Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 3

Találatok


Törőcsik Mária Professzor Asszony a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar teljes történelmének egyik legkiemelkedőbb életművet felmutató oktatója, akit - mint ahogyan e kötet is bizonyítja - nagyon sok kollégája szeret, még több tisztel, de még annál is sokkal többen tanultak tőle valami fontosat. Törőcsik Mária, sokunk Marikája a Kar legelső női professzora, és ez férfi kollégákhoz képest többszörös erőkifejtést kívánt meg Tőle az élet komplex kihívásait illetően, beleértve ebbe természetesen és első helyen a családot, de persze az idő nagy részében férfi kollégák dominálta munkaközegben való teljes értékű helytállást is. Különösen imponáló volt az, ahogy a Marketing és Turizmus Intézet első igazgatójaként lendületesen és elszántan épített fel egy sokra hivatott, nagyon tehetséges marketinges csapatot, és ezzel párhuzamosan tudta a turizmus vertikumot az elvárásokat felülmúló sebességgel és hatékonysággal integrálni az intézeti, a kari és a tágabb szakmai közegbe. Törőcsik Professzor Asszony az oktatói/kutatói utánpótlásnevelés terén egészen rendkívülit alkotott, a témavezetésével eddig végbement 18 (!) sikeres doktori védést csak az tudja helyiértékén kezelni, aki valaha megtapasztalta már konzulensként, hogy milyen mennyiségű és milyen odaadású munkát kíván meg akár egyetlen doktorandusz útjának sikeres egyengetése is. Nem …
Tovább a műhöz
Kelet-Közép-Európa első regionális tudományi doktori iskolá­ja 1996-ban alakult. A multidiszciplináris tudományos kép­zés a regionális tudomány, a közgazdaságtan és más társada­lomtudományok térhez kapcsolódó elméleti és módszertani ismeretei alapján az európai és a hazai területi folyamatok kutatására készíti fel a hallgatókat. A doktori fokozatot szer­zett szakemberek képesek az európai gazdaság regionális ha­tásait feltárni és értékelni, a tapasztalatokat hazai viszonyok között alkalmazni, stratégiákká és megvalósítási programokká alakítani, komplex területi politikai döntéseket megalapozni, a regionális tudomány elméletét továbbfejleszteni. Az iskola specializációs irányai a következők: - Európai regionális politika - Településfejlesztés - Vidék- és környezetfejlesztés A doktori iskola kutatási témakörei az alábbiak: - Az európai gazdasági térfejlődését befolyásoló tényezők - A magyar településhálózat átalakulási tendenciái és fejlesztési eszközei - A regionális és településfejlesztés környezeti hatásai és követelményei - Az agrárgazdaság szerepe a regionális fejlődésben...
Tovább a műhöz
Megtiszteltetetés számomra, hogy a Marketing tanszék mindenkori oktatói, hallgatói és dolgozói nevében én köszönthetem Zeller Gyula professzort 75. születésnapja alkalmából. Zeller Gyula tudományos, oktatói és oktatásszervezési tevékenységének eredményei és érdemei mindannyiunk előtt ismertek. Felsorolásukat e rövid köszöntő nem is teszi lehetővé. Minket, marketingeseket elsősorban az érint, hogy Zeller Gyula volt az, aki a Marketing tanszéket alapította, és - több, mint 20 éven keresztül - egészen 1993-ig vezette. Ezen időszak alatt a marketingoktatóknak egy olyan generációja nőtt fel itt, amely mára már a Pécsi Tudományegyetem Marketing tanszékét az ország legelismertebb marketingműhelyei közé emelte. Számunkra Zeller professzor úr munkásságából talán ez a legfontosabb. E rövid köszöntőben az emberi oldalt szeretném kiemelni. Zeller Gyula a tanszék alapításakor, azután évtizedes vezetői tevékenysége során, és még ma is, mint emeritus professzor, rendkívül jó emberi kapcsolatot tudott kialakítani munkatársaival, kollégáival. Különösen fontos volt ez a kezdeti időkben, amikor a marketing művelése még nem tartozott társadalomtudományok preferált területei közé. Ebben az időszakban Zeller Gyula olyan munkatársakat tudott maga köré gyűjteni, akik az ő példáját követve bátran vállalták fel azt, hogy egy új egyetemen sokszor forradalmian új …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 3