Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 6
Összes találat megjelenítve : 6
Találatok
Eredetileg a berlini nemzetközi nőkongresszusról kellett volna referálnom ; de erről, úgy hiszem, eleget hallottak már. Azonkívül jelentésem e tárgyról időközben a Magyar Pedagógiában megjelent, és így czélszerűbbnek találtam nézeteimet a nőkérdésről összefoglalni, mely társadalmi fontosságában vetekedik a szocziá-lizmussal. Fejtegetéseimben azonban mindig tekintettel leszek a berlini kongresszus tárgyalásaira. Kétségtelen, hogy a nőkérdés fölvetésének és e téren észlelhető minden küzdelemnek egyik s mondhatnék legfőbb oka: a nők túlnyomó száma a művelt világban. Sajnos, hogy e kérdéssel a berlini nemzetközi nőkongresszuson csupán egy nő, Frau l)r. Phil. Daszynka (Berlin) foglalkozott. Lehet, hogy ezt a tárgyat már nagyon is kimerítettnek hitték és e miatt nem törődött vele több. Daszynka asszony előadása szerint a világnak 793 millió számlált lakosságában 1000 férfire 988 nő esik. Ezen a nőkre kedvező arányszám, eltekintve a nőknek fiziológiai gyorsabb kifejlődésétől, Európának legműveltebb részeiben a nők hátrányára alakul át és csak 7 déli államban több a férfi, mint a nő. Egész Európában 1024 nő esik 1000 férfire, Francziaországban 1007 nő, Angliában 10G0, Németországban 1031. Igen csodálatos első pillantásra, hogy abban az országban, a hol a nőkérdés a legelőrehaladottabb, észak-amerikai Egyesült-Államokban 1000 férfire csak 953 nő esik, de ha …
Tovább a műhöz
Áldott emlékű nagy királynőnk ez idei emlékünnepén drága ajándékot kapott felkent királyától a magyar nemzet. Ferenc József király megalapította az «Erzsébet múzeumot» a következő királyi kézirattal: «Kedves Dr. Wekerle! kz a kegyelet, a mellyel hü magyar nemzetem megdicsőült királynéja, Istenben boldogult Nőm emlékezetét őrzi s a melynek sokszorosan szeretetteljes módon kifejezést adott, arra indít, hogy az özvegy gróf Andrdssy Aladárné Wenckheim Leontin bárónő, őrgróf Pallavieini Edéné Mailáth Adél grófnő, gróf Batthyány Lajosné Andrdssy Ilona grófnő és Ferenczy Ida asszony, a megboldogult királyné Ő Felsége fölolvasónőjéből álló bizottság kérelmét teljesítve, mindazokat a tárgyakat, a melyek a királyné használatában állottak és birtokomban, vagy családom birtokában vannak, egyesítsem és átadjam hű magyar nemzetemnek Erzsébet királyné örök emlékezetére, ki e nemzethez annyi szeretettel viseltetett. Ezen tárgyak, mint a magyar nemzet tulajdona, Erzsébet királyné emlékmúzeuma címen a Magyar Nemzeti Múzeum leltárának részét képezendik és a leányaim, Gizella bajor királyi hercegnő és Mária Valéria főhercegnő által a Nemzeti Múzeumnak már korábban adományozott tárgyakkal egyesítve, megtekintés végett a közönségnek hozzáférhetővé teendők és a mindenkori vallás- és közoktatásügyi miniszter igazgatása alá helyezendők. Az Erzsébet …
Tovább a műhöz
Az angol és német könyvpiacon a közelmúltban rendkívül érdekes és tanulságos könyv jelent meg, melyet a 19. század leghatalmasabb és legjelentékenyebb asszonyának, Viktória királynőnek leikébe mélyen bevilágít és neki maradandó emléket állít népének szivében. A könyv Edward király kezdeményezéséből jött létre. Az ő megbízásából válogatták össze két nagy kötetben (az egyik G91, a másik 693 lapból áll) az 1821—1861-ig terjedő időből a nyilvánosságnak szánt leveleket és feljegyzéseket. A köteteket 6—6 szép arckép — Viktória, férje és gyermekeik — díszíti és egy származási tábla egészíti ki. Az angol nemzet történetére és más nemzetek politikusaira nézve kétségtelenül nagy becsűek ezek a monumentális kötetek; de eme világtörténeti jelentőségöktől eltekintve is mindenkire érdekesek, kik az emberi lélek nemes, szép megnyilatkozásaiban kedvüket lelik. Minket különösen a női jellem szempontjából vonzottak e könyvek, mint fényes tanúságai annak a lelki magasságnak, ahova, ime, a női lélek is felemelkedhetik. Az a munkásság, melynek képét e könyvek elénk tárják, egyszerűen bámulatos. Az előttünk levő gyűjtemény csak egy kicsiny töredéke a királynő leveleinek és jegyzeteinek, melyek az 1861-ig terjedő időig rendezve, kéziratban 5—600 kötetet tesznek! E hatszáz kötet nagy része — mint a miniszterek — hivatalos jelentései, a bel-, kül- …
Tovább a műhöz
Gróf Apponyi Albert, vall.- és közoktatásügyi miniszterünk tárcája költségvetésének tárgyalása közben nagyszabású beszédet mondott, melyben beszámolt a kormányzata alá tartozó intézmények eddigi fejlesztéséről és ismertette a magyar kultúra érdekében jövőre kifejtendő tevékenységét irányító terveket. A kultúrtörténeti tekintetből is fölötte fontos beszédet folyóiratunk más helyén közöljük. Olvasóink bizonyára lelkesedéssel és megnyugvással fogják azt olvasni. Lelkesedéssel, mert kétségtelenül azt ébreszt bennük az az emelkedett nemzeti szellem, mely az egész beszéden átsugárzik, és megnyugvással, mert a beszédben szemük elé táruló perspektíva a közoktatásügy összes ágainak céltudatos és harmonikus munkálását tünteti fel. A miniszter beszéde épen ezen minden részletre kiterjedő gondosságánál fogva teljes egészében méltó figyelmünkre, elismerésünkre és köszönetünkre, s hogy mégis külön rámutatunk a beszéd egy szakaszára, s azt hálás elismeréssel külön is kiemeljük : ez azért van, mert a beszéd e részében jelzett alkotással 1868-ban megteremtett népoktatási alaptörvényünk betetőzését látjuk. «...igen rövid időn belül, rémeiéin néhány nap múlva, szerencsés leszek a t. Háznak benyújtani egy törvényjavaslatot az elemi népoki utasnak ingyenességéről. Ezekkel az egyszerű szavakkal jelentette be a miniszter azt a korszakos fontosságú …
Tovább a műhöz
Ezt éreztük a Rudolf-szobor leleplezésén, mely országos ünnepség keretében folyt le 1908. október 12-én a Városligetben. Arra az emlékezetes helyre állították a magyar királyfi szobrát, ahol 1885 május 2-án Rudolf, a trón örököse, ö felsége, a király jelenlétében az országos kiállítást megnyitotta volt. Akkor, tavaszszal a reménység ünnepelt; most ősszel az emlékezés! De mintha a természet enyhíteni akarta volna az ünnep mélabúját; fényes forró sugarakat lövelt a nap és színt, ragyogást adott a tájnak, a képnek! Mintha azt mondta volna a fájó sziveknek: Ne csüggedjetek! Az emlékezés erejéből új élet új reménység sarjad! «A múlt és jelen e szoborban szimbolikusan találkozik a jöi’övel!» hirdette az ünnepi szónok ajaka. A ragyogó őszi sugár is ezt a gondolatot éreztette meg velünk. Az a hitünk, hogy volt egy királyfi, nem is olyan régen, aki szeretett bennünket s a kit szerettünk, fájt nagyon s mégis kimondhatatlanúl jól esett magyar szivünknek és a múltból a jelen kapcsán a jövő felé irányította lelkeinket. Ezzel a hangulattal kezdődött a szép ünnep, amelynek a szomorúságát még az is megenyhítette, hogy íme hálásak is tudunk lenni; hogy itt van virágjával, virágjában a nemzet ifjúsága, mely a fiatal Rudolfnak hozta el hódolatát, mert az ö alakja legendás ifjúságban a múlandóság fölé emelkedett és így él a magyar szivekben! Nem volt abban a nagy …
Tovább a műhöz
Ma ugyancsak emlegetik az erkölcsi nevelést mindenütt. A józan gyakorlatias gondolkodású angoloknál és az amerikaiaknál az Egyesült Államokban egyik erkölcsnevelési munka a másik után jelenik meg. Sőt vállalkozik egy angol ember beható helyi tanulmányai alapján feltüntetni az összes művelt államok erkölcsnevelés-ügyét. Ez a Spiller-féle összefoglaló munka. Nem mozog, nem zörög a haraszt magától. Bizonyára szükségét érzi a világ a jobb, intenzivebb erkölcsi nevelésnek. Arról beszél tehát a józan, gyakorlatias gondolkodású angol s amerikai is, ami hiányzik vagy legalább is nem kielégítő nevelésünkben. Wanting is not having. Az erkölcsi oktatás nálunk nincs meg. Mert erkölcsi nevelést adna a vallástanítás erkölcstana, de ezt rendesen oly korán, hogy a gyermek meg nem értheti csak betanulja, de épp úgy el is felejti. Egyéb, világi erkölcstanítás pedig — sajnos — középiskoláinkban nincs. Mindenekelőtt tehát ennek nyilvánvaló szükségére mutatunk rá s kívánjuk ezt a nemzeti erkölcs nevében. A középiskolák felső osztályában, érettebb korban külön erkölcstan, ethika-tanítás szükséges. Mindenfélére oly aggódó gondoskodással neveljük a fiatalságot, s a legfőbbel, a jellemmel az erkölcsi emberrel nem törődünk. Minden tudomány fegyver az élet küzdelmében s mi kezébe adjuk a fiatalságnak e fegyvereket, anélkül azonban, hogy megtanítanék őt e fegyverek …
Tovább a műhöz