Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 3

Találatok


Immáron több, mint 10 év telt el azóta, hogy az ENSZ Közgyűlése 2011-ben elfogadta a nemzetközi szervezetek felelősségéről szóló végleges kodifikációs tervezetet (ARIO), amelyet a Nemzetközi Jogi Bizottság készített elő. A kodifikációs munka egy évtizedig tartott, azonban hasonló eredménnyel zárult, mint „nagytestvére”, az államok felelősségéről szóló 2001-es végleges tervezet (ARSIWA): az ENSZ Közgyűlése az államok figyelmébe ajánlotta a dokumentumot, nem született azonban nemzetközi szerződés a nemzetközi felelősség tárgykörében. Egy lényeges dologban azonban különbözik az ARIO és az ARSIWA, nevezetesen abban, hogy míg az államok gyakorlatilag elfogadták azt, hogy az ARSIWA rendelkezései többé-kevésbé tükrözik a nemzetközi szokásjogot és így tradicionális értelemben vett kodifikációs produktumnak tekinthetők, addig az ARIO esetében ez már korántsem ennyire egyértelmű. Az államok, sőt a nemzetközi szervezetek és a jogtudósok jelentős része is egyaránt tekint kodifikációs és jogfejlesztő munkaként az ARIO szabályaira. E kötet arra vállalkozott, hogy az FK-134930. sz. OTKA kutatási projekt keretében összefoglalja azokat a kutatási eredményeket, amelyek a nemzetközi szervezetek felelősségének elméleti és gyakorlati kérdéseinek vizsgálata során felmerültek és a tudományos, valamint a gyakorlati szakemberek számára egyaránt relevanciával bírhatnak. A …
Tovább a műhöz
Herczegh Géza professzor több mint két évtizeden át állt a pécsi Nemzetközi Jogi Tanszék élén. 1990-ben aztán az Alkotmánybíróság tagjává, majd 1993-ban az ENSZ Nemzetközi Bíróságának bírójává választották, s így Budapestre majd Hágába tette át Pécsről székhelyét. A szoros kapocs azonban közte és köztünk, közte és a Tanszék, a Kar, az Egyetem között mindvégig fennmaradt. A meg nem szakadt szakmai és baráti kapcsolatokat fájón hasította szét Herczegh professzor 2010-ben bekövetkező halála. Közeledvén Herczegh Géza születésének 85. évfordulója, megfogant bennünk a gondolat, hogy Tanszékünk szervezésében tanulmánykötet szerkesztésével tegyük tiszteletünket korábbi tanszékvezetőnk emléke előtt. Koncepciónk szerint nemzetközi jogász előtt ehelyütt most nemzetközi jogászok tisztelegjenek, így a kötet valamennyi tanulmánya a nemzetközi közjog tárgyköréből merített. A tematikát azonban tovább szűkítettük, kérést fogalmazva meg szerzőink felé: fókuszáljanak az írások kizárólag a Herczegh Géza által szívügyének tekintett humanitárius nemzetközi jog területére. Az Emlékkötet alcímének megválasztásával — ,,A ius in bello fejlődése és mai problémái” — reflektálni kívántunk Herczegh professzor 1981-ben megjelent ,,A humanitárius nemzetközi jog fejlődése és mai problémái ” című, mindmáig e területen alapműnek tekintett …
Tovább a műhöz
A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara - Nemzetközi- és Európajogi valamint Jogtörténeti Tanszékeinek kezdeményezésére - 2018. október 19-én emlékkonferenciát szervezett Herczegh Géza Gábor nemzetközi jogász, egykori pécsi professzor születése 90. évfordulójának tiszteletére. A konferencia a Herczegh Géza Nemzetközi Jogi Emlékérem Alapítvánnyal együttműködésben valósult meg Pécsett. A rendezvény célja a nemzetközi hírű jogászprofesszor életműve előtti tisztelgés volt: máig nagy jelentőségű munkásságának különböző vetületeiről hágai bírótársak, magyar pályatársak, kollégák, tanítványok és a pécsi Óriás Nándor Szakkollégium joghallgatói tartottak előadásokat. Jelen kötet első részében a Herczegh Gézáról mint kollégáról, mesterről és nemzetközi jogászról elhangzott személyes hangvételű, részben kifejezett szakmai méltatásokat tartalmazó írásműveket közöljük magyar nyelven. A hágai bírótársak méltatásai magyarul és angol illetve francia nyelvű eredeti változatban is olvashatóak. A kötet további részében az ünnepelt tudományos érdeklődésének két kiemelt területéhez igazodó tanulmányok kaptak helyet: a humanitárius nemzetközi jog és a kisebbségek nemzetközi jogi védelmének egyes aktuális, jogalkotási és jogalkalmazási dilemmáit felvázoló írások olvashatók a magyar nemzetközi jogász közösség tagjainak tollából. …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 3