Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 5
Összes találat megjelenítve : 5
Találatok
A régi világ egyik sokat ünnepelt intézményéről akarok szó-lani: a nyilvános évzáró vizsgálatokról, melyek még abból a korból maradtak meg tisztes szokásképpen napjainkig, midőn az iskolának, csaknem mint a katonaságnak a regrutát, úgy kellett — lógnia. Azon, nálunk csak a közel múltban letűnt évtizedeket értem e kor alatt, mikor az iskoláinknak a mostani teendőn: a gyermekek nevelésén és tanításán kivül még egy másik, az előbbieknél nem kevésbbé fontos teendőjök is volt, az: hogy minél több növendéket szerezzenek. Ez a tanulószerzés nem lehetett a legkönnyebb feladat abban az időben, mikor a gyermekek iskolába-járatása kizárólag a szülők belátása és jóakaratától függött; mikor a rendi világ születési s egyéb jogai álltak az előtérben s a műveltségnek és tudásnak csak másodrendű szerep juthatott. Ezen az iskolára ugyancsak nehéznek mondható állapotok mellett bizony nem igen lehetett az eszközökben válogatni. A jót s a kevésbbé rosszat egyaránt fel kellett használni. Az iskolának lét-alapot kellett nyernie : minél nagyobb növendék-számot, kikből ez intézetek szószólói, jövendő pártolói voltak kikerülendők. A tanulószerzés emez érdeke teszi érthetővé, miért kellett a legcsekélyebb alkalmat is felhasználni, hogy a közönség előtt, melynek jóindulatától az iskola függött, ez minél előnyösebben bemutathassa, megismertesse és megkedveltesse — …
Tovább a műhöz
A nők magasabb képzésének ügye — legalább elméletben — egy nevezetes lépést tett előre. Az egyetemi tanács, Wlassics Gyula közoktatási miniszter tudakozó felhívására kimondta, bőgj7 elvileg nincs kifogása az ellen, hogy az orvosi és gyógyszerészi pályára készülő nők, ha az érettségi vizsgálatot sikerrel letették, a magy. kir. tudomány-egyetemen tovább tanulhassanak. Az egyetemi fokozat elnyerésére tehát a lehetőség jövőben nálunk is meglesz. Bár elvileg e szabadelvű határozat óriási haladást jelent a nőnevelés és nőkérdés ügyében: gyakorlatilag semmi nagy jelentőséget sem tulajdoníthatunk neki. Hiszen az egyetemi tanács e nagylelkű határozatával csaknem egyidejűleg mondotta ki az óvsz. gyógyszerész-egyesület népes közgyűlése, hogy a nőknek a gyógyszerészeti pályán való alkalmaztatását nem helyesli, sőt megengedhetőnek sem tartja. Nem lehet reményünk tehát arra, hogy a nők, mint gyógyszerészek, a közel jövőben alkalmaztatást találjanak, még abban az esetben sem, ha a megfelelő képzettséget maguknak megszerezték. Az az egy-két nő, ki magát esetleg az orvosi pályára képezi, s magát esetleg mint orvos, fentartani fogja, bizonyára ritka kivétel lesz nálunk még bosszú időn keresztül ; s női keresetforrás gyanánt az orvosi gyakorlat sem fog egyhamar számottevő mértékben szolgálni. Csupán egy módon vált volna az egyetemi tanács különben kellőképen meg …
Tovább a műhöz
Ismét kidőlt egy legjobbjaink sorából, azon kevesek közül, kiknek lelkében még a nemes idealizmus szent lángja lobog, kik elsők a munkásságban, a kötelesség hű teljesítésében és hazaszeretetben. Szathmáry György ministeri tanácsos, a vallás- és közoktatásügyi ministerium népoktatási osztályának vezetője e hó 14-én reggel kiszenvedett. Ma még mérlegelni sem tudjuk a veszteség nagyságát; csak siratjuk az embert, kinek nemesen érző szive nem dobog többé nemzeti kulturánk eszményeiért; siratjuk a családapát, kinek ravatalánál szerető neje öt árva gyermekével zokog; siratjuk a jó barátot, a humánus felebbvalót, ki annyi őszinteséggel, jóakarattal és igazságérzettel karolta fel érdekeinket. De bár tekintetünket még könnyek fátyolozzák, látjuk, hogy történetünk múzsája nemzeti kulturánk munkásainak arany érdemkönyvébe jegyzi fel Szathmáry György nevét.
Ragyogjon ott példaképül és buzdításul az idők végéig! | Új év reggelén, midőn rendesen a jövőt kutatva, előre vetjük tekintetünket, egy kicsiny elsárgult füzetke akadt kezembe.* Alig tizenhat lapnyi csak, de elég arra, hogy a múltba terelje vissza gondolataimat, vissza, harmincz hosszú esztendő előtti időre, nőnevelésügyünk bölcső korára. Meghatva forgatom a füzet lapjait s a mint a szent ihlettől áthatott sorokon fut végig tekintetem, egy immár porladó lánglelkü asszony képe is megelevenedik lelki szemeim …
Tovább a műhöz
Az emberiség számára a földön az örökéletet a gyermek biztosítja ; a gyermek, mely nem csak a szülők öröme, reménye és büszkesége : az emberi tökéletesedés záloga is. Ezért volt a gyermek minden időkben a szerető szívek, a nagy gondolkodók, a nagy törvényhozók legfőbb gondoskodásának tárgya: ezért fordult a 19. század társadalmának, ennek a kiválóan humanisztikus irányú társadalomnak figyelme a gyermek felé. Mert a mit régen csak az emberiség nagyjai tudtak és éreztek, tudja és érzi ma már a fejlett kulturával biró nemzetek egész zöme. Tudja, hogy a jövő társadalma olyan lesz, milyen nemzedéket nevelünk számára, érzi, hogy az emberi nyomorúságok legvigasztalanabbja, legfájdalma-sabbja: a gyermekek nyomorúsága, a gyermekek szenvedése. Ez a tudat, és ez az érzelem hozta létre a jelen században az árva- és szeretetházakat, bölcsődéket és lelenczházakat, a gyermekmenedékházakat, ovodákat, gyermekkórházakat, vakok, süketnémák és gyengeelméjüek nevelőintézeteit. Ez hozott létre az elhagyatott, a szenvedő, a züllésnek indult, a ruhátlan és éhező gyermekek javára nagyon sok jó és nélkülözhetetlen intézményt, s ez értette meg a haldokló század társadalmával, hogy az eddigi intézkedések nem elégségesek, hogy többet és nagyobb erélylyel kell cselekedniük a szegény, a védtelen gyermekek érdekében. Ez a tudat és ez az érzelem hívta életre az 1896 október …
Tovább a műhöz
A «szülöi értekezletek» nálunk alig egy-két éves múlttal dicsekvő intézmény. Németországból importáltuk, s nálunk is, mint ott a szükségérzet hívta életre. A tanárok s a szülők egyaránt érezték, hogy a gyermekek érdekében kifejtett munkásságuk sikerre csak úgy vezethet, ha egymást támogatva, egymást kiegészítve, egymást megértve dolgoznak, s a nevelés eredményeért a felelősséget is közösen viselik. Ennek a szükségérzetnek a magyar sajtóban először dr. Waldapfel János gyakorló főgimnáziumi tanár adott kifejezést, az intézet 1900-ik évi értesítőjében közlött értekezésével. Azonban a gyakorlati megvalósításra a legerősebb ösztönzést az a nagyfontosságú rendelet adta meg, melyet közoktatásunk vezére, dr. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter intézett e tárgyban dr. Badics Ferenczhez, a gyakorló főgimnázium igazgatójához, e rendeletével is bizonyságát adva annak, hogy éles tekintetét a nevelésügy javára szolgáló semmiféle mozgalom vagy eszme sem kerüli ki. Az 1901 febr. 11-én 11,428. sz. alatt kelt fontos rendelet egész terjedelmében a következőleg szól: Habár az iskola és a család lehető gyakori érintkezésének fontos követelménye fennálló iskolai rendünk több intézkedésében kifejezésre jut, sajnálattal kell mégis tapasztalniok a tanári karoknak, hogy a szülök csak ritka esetekben érdeklődnek kellőképen gyermekeik erkölcsi és …
Tovább a műhöz