítettnek hitték és e miatt nem törődött vele több. Daszynka asszony előadása szerint a világnak 793 millió számlált lakosságában 1000 férfire 988 nő esik. Ezen a nőkre kedvező arányszám, eltekintve a nőknek fiziológiai gyorsabb kifejlődésétől, Európának legműveltebb részeiben a nők hátrányára alakul át és csak 7 déli államban több a férfi, mint a nő. Egész Európában 1024 nő esik 1000 férfire, Francziaországban 1007 nő, Angliában 10G0, Németországban 1031. Igen csodálatos első pillantásra, hogy abban az országban, a hol a nőkérdés a legelőrehaladottabb, észak-amerikai Egyesült-Államokban 1000 férfire csak 953 nő esik, de ha …
Tovább a műhöz
Évszázadok viharain át, az emberszívre toluló bánat ezer tornyosuló hulláma között miért állott a magasságnak, tiszta fénynek, szilárdságnak pharosa gyanánt mindig a hit szava? Mert magasságát az örvénylő mélység, fényét a rémletes homály, szilárdságát a fenyegető ingadozás állította tisztán az emberi lélek elé. Fordulhat-e földi vigasztól megfosztott lelkünk a hit felé, a fájdalomnak lesújtóbb perczében, mint most, a mikor Magyarország őrangyalának szentelt olajágat tartó keze hanyatlott le a halál érintésétől; mikor a sorsunk fölött őrködő szem zárult be örökre, s mikor az irántunk annyi szeretetet érző szív van átverve gyilkos tőrdöféssel ? Hitnek szava, lelket fölemelő, kétségbeesést, lázongó vádat, káromlást csöndesítő szózat, hatolj le hozzánk a bánatnak éjszakáján át s mint évszázadokon át tetted, emeld föl a porig sújtott sziveket azon erővel, miből ezren merítettek vigaszt, mikor a földi vigasztalás forrása mind elapadt már!
A nagy, az óriási dolgoknak egymás között fönnálló rejtelmes, de örök harmóniája nyilatkozik meg abban, hogy a hithez való fordulás soha sem tör ki a lélekből oly elemi erővel, mint mikor maguk az események is, - legyenek azok bár szerencsések vagy gyászosak, - szertelen nagyságuknál fogva, szintén fölötte állnak az emberi tudással fölfogható méreteknek. A tudásnak annál jobban háttérbe kell vonulnia a hit …
Tovább a műhöz