Keresés
Összes találat megjelenítve : 3
Összes találat megjelenítve : 3
Találatok
Csefkó Ferenc 1947. február 21-én született Kalocsán. 1973-ban szerzett jogi diplomát a Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, 1976-tól az – akkori – Államjogi Tanszéken kezdte egyetemi pályafutását, majd 1997-től adjunktusként a Közigazgatási Jogi Tanszéken tevékenykedett, 2009-től címzetes egyetemi docensként vesz részt a Közigazgatási Jogi Tanszék oktatási és kutatási tevékenységében. Csefkó Ferenc pályafutását sokrétű és sokoldalú szakmai tevékenység jellemezte, de ezek közül mindig különös odaadással és odafigyeléssel látta, és látja el a mai napig egyetemi tennivalóit. Választott tudománya és Alma Matere iránti alázata, elkötelezettsége, és szeretete példaértékű. Oktatási és kutatási tevékenységében az elmélet és a gyakorlat közötti egyensúlyra törekedett, publikációt a tudományos alaposság és a letisztult gondolatmenetek jellemzik. A hallgatókkal és az oktatókkal való viszonyát mindig a közvetlenség, a kollegialitás és a kölcsönös tisztelet határozta meg. A Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kara, illetve a Közigazgatási Jogi Tanszék, továbbá a pályatársak, oktatótársak, volt tanítványok, tisztelők, barátok nevében köszöntjük a hetven éves Csefkó Ferencet születésnapja alkalmából. Kívánunk az Ünnepeltnek minden jót, sok boldogságot, jó egészséget és további kitartó alkotókedvet!
Tovább a műhöz
(...) The main objective of Act CXXV of 2003 on equal treatment and the promotion of equal opportunities is to promote conformity with the principle of equal treatment, including - inter alia - the legal relationships of municipalities. In performing the policing duties of municipalities, more specifically concerning the jobs of public domain supervisors and assistant community support officers, significant differences can be observed in the rules pertaining to the same types of employment of the Acts (Mt. and Kttv.) governing these jobs. In meeting their law enforcement tasks, municipalities may engage per- sons in assistant community support officer positions as employees, employed either directly by the municipality or, in special cases, within the framework of temporaiy agency work. However, as far as the requirements of equal treatment are concerned, the joint application of the two types of employment highlights problematic situations, which may also occur in other fields of temporary agency work or employment in general. The purpose of this study is to reveal the aforesaid problems and inequalities, and to provide suggestions regarding the elimination thereof with due
consideration of EU directives. Keywords municipal law enforcement work, public domain supervisor, assistant community support officer, temporary work agency activities, equal treatment, derogations from equal treatnient The main objective of the Act CXXV of 2003 on equal treatment and the promotion of …
Tovább a műhöz
Üzleti jog II.
- 2016
Az adásvételi szerződés alapján az eladó a dolog tulajdonjogának átruházására, a vevő a vételár megfizetésére és a dolog átvételére köteles. Ha az adásvételi szerződés tárgya ingatlan, az eladó a tulajdonjog átruházásán felül köteles a dolog birtokának átruházására is. Ha a szerződés tárgya ingatlan, az adásvételi szerződést írásba kell foglalni. A dolog adásvételére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni arra a szerződésre is, amelyből jog vagy követelés visszterhes átruházására vonatkozó kötelezettség fakad. Ha az eladó fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog jövőbeni szolgáltatására vállal kötelezettséget, és a felek rögzítik annak a mennyiségi eltérésnek a mértékét, amennyivel az eladó a szerződésben kikötött mennyiségnél többet vagy kevesebbet szolgáltathat, a vevő a ténylegesen szolgáltatott mennyiségnek megfelelő vételárat köteles megfizetni. Ha az eladó a mennyiségi eltérés által lehetővé tett legkisebb mennyiségnél kisebb mennyiséget szolgáltat, a szerződésszegése következményeit a szerződésben kikötött mennyiség figyelembevételével kell alkalmazni. Ha az eladó fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog jövőbeni szolgáltatására vállal kötelezettséget, a vevő az eladó teljesítésének felajánlásáig elállhat a szerződéstől; ha az eladó a szerződést részletekben köteles teljesíteni, és a …
Tovább a műhöz