Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 9

Találatok


Dr. Ferencz Zoltán egyetemi adjunktus, kandidátus 1951. július 10-én született Pécsett egy négygyermekes család saljaként. Édesapja rendőrtiszt volt, édesanyja fiatalon hunyt el. Az általános és középiskoláit Pécsett végzete. 1969-ben jeles eredménnyel érettségizett a Janus Pannonius Gimnáziumban és még ugyanebben az évben sikeres felvételi vizsgát tette a Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karára. Joghallgatóként aktívan részt vett a Kar kulturális életében: így többek között vezette az Irodalmi Színpadot, vezéregyénisége volt a Glosszátor nevű kari diáklap szerkesztőbizottságának, valamint amatőr filmesként és kritikusként is tevékenykedett. Társadalmi-közéleti megbízatásai mellett másodéves korától kezdve három és fél esztendőn keresztül vezette a Büntetőjogi Tudományos Diákkört. Tanulmányi eredményei alapján éveken keresztül Népköztársasági Ösztöndíjban részesült. Egyetemi tanulmányait 1975-ben fejezete be „summa cum laude” minősítéssel. 1975. március 1-jén az Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi Tanszékére került tanársegédként, ahol nagy szorgalommal készült az élethivatásul választott oktatói pálya magas színvonalú ellátására. 1980-tól a Büntetőjogi Tanszék adjunktusává nevezték ki. Kezdetben szemináriumi foglalkozásokat vezetett büntetőjogból, majd később részt vett az előadások megtartásában. Érdeklődési …
Tovább a műhöz
A volt tanítvány és munkatárs tiszteletével emlékezem meg Karunk egykori neves professzoráról, Losonczy Istvánról. A még életben levő diákjai és tanártársai gondolatában még élénken él a 32 éves korában, 1940-ben egyetemi tanárrá kinevezett, szép karrier előtt álló fiatal oktató szigorú tekintetű, de érzékeny lelkületű alakja. Rendkívüli tehetsége a jogfilozófia és az anyagi büntetőjog tudomány alkotó továbbfejlesztésében mutatkozott meg. Az 1937-ben kiadott „A mulasztás okozatossága” ma is mértékadónak tekintett mű, amelyet a hazai és a külföldi jogtudósok azóta is hivatkozási alapnak tekintenek. „A tettesség és részesség a büntetőjog rendszerében” c. monográfiája (1966) 40 év eltelte után is példája a fegyelmezett gondolkodásnak, a tudományos alaposságnak és a szigorú, következetes logikai módszer alkalmazásának. Jogfilozófiai munkásságának érdemeit a 2002-ben Karunkon szervezett tudományos rendezvény jelenlevői elismeréssel méltatták. Ebből az alkalomból jelentette meg a Szent István Társulat Losonczy István „Jogfilozófiai előadások vázlata” című posthumus írását, amely egyben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának hivatalos tankönyve. Tudományos karrierjét a II. világháború utáni hazai rendszerváltozás kettétörte. Újkantiánus szellemi tájékozottsága lehetetlenné tette, hogy a mraxista-leninista …
Tovább a műhöz
A cím leírásakor valami újszerűséggel olvastam e régi és sajátosan pedagógiai kifejezést: szorgalom. Hirtelen végig-gondoltam az utóbbi években kezembe került irodalmon. Néhány vaskosabb munkát át is kutattam és alig találtam nyomára egy-két szerényebb helyen. Szinte különös, hogy a szorgalom nem valamelyik olyan súlyosabb természetű pedagógiai fogalmunk, mint például a munka, cselekvés, aktivitás. Ezek korszakot, módszert tudtak életre hívni, holott nincsenek olyan közel a neveléshez, mint a szorgalom. Szorgalmat sürget szülő, nevelő, hivatalfőnök vagy a párját serkentő hitestárs. Az elemi iskolai bizonyítványokban még ma is jutalmazzuk, de már nem igen ismerik gyermekeink a „szorgalom jutalmául" osztogatott kedves, cikornyás cédulákat. Mintha a szorgalom fogalma megkopott és ereje kifogyott volna a nevelés légköréből. Pedig a tanulók szorgalmának hiányáról, a lustaságról elég sok szó esik mostanában. így önkénytelenül is keresni szeretné az ember ennek a megfogyatkozásnak okát. A szorgalom elértéktelenedése nemcsak iskolai jelenség, hanem a mai, kor szellemének jellemzője. A hangya szorgalmú tudós, kalmár, hivatalnok és munkás se nem eszményi, se nem gyakorlati mintakép. De nem kívánom ilyen nagy távolságból megközelíteni. Csak arra gondolok, hogy az iskolai nevelés igyekszik az e fajta értékpusztulást .megakadályozni. Tőlünk is függ, hogy mennyire törik le …
Tovább a műhöz
A régi és az új iskola hívei vélt igazuk érdekében évek, sőt évtizedek óta hol kisebb csatározásokat, hol szenvedélyes vitákat folytatnak védelmi vagy támadó célzattal. Ez nem meglepő, nem is új, hanem természetes jelenség: szellemi téren folytatása annak a meg-megújuló, rendszerint szélsőséges harcnak, amelyben az egymásra következő, egymást felváltó nemzedékek, fiatalok és öregek, gyermekek és szülők egymással szemben állnak. Ez tehát rendjén is volna, mert a kultúra sem áll meg, hanem halad, halad és ezzel párhuzamosan az emberképzés eszközei és módjai is lépést igyekeznek tartani: új és újabb barázdákat húzni. Ám még a legelkeseredettebb háborúskodás is idővel — amikor „kitombolta" magát — nyugodtabb mederbe terelődik, amely a békés együttműködés útjait egyengeti. Az a benyomásunk, hogy ennek ideje számunkra is elérkezett: két kornak mesgyéjére érkeztünk, a vajúdáson immár túlestünk, az átalakulás folyamatban van, a vélemények kezdenek kikristályosodni és a kezdetbeli túlzásokkal szemben mintegy átmenetként innen és túlnan mindtöbben hangoztatják a tényeken alapuló megértés és megegyezés szükségszerűségét és lehetőségét. Így Szenes Adolf a szélsőségmentes munkaiskola hívének vallja magát, .mert az új iskola hívei túlbecsülték az iskola és a tanuló teljesítőképességét (I. A munkaiskola mérlege: A cselekvés iskolája 1934 -35, …
Tovább a műhöz
Az utolsó évtizedekben sokat hallottunk nemzeti öncélúságról és még többet történeti átértékelésekről. Egyik fogalom sem új, mert hiszen a nemzeti öncélúság gondolata már a napóleoni harcok alatt született meg s a 18-ik század végén s a 19-ik század .első felében lefolyt társadalmi harcokat éppen a történelmi átértékelés indította el. És hogy a mi viszonyaink közt maradjunk, nem a magyar öncélúság ösztönözte-e Felsőbüki Nagy Pált, mikor a magyar nyelv jogaiért harcolt, vagy Széchenyi Istvánt, mikor 1825-ben a Magyar Tudományos Akadémiát megalapította ? S a történeti átértékelést nem Széchenyi indította-e meg Hitel-évei s Kossuth politikai, Eötvös kulturális programmja nem ennek a történeti átértékelésnek jegyében alakultak-e ki? Világpolitikai viszonylatok felboríthatták a reformkor nagyjainak némely alkotásait, de ez alkotóiknak sem nemzeti, sem erkölcsi értéküket nem csökkenti. Ha a politika igazán a jelen története akar lenni, nem szabad megfeledkeznie arról, hogy a reformkor nagyjai egy szabad országnak adtak programmot és a kiegyezés létrehozói egy letiport országnak adták vissza a viszonylagos szabadságot. A kiegyezés korszakában nem lehetett teljesen átmenteni a 48-as elgondolásokat. Ez azonban nem a reformkor azon egyénein múlott, akik megérték és megcsinálták a kiegyezést és nemcsak a liberalizmus vezéremberein, akik a kiegyezés után vezették az …
Tovább a műhöz
Mi is egész szívvel állunk be az ünneplők közé, akik örvendeznek a Kormányzó Úr országosának huszadik évfordulóján. Hálát érzünk . és ragaszkodást; tudjuk, hogy vitéz Nagybányai Horthy Miklós személye nélkül nem jutottunk volna el idáig. Neki köszönhetjük az öntudatot adó lelket, a biztonságot nyújtó hitet, a korlátokat vonó nyugalmat, az erőt, mély munkára serkentett, a meleg emberi szívet, mely dermedtségeket ébresztett és az eszményeket adó lelket, mely erkölcsi értékeket, igazságokat és örökérvényű parancsokat irt fel az elmúlt két évtizedben a csonka haza egére. Megtépett foszlányok, szétkergetett egységek romjaj kavarogtak ezen az égen 1920-ban s borús, vigasztalan, nyomasztó szürkeségben 'múltak az évek egészen 1938-ig, amikor végre megtörték a homályt a magyar igazságot író lángbetűk. Büszkék lehetünk Kormányzónkra, aki államvezetésének első napjától fogva ugyanazon igéket: a magyarság és humánum európai szintű párhuzamát hirdette és egyéniségével minden alvó lelkébe bele idegzette e nemzedéktanítást. így vált nemzetnevelővé és nyugodtan, kortársi elfogultság nélkül írjuk, hisszük, hogy életművének ezt az oldalát máris feltárta a történelem felé. Személye és országvezetése mindenkiben tiszteletet keltett s e megbecsülés annál mélyebb, mert kényszerítetten és átérzett. Ez az osztatlan tisztelet, mely pártharcok és érdekek …
Tovább a műhöz
A címmel ellentétben nem is ez a pár sor a valódi köszöntő, hanem az utána következő oldalak. A kötet szerzői, afféle írástudó jogászok, a 80 éves Erdősy Emil Professzor Úrnak tiszteletüket és hálájukat leginkább tanulmányokkal, értekezésekkel tudják kifejezni. Ezt művelik, ehhez értenek (vagy legalábbis szeretnének érteni), ezzel kedveskedhetnek tehát. Sem a tisztelet, sem hála nem szerezhető, nem vívható ki könnyen, s mások megbecsülését megtartani még nehezebb. Az Ünnepeknek azonban mindez az utóbbi két emberöltő gyorsan változó, gyakran önző, erőszakos és ellentmondásokkal terhes világában is sikerült. A tiszteletet gazdag, sokoldalú és eredményes életútja, bölcsessége, tudományos tekintélye révén érdemelte ki, és azért, mert elveihez, az általa vallott értékekhez mindig következetesen hű maradt. Hálásak pedig a kedves, emberszerető, jóindulatú és segítőkész professzornak, a mások tudományos ambíciót ritkaságszámba menő önzetlenséggel támogató munkatársnak, mentornak vagyunk. A katedra, a könyvtárak és a tudós konferenciák világának szereplői többféle módon osztályozhatók. Az egyik lehetséges felosztás szerint - ez inkább az életpálya első felének képviselőit jellemzi - egy-egy kerek évforduló okán, mások tiszteletére vagy emlékére próbálunk ünnepi kötetekbe tőlünk telhető bölcsességeket megfogalmazni. Életutunk második felében …
Tovább a műhöz
Dr. Bodnár Imre (1947-1997) | Ha egy emlékkötetet a kezünkbe veszünk és lapozgatunk óhatatlanul eszünkbe jutnak, visszaidéződnek emlékeink az Ünnepekről, amelyek előtt tisztelegnek az utódok. A kortársak saját emlékeikre támaszkodhatnak. Emlékképé formálhatók a múltba vesző foszlányok, felelevenednek a közös múlt még el nem feledett eseményei, élményei. Az emlékek a memóriába történő bevésése és reprodukciója során, - ahogy tanítjuk a bűnügyi stúdiumokban - torzulhatnak, szelektálódhatnak, ritkulnak. Sajnos, az idő előre haladtával az Ünnepekről őrzött képek, emlékek halványulnak. Ha egy emlékkötetben, az életrajzban szükségszerűen szereplő számokra tekintünk, - amelyek rendkívül ridegek, különösen az olvasó életkora miatt felrémlik, - sokszor tényleg rémképként - a könyörtelen elmúlás. Az elmúlás, amely egy életpályát lezárja, helyesebben kettétöri, annak idejétől függetlenül. Egy olyan életét tör meg, amely másnak, másoknak már csak a személyes jelenlét okán is kimondhatatlanul fontos, továbbá olyan pályáét, amely minden bizonnyal további személyes, szakmai örömök, sikerek lehetőségét tartotta magában. Noha életünk sosem lehet teljes, legfeljebb teljesebb, de a korai és egyben értelmetlen halál, e lehetőségektől idő előtt megfosztja az elhunytat. Ha egy emlékkötetbe előszót kívánunk írni, kollégaként, de mégis csak …
Tovább a műhöz
Tóth Mihály az anyagi büntetőjog és a büntető eljárásjog egyik legkiválóbb professzora, elméleti és gyakorlati szakértője, a gazdasági büntetőjog nemzetközileg is elismert, iskolateremtő egyetemi tanára. Azon kevés professzor közé tartozik, akik folyamatosan, önzetlenül segítették és segítik a fiatalokat. Az Ünnepelt személye és az alkalom egyaránt indokolja, hogy vastag és színvonalas kötettel tisztelegjünk előtte a 60. születésnapján. Nem emlékszem rá, hogy az elmúlt évtizedben készült-e olyan tanulmánykötet, amelybe ennyire presztízskérdés lett volna bekerülni. A kötet egyedülálló abból a szempontból is, hogy az Ünnepelt jelenlegi és volt munkahelyei mellett a hallgatói önkormányzat is támogatta a megjelentetését, kifejezve ezzel a hallgatók tiszteletét és szeretetét. Magyar és külföldi büntetőjogászok több mint 50 tanulmánya olvasható ebben a munkában, amelynek megjelenését az utolsó pillanatig titkolni igyekeztünk. Jelenleg folyamatban, pontosabban már „finisben” van az új Btk. kodifikációja. Tóth Mihály véleményére, kristálytiszta logikájára, több évtizedes gyakorlati tapasztalataira és megközelíthetetlen büntetőjogi elméleti műveltségére a kodifikáció során különösen számítunk. A gazdasági válság elmélyülésével egyre több nagy gazdasági bűncselekmény válik ismertté, ezek kapcsán a sajtó és a szakmai közvélemény rendszeresen Tóth …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 9