Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 2

Találatok


Évekkel ezelőtt kaptam az első megtisztelő felkérést arra, hogy a Széchenyi István Egyetem, Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar által szervezett Apáczai-Napok tudományos konferencián előadást tartsak. Így ismerem ezt a magas színvonalú rendezvénysorozatot, és mint a Veszprémi Akadémiai Bizottság Neveléstudományi Szakbizottságnak elnöke, nagyon örültem Sipos Judit és Boldizsár Boglárka kollégáink javaslatának, hogy ez a rangos konferencia egy önálló, nemzetközi szekcióval egészüljön ki, amely közös rendezésű az MTA VEAB Neveléstudományi Szakbizottságával. Ezekből az előadásokból születtek az alábbi tanulmányok. A programon nagy örömmel vettem részt magam is több kollégámmal a Kodolányi János Egyetemről. A rendezvény napján érzékelhető volt a már megszokott jó hangulat mellett a professzionális szervezésnek köszönhető gördülékenység, ami ennek az együttműködésnek következtében biztosította a magas tudományos színvonalat. A kötet talán ezt a baráti légkört nem tudja visszaidézni, de a tudományos igényességet, a rendkívül izgalmas témák sokaságát igen, ezért ajánlom jó szívvel az olvasó figyelmébe a kötetet. Ez a kötet így kiemeli a szekciót még ebből a rangos konferenciából is, erősítve annak nemzetközi dimenzióit. Az együttműködést remélem folytatjuk és minden évben megrendezésre kerülhet a Veszprémi …
Tovább a műhöz
Egy olyan szaklapot szeretnénk megjelentetni, amely - reményeink szerint - betölti a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Főiskolai Kara és a hatókörébe tartozó intézmények és szakemberek közötti intenzív kapcsolatot. A lap fokozatosan olyan fórummá válhat, amelyben mind a főiskolai kar oktatói (esetenként más főiskolák oktatói) lehetőséget kapnak tudományos kutatásaik, elméleti feltevéseik, tanácsaik publikálására. Ugyanakkor a gyakorlati pedagógiai szakembereknek is mód nyílik tapasztalataik, próbálkozásaik, újszerű pedagógiai, módszertani kísérleteik közlésére. A lap által lenne megvalósítható az elméleti képzésben és a pedagógiai gyakorlatban dolgozó szakemberek párbeszéde, netán vitafórum fontos eszközévé is válhat. A folyóirat természetesen kitüntetett szerepet kap a hallgatók (a jövendő pedagógusok) gyakorlati képzésével összefüggő szakmai, módszertani, szervezési kérdések, problémák, elméleti feltevések, kutatási eredmények közlésében. Ily módon fórumává válhat a gyakorló-és olyan iskolák mentorainak, akik jelentős szerepet vállalnak a hallgatók felkészítésében és pályaszocializációs feladatok megoldásában. A pedagógusképzéssel kapcsolatos szakirodalomban bőven olvashatunk az ún. „gyakorlatra orientált” képzésről. Tervezett kiadványunk fontos eszköze lehet azon eszmék gyakorlati megvalósítására irányuló törekvések bemutatásának, …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 2