Keresés
Összes találat megjelenítve : 3
Összes találat megjelenítve : 3
Találatok
Klimo György bő negyedévszázados püspöksége alatt jelentős eredményeket ért el az egyházmegye irányításában és fejlesztésében. Az előrelépés tetten érhető a klérus minőségében, a hitéleti tevékenységekben, a világi és az egyházi adminisztráció szervezettségében. A püspök következetes, céltudatos munkásságának és irányításának köszönhetően Pécs megkérdőjelezhetetlen központja lett a hazai katolicizmusnak, ahova szívesen jöttek tanulni a papi pályára készülők, és ahonnan számos jelentős egyházi személy került ki, püspökként, tudósként egyaránt. Mi volt Klimo titka? Az, hogy képes volt a korszak kiemelkedő elméleti gondolatait, teoretikus téziseit saját koncepcióvá konvertálni, majd azokat átültetni a gyakorlatba, a dél-dunántúli közegre adaptálni. A megvalósítás során határozott, előre kidolgozott programot követett, környezetére közvetlen és közvetett hatást gyakorolt: utasításokat, rendeleteket adott, ugyanakkor követendő mintaként, etalonként viselkedett. Erősítette az intézményi kereteket, és fejlesztette munkatársai egyéni képességeit. Bár elődei és utódai is karakteresen formálták a pécsi egyházmegyét, Klimo püspöksége mégis önálló korszakot jelent, amelyet számos irányból érdemes vizsgálni. (...) Klimo György kivételt képezett a korabeli magyarországi püspökök között: nem Itáliában fejezte be tanulmányait, nem beszélte …
Tovább a műhöz
Az itt található gyakorlóanyag célja, hogy elősegítse a kutatásmódszertan alapjainak elsajátítását az új típusú (bolognai) pszichológus képzés keretében. A gyakorlóanyag Szokolszky Ágnes: Kutatómunka a pszichológiában. Metodológia, módszerek, gyakorlat c. könyvének kiegészítésére készült. Ez a könyv bevezetést nyújt a pszichológia kutatásmódszertanának alapjaiba. A honlapunkon található gyakorlatok célja az elméleti anyag feldolgozásának gyakorlatiassá tétele. A gyakorlóanyag legtöbb fejezete egyértelműen kapcsolódik a könyv meghatározott részeihez, vannak azonban olyan fejezetek is, amelyek új tartalmat jelentenek a könyvhöz képest. A kapcsolódási pontokat, vagy azok hiányát minden fejezetben jelezzük. A gyakorlóanyag felépítése a kutatómunka praktikus lépéseit követve mutatja be a módszertani ismereteket, a téma kiválasztásától kezdve, a szakirodalmi keresésen át, a módszerek megválasztásán, az adatok gyűjtésén, illetve elemzésén keresztül az értelmezésig, és az eredmények közléséig bezárólag. Abból indulunk ki, hogy kezdő pszichológia szakos hallgatóként meg kell ismerkedned azzal, hogy hogyan láss hozzá egy kutatás lefolytatásához. Tanulmányaid alatt bizonyosan többször kerülsz szembe ilyen feladattal. Még gyakrabban kell empirikus kutatásokról szóló szakirodalmi cikkeket olvasnod, feldolgoznod. Ezeknek a feladatoknak a megoldásához értened kell a …
Tovább a műhöz
Két esztendeje, 2015 nyarán jelent meg a Pécsi Tudományegyetem Bölcsész Akadémia előadássorozat válogatott tanulmányait tartalmazó kötetünk. Az
2012 őszén indult programsorozat rövid időn belül nagy népszerűségre tett szert, ennek következtében 2013 tavaszán már Campus-kurzusként folytatódott. Az első félév előadásait további három szemeszter követte. A 60 perces előadások keretében olyan nemzetközileg is elismert tudósok mutatták be legújabb kutatási eredményeiket, akik más felsőoktatási intézményekben, kutatóhelyeken tevékenykednek. A hallgatóságnak lehetősége nyílott az előadásokat követően kérdéseket, hozzászólásokat megfogalmazni. A PTE BTK Kari Tudományos Diákköri tanácsa azzal a céllal indította útjára e rendezvény-sorozatot, hogy az egyetemi polgárok, középiskolai tanárok és diákok, az érdeklődő nagyközönség közvetlenül az adott területek elismert kutatóitól ismerhesse meg a bölcsészet- és társadalomtudományi kutatások legújabb eredményeit. Az előadássorozat – féléves szünetet követően – megújult formában folytatódott 2015 tavaszán. Eredeti célkitűzésünk, jelesül, hogy az említett tudományterületek egyes részdiszciplínáinak aktuális eredményeivel ismertessük meg a hallgatóságot tudománynépszerűsítő formában, természetesen nem változott. Ezúttal azonban nem vendégelőadókat, hanem karunk elismert oktatóit kértük fel saját …
Tovább a műhöz