Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 4

Találatok


Klimo György bő negyedévszázados püspöksége alatt jelentős eredményeket ért el az egyházmegye irányításában és fejlesztésében. Az előrelépés tetten érhető a klérus minőségében, a hitéleti tevékenységekben, a világi és az egyházi adminisztráció szervezettségében. A püspök következetes, céltudatos munkásságának és irányításának köszönhetően Pécs megkérdőjelezhetetlen központja lett a hazai katolicizmusnak, ahova szívesen jöttek tanulni a papi pályára készülők, és ahonnan számos jelentős egyházi személy került ki, püspökként, tudósként egyaránt. Mi volt Klimo titka? Az, hogy képes volt a korszak kiemelkedő elméleti gondolatait, teoretikus téziseit saját koncepcióvá konvertálni, majd azokat átültetni a gyakorlatba, a dél-dunántúli közegre adaptálni. A megvalósítás során határozott, előre kidolgozott programot követett, környezetére közvetlen és közvetett hatást gyakorolt: utasításokat, rendeleteket adott, ugyanakkor követendő mintaként, etalonként viselkedett. Erősítette az intézményi kereteket, és fejlesztette munkatársai egyéni képességeit. Bár elődei és utódai is karakteresen formálták a pécsi egyházmegyét, Klimo püspöksége mégis önálló korszakot jelent, amelyet számos irányból érdemes vizsgálni. (...) Klimo György kivételt képezett a korabeli magyarországi püspökök között: nem Itáliában fejezte be tanulmányait, nem beszélte …
Tovább a műhöz
Köszöntő Lectori Salutem! A 2018-as évben, a Pécsi Egyházmegye fennállásának 1009. évfordulóján fontos egyháztörténeti jubileum is zajlott: báró Négyesi Szepesy Ignác püspök beiktatásának 190. és halálának 180. évfordulóját ünnepeltük. A Pécsi Püspökség ismételten örömmel támogatta a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont konferencia-szervezési felhívását, amelynek keretében a szakmai együttgondolkodás jegyében immáron ötödik alkalommal került megrendezésre 2018. október 4-én a Magtár Látogatóközpont Bonipert termében egy közös szimpózium. A tiszteletadás fontosságát a Tudomány és kutatás a Klimo Könyvtárban konferencia alcíme is hangsúlyozta „A hazának hű őre és oszlopa"- Szepesy Ignác pécsi püspök emlékezete. A tudományt egész életében pártoló pécsi püspök nyomán magam is hálával tekintek azokkal a szakemberekkel való együttműködésre, akik kutatásaik eredményeként szakszerű alapokra építve segítik örökségünk továbbadását, mely a jövőre nézve fejlesztőén hat és reménnyel szolgál. Az emlékezés összefogja a közösséget, erősíti az identitást és a hitet. A ma élők fontos feladata az értékek megőrzése, melynek révén teljesítheti a társadalom azon feladatát, hogy példát mutasson a különböző generációk számára. Jelen tanulmánykötet a tudományos ülésszakon elhangzott előadások írott …
Tovább a műhöz
A neveléstörténet helyzetének áttekintésére, a fejlődés és a nemzetközi kapcsolatépítés lehetőségeinek megvitatására rendeztük meg a Tanárképzők Szövetségével együttműködésben Szegeden A múlt értékei, a jelen kihívásai és a jövő? című kétnapos nemzetközi workshopot 2013. március 7–8-án. A workshopon nemzetközi és hazai kutatók mutatták be a neveléstörténeti doktori programok helyzetét, és készítették elő a nemzetközi együttműködés alapjait. Külön szekció foglalkozott a neveléstörténet tanításának aktuális helyzetével és problémáival. Az egyes doktori iskolák hallgatói pedig kutatásaik bemutatásán keresztül nyújtottak betekintést a neveléstörténeti alprogramokban folyó munkába. Jelen kötet az itt elhangzott előadások szerkesztett változatát tartalmazza. | (...) A neveléstörténet az elmúlt másfél évszázadban szerves részét képezte a pedagógiai tanulmányoknak és a pedagógusképzésnek, ám funkciójáról, szerepéről és a struktúrában elfoglalt helyéről eltérő felfogások alakultak ki. Ez a dilemma nem csak a diszciplínán belül működőket érintette és érinti, illetve mozgatja meg, de a más tudományterületek felől érkező, az egyetemi tanárképzésről és diszciplináris képzésről gondolkodókat vagy akár az olykor laikus közegként is értelmezhető oktatáspolitikát is. A neveléstörténettel foglalkozó oktatók/kutatók, a …
Tovább a műhöz
Az összeállított anyag szerzői között gyakorló pedagógusok, pedagógusképzéssel foglalkozó oktatók, közgyűjteményi dolgozók és doktorhallgatók is vannak, emiatt a közreadott szövegek különösen sokszínűek, más-más nézőpontokat jelenítenek meg, így várhatóan sokak érdeklődésére számot tart ez a gyűjtemény. A fő cél az, hogy ez a mű minél több gyakorló, illetve hamarosan pályára lépő pedagógusnak nyújtson elméleti és módszertani segítséget, hogy segítse a tanár szakos diákok digitális kompetenciáinak a fejlesztését. Az itt megjelenített modulokat a tervek szerint egy olyan kiindulási alapnak tekintjük, amely nyomán a jövőben folyamatosan bővülhet majd a jó gyakorlatok és az elemzések köre, a PTE BTK Neveléstudományi Intézet, valamint az „Oktatás és Társadalom” Neveléstudományi Doktori Iskola tanárai, szakmai partnerei és hallgatói, illetve a PTE osztatlan tanár szakos diákjai közreműködésével.
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 4