Keresés
Összes találat megjelenítve : 3
Összes találat megjelenítve : 3
Találatok
A modern irodalomtudomány kialakulása : a pozitivizmustól a strukturalizmusig : szöveggyűjtemény
- 2001
A kötet a modem irodalomtudomány múlt század utolsó és századunk első két harmadát felölelő száz évének legfontosabb írásait mutatja be.
Az „irodalomtudomány” kifejezés azonban egyszerre mellőzhetetlen és félrevezető terminus azokra az írásokra vonatkozóan, amelyek szöveggyűjteményünkben szerepelnek. Az irodalom létpozíciója szükségszerűvé teszi, hogy a spontán megértési kísérleteken túl, ezek hátterében rendszerezett, szabályszerű értelmezési stratégiák is működjenek. Az irodalom létébe nemcsak olvasottsága, megértettsége ivódott elfelejthetetlenül bele, hanem az is, hogy ez a megértettség előzetesen rendszerezett, absztrakt, bár sokszor tudattalan terv alapján konstruálódik meg. Kicsit tudományosabban ez azt jelenti, hogy az irodalom nemcsak hermeneutikai létezéssel rendelkezik, hanem azt is, hogy ez a hermeneutikai alap egy előzetes értelmezési akcióra, egy metahermeneutikára támaszkodik. Nemcsak és talán nem elsősorban az irodalom értelmével kell ma foglalkoznunk, hanem az irodalmi értelem megkonstruálásának rejtett összefüggéseivel is, azokkal a stratégiákkal, amelyekkel az értelmezéshez hozzáállunk.
A szó ugyanakkor félrevezető is, mert az irodalomtudomány nem hasonlítható a modemitás eszményi tudománymodelljéhez, a természettudományos gondolkodáshoz. Nincs stabil, zárt tárgyterülete, az irodalom jelensége folyamatosan változik, és ma sok olyan régi …
Tovább a műhöz
Az Ego transzcendenciája Sartre legelső bölcseleti műve. Ezt megelőző két publikációját nem lehet a szó szoros értelmében filozófiai vizsgálódásnak nevezni: az egyik egy 1927-ben közölt cikk, mely Duguit realista jogelméletét tárgyalja; a másik írás a Bifur című folyóiratban jelent meg 1931-ben Az igazság legendája címmel, amelyben egy elbeszélés keretein belül önti formába gondolatait. Sartre ezzel a tanulmánnyal indítja el azt a kutatói munkát, amely a A Lét és a Semmiben csúcsosodik ki. Másfelől az időrend is megerősíti filozófiai törekvéseinek ezen időszakra jellemző, elvitathatatlan egységét: talán nem túlzás azt mondani, hogy minden akkori művét, ha nem is egy időben írta, de egyszerre vette tervbe. Az Ego transzcendenciája 1934-ben íródott, részben Sartre berlini tartózkodása alatt, amikor is Husserl fenomenológiáját tanulmányozta. 1935-36 között egy időben írta A képzeletet és A képzeletbelit (melyek sorrendben 1936-ban, illetve 1940-ben jelentek meg), majd 1937-38 között A pszichét, amelynek ötlete már 1934-ben körvonalazódott benne. A pszichébő\ mindössze az Egy emóció-elmélet vázlata maradt meg, amelyet 1939-ben adtak ki. Említsük még meg, hogy ezt A Lét és a Semmi követte közvetlenül 1943-ban. Ebben az írásában félreérthetetlenül megtartja Az Ego transzcendenciája következtetéseit, emellett kiegészíti, illetve elmélyíti a hiányosnak ítélt …
Tovább a műhöz
A kötetben található írások a címként megadott hármas, jóllehet teljességgel el nem különíthető problémának egy sajátos metszetét adják. Ezt a problémaegyüttest másként megjelenítésnek vagy reprezentációnak is nevezhetnénk, ez ugyanis az
a titkos összekötő kapocs, amely a fenomenológiai, a művészettörténeti, az esztétikai, az irodalomelméleti írásokat kötetbe rendezhetővé teszi. A kötet természetesen nem pótolhatja a magyar könyvkiadás számos hiányát, például azt,
hogy nem léteznek fordításban Edmund Husserl alapvető művei, s persze ez elmondható az ő előadásai és írásai nyomán a század egészére kiterjedő nagy hatású fenomenológiai továbbértelmezésekről is (E. Fink, M. Merleau-Ponty, J. P. Sartre stb., hogy csak az itt szereplő gondolkodókra utaljak). Az írások egy jelentős részében ennek a hatásnak a nyomai egyértelműen kiolvashatóak. A fenomenológia érintkezése, direkt vagy indirekt kapcsolódása a művészet problémáihoz
nem új keletű (elég Roman Ingardennek Az irodalmi műalkotás című munkáját említeni, amit Bonyhai Gábor fordításában olvashatunk). Engedjék meg, hogy a magyar megjelenésére váró Merleau-Ponty főmű, a Phénoménologie de la Perception (Gallimard 1945) előszavából idézzek, ugyanis igen érdekesen tárja elénk fenomenológia és művészet viszonyát: „A fenomenológiai világ nem egy előzetesen adott lét értelmezése, hanem a lét …
Tovább a műhöz