Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 6

Találatok


Ezen év egyik nagyunk, a halhatatlan Széchenyi iránti kegyeletünk éve. Csoportosulni fogunk érczszobra körűl; illő, hogy szavait is a szokottnál nagyobb nyomatékkal újítsuk fel emlékezetünkben. Önöket első sorban az fogja érdekelni, vajon a nagy államférfi gondolkodott-e a nemzeti köznevelés ügyéről is? s minők voltak e tekintetben nézetei ? Előre is föltehetjük, hogy igenis gondolkodott; s hogy nézetei itt is emelkedettek és eredetiek lehettek. Nem is volt soha törvényhozó, nem igazi államférfi, kinek gondoskodását az, a mi minden jóllétnek, minden tökéletesbülésnek első alapja, kikerülhette volna. Hát még, a ki, mint Széchenyi, oly mélyen érezte nemzete sülyedését, s nemcsak, mint mások, egy két reformkérdést vetett fel, melynek szerencsés megoldásához kösse nevének minden dicsőségét; hanem, a ki népe megváltója, űjjá-teremtője akart lenni, s ki merte mondani a nagy szót: Magyarország nem volt, Magyarország még lesz!... A dicső elhunytnak naplói, mik nemzeti közkincscsé váltak, •egynél több lapot tartalmaznak, mely a köznevelés, különösen magyar népünk akkori neveltetésének hiányai s óhajtandó átalakítása feletti elmélkedésekkel van teli írva. Lássunk belőlök csak egynehányat. 1819-ben, Messinában, ezeket irja. «Ha egy nemzetet önvédelemre képessé, becsvágyóvá, dicsövé akarunk tenni, első, hogy legalább nagyobb részének kellő neveltetéséről …
Tovább a műhöz
Az 1859-dik évben junius 24-dikén véres ütközet volt Sol-ferinonál. Az osztrák hadsereg rémítő vereséget szenvedett. A midőn a nap leáldoztával a csatának vége szakadt, ezer meg ezer halott és tízezernél is több sebesült hevert szanaszét a csatatéren. Borzasztó éjszaka várt a sebesültekre; segélykiáltásaikra csak a haldokló áldozatok hörgése szolgált rémséges válaszúi. Bármily nemes önfeláldozással és buzgó serénységgel végezte is tisztét, mégis csak keveseknek nyújthatott vigasztalást és segítséget a tábori orvosok és papok kisded csapata. A felkelő nap is munkában találta a tábor ezen hivatalos szamaritánusait, kik megdöbbenve győződtek meg a nap világánál, hogy a szerencsétleneknek tizedrészén sem segíthettek még. Megkettőztetett buzgósággal látott tehát a szent munkához mindegyik: de mit végezhetett a kevés, kimerült kéz az ily borzasztó helyzetben?! A sebesültek nagyobb részének kínszenvedése egyre tartott, egyre fokozódott a nap égető heve mellett. Nem egy hős magyar ifjú két hosszú napnál is tovább ott maradt hol elesett, a nélkül, hogy valaki segítséget nyújtott volna neki, a nélkül, hogy egy ital vízzel enyhitette volna epesztő szomját, egy falat étellel csillapította volna marczangoló, éhségét. Mily kinos megdöbbenéssel vehették észre e szerencsétlen áldozatok, hogy körülöttük miképen szaporodnak a halottak, hogy mikép terjed jobban-jobban …
Tovább a műhöz
E költemény nem tartozik azok közé, melyeket az első olvasásra egészben s részleteiben könnyen felfogunk s élvezhetünk. Egyike ez Arany J. nehezebben érthető költeményeinek, melyeket bizony megillet egy kis magyarázat. S még a magyarázat után is marad sok gondolkodni valónk, midőn a költő lelkének magas röptét fölérni próbálgatjuk. Némelyek talán, épen ezért, azt mondhatnák, hogy e darab nem való iskolába. Ugyde e felfogás szerint irodalmunknak épen legkitűnőbb termékeit zárnók ki az iskolai (t. i. közép iskolai) oktatásból s csak olyanok maradnának rendelkezésünkre, melyek a növendék szellemi látáskörét nem igen tágítanák, érzelemvilágát nem szélesbítenék s lelkére emelő hatást kevésbbé gyakorolnának. Arany ezen ódájának kimerítő, alapos magyarázata igen sok haszonnal jár az iskolában. Megösmerkednek a tanulók költői irodalmunk egyik remekével; a költői felfogás fényében látják maguk előtt a ((legnagyobb magyar# alakját : buzdítást nyernek a tevékeny, okos hazaszeretetre. Nagyon sok anyagot kellett a költőnek az óda szűk körébe szorítani, midőn az ihlet Széchenyi érdemeinek fölsorolására ösztönözte. Hisz Széchenyi kora tettekben, még pedig nagyszerű hazafias tettekben leggazdagabb szakasza hazánk történetének, s e tetteknek mozgatója Széchenyi István volt. Innen van, hogy e költemény előadásmódja tömött, kevés szóval sokat kifejezni akaró. …
Tovább a műhöz
Régi mondás az a francziákról, hogy magasabban énekelnek, mint a hogy hangjegyeik jelzik, s máskép beszélnek, mint a hogy írnak és éreznek. Ily formán jellemezhetnök mi is röviden nőnevelésünket. A magániskolákban (s pedig ezekben tanul leányaink háromnegyedrésze) sokkal magasabb hangú Ígéreteket tesznek, mint a mennyit beválthatnak, s a nyilvános intézetek (polgári iskolák, felső leányiskolák, tanítónő-nevelőintézetek) legalább is egy oktávával magasabb fokon kezdik az oktatást, mint a hogy növendékeik előkészültsége kívánná. Az eredmény eléggé is végzetes értelmileg, erkölcsileg és fizikailag egyiránt. A magán intézetek karakter nélküli nevelése árasztotta el társadalmunkat oly nőkkel, kik állhatatlanok, mint a víz; első tekintetre mindenben hisznek és még sem hisznek semmiben, azaz hogy csak jelen érzékleteikben hisznek. Az ily nő rohanó emóczióira bízza magát s ezek — legyenek finomak vagy durvák — az ő szelleme szabályozói és mozgatói. Innen nálok általában az a rövidlátás, mely csak a jelent bírj a szemügyre venni, a múlttal nem gondol, és a jövővel nem törődik. A szolid, logikai, morális alap nélkül való oktatás szomorú eredménye a mindenben való fölületesség. Rajonganak a zenéért, szépirodalomért: de egyiket sem szellemi tápláléknak tekintik, hanem izgató szernek, mely idegrendszerüknek soha nyugtot nem hagy. A házi és magánintézeti ily …
Tovább a műhöz
A györmegyei kir. tanfelügyelő által a minap megindított «Győrmegyei Tanügy» czímü lap 3-dik számában egy vezérczikk jelent meg azon czim alatt, melyet mi is e czikk elejére tettünk. Ezen czikkben a nőnevelés ügyéről többféle mondatik el, helyes is és olyan is, a mit mi helyesnek nem tartunk. Ez utóbbiakra kívánjuk észrevételeinket megtenni. Nevezetesen, czikkiró szerint: a) a közoktatási minisztérium meggondolatlanul és elhirtelenkedve állított fel alkotmányos életünk kezdetén hat tanítónő-képezdét, a mennyire szükség nem volt. Ebből folyólag b) «egyszer csak ott lettünk — e czikk szerint — hogy a hat állami tanítónőképezdéből mintegy 250 tanképesített tanítónő került vala ki évenként. Hová teszi vala(!) ezeket az állam? A kínálat roppant nagy lett, a kereslet lanyha». c) A végzett tanítónők, a kik állomást nem kaptak, semmi egyébre nem valók, nem tudnak semmi női dolgot, a legegyszerűbb ételt sem tudják megfőzni; lesznek női elégedetlen proletárok. — d) Az idegen nevelőnőket a vagyonosabb családoknál nem pótolhatják és nem szoríthatják ki ezek a női proletárok; mert sem nyelveket, sem zenét nem tudnak; sőt még a legközönségesebb illemi, tehát míveltségi fogalmakkal sem bírnak. No hát ezek bizony elég fontos és különös állítások egy kir. tanfelügyelő lapjában arra, hogy folyóiratunkban is épen szó nélkül ne hagyjuk. A mi az a) alatti pontot …
Tovább a műhöz
«Ki mit szeret, kedves az annak!» ezzel a kétségbe vonhatlan lélektani igazsággal kezdem meg ma igénytelen kis előadásomat ; mert ennek a lélektani tételnek az előre bocsátása nélkül talán meg sem volna érthető, hogy mi bátorít fel engem arra, hogy e mélyen tisztelt egyesület tagjai előtt olyan dolgokról elmélkedjem, a melyekről annak idején a tanítóképző intézetekben is a meguná sig eleget hallhattak. Igen is ! én bízvást számítok arra, liogy a mélyen tisztelt kartársak szeretik hivatalukat, és velem együtt még a pihenésre szánt órákban is szívesen és teljes odaadással foglalkoznak szent hivatalunk körébe vágó kérdések fejtegetésével. Ugyan ki is ne szeretné azt a hivatalt, a melyben az a feladat jut nekünk osztályrészül, hogy a föld porából alkotott, emberi testbe lehelt szellemet, felébredésre késztessük, kifejlődésében gyá-molítsuk és képessé tegyük arra, hogy önönmaga is folytathassa azt a munkát, a mely által a föld gyermekéből, a teremtő Isten képére és hasonlatosságára alkotott és az egek egéig fölemelkedni tudó, müveit emberi lény válhatik. így állván a dolog, nagyon természetesnek látszik előttem, és igen biztató reám nézve az a tény, hogy mivel minden egyes valamire való tanító és nevelő szereti s méltán szeretheti is az ő hivatalát, tehát jól is eshetik és tényleg jól is esik mindnyájunk lelkének az oly kérdések fejtegetése, a melyek …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 6