Keresés
Találatok
Ígéretem szerint cselekszem s nem várakoztatlak sokáig, hanem megírom a körödben s kiváltképen pedig évi vizsgálatod alkalmával szerzett tapasztalataimra vonatkozó nézeteimet, miután azokat élőszóval nem közölhettem veled a mult héten, a midőn ép oly váratlanul tovább kellett utaznom, mint a milyen véletlenül történt városkátokban való megjelenésem. Levelemben sok meglepőt, több talán reád nézve kellemetlen igazságot kell veled közölnöm; készülj el azok befogadására! Ha pedig nem volnál oly hangulatban, melyben megbírod az őszinte szót — úgy tedd félre e lapokat s olvasd el azokat alkalmas időben. Vannak az emberi életben pillanatok, a melyek épen nem arra valók, hogy szemébe nézzünk az igazságnak! — Némely ember élete csupán ilyen pillanatokból áll. Az ily emberek a legboldogta-lanabbak, bár látszólag jól érzik magukat. Ki az igaz szót nem szereti, kedveli az ámítókat s maga is hízeleg, hogy mások is sima szókkal traktálják; — de azért még sincsen nyugodt pillanata. Nem hisz senkinek s nem is bízhatik még magában sem. — Örökös nyugtalanságban él, a csalódások lánczolatát ugyan megunja ; de felébredni nem mer, nem akar. — Vergődve éli napjait, melyek ujabb és ujabb oly kellemetlen helyezeteket szülnek számára, a melyeknek eltakarása nehéz kínos kimerítő munkával jár; mert az ember alaptermészeténél fogva csakis az őszinteségben, az igazmondásban talál …
Tovább a műhöz
Az 1868-diki népoktatási törvény nemzeti nőnevelésünk biztos és helyes fejlődésének alapjait is megvetette. Kimondta e törvény a tankötelezettséget a leánygyermekekre nézve is, s meg teremtette a tanítónői intézményt, a józan nőnevelés egyik főtényezőjét. Az 1868-diki XXXVIII-dik törvényczikk, illetőleg ezen törvénynek végrehajtása gyors fejlődésnek indította nőnevelésünk ügyét. Leányiskoláink száma egyre szaporodik s a tanítónői intézmény által eddigelé elért siker, ha nem bizonyítja is azt, hogy tökéletesen czélt értünk, arra nézve megnyugtathat, hogy helyes irányban indultunk és haladunk.
Az állami tanítónő-képzőintézetekből kikerült s nyilvános leányiskolákban működő tanítónőink nemzeti szellemben hatnak — s már is más irányt adtak nőnevelésügyünknek, mint a minővel az 1868 előtt bírt, a midőn a leányiskolák nagy része oly ma-gán-nevelöintézetekkel volt kapcsolatban, a melyekben magyarul nem tudó, nemzeti életünket meg sem értő, nemzeti szellemünktől idegenkedő külföldi nevelönöké volt a főszerep. S ez már magában véve is figyelemre méltó eredmény; de különösen megnyugtató és a jövőre nézve a legszebb reményekre feljogosító lesz előttünk ez az eredmény, ha felteszszük, hogy az a szellem, a mely magyar tanítónőinkben él s a melyet leányiskoláinkban terjesztenek — igazán megérdemli a nemzeti nevezetet; ha meggyőződhetünk …
Tovább a műhöz
Mélyen tisztelt közoktatási tanács ! A hozzám tanulmányozás és jelentéstétel végett küldött tanítónöképzö-intézeti felvételi írásbeli dolgozatokról a nm. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 1887. november 6-án kelt 43,491. sz. magas rendeletének utasításai értelmében a kővetkezőket van szerencsém jelenteni. Az öt állami tanítónöképzö-intézet szerint öt csoportban összesen kétszáz magyarnyelvi írásbeli dolgozatot néztem át s az általános benyomást, a melyet a dolgozatok rám tettek, elszomorítónak mondhatom; mert azt látom belőlük — ha ugyan szabad a kétszáz dolgozat után az összességre következtetnem — hogy polgári és felső leánynépiskoláink nemcsak hogy nem állanak feladatuk színvonalán, hanem a legenyhébb követelményeknek sem felelnek meg,. Ennek a következtetésnek alapot és jogosultságot kölcsönöz az a körülmény, hogy a felvételi vizsgálatokon a 200 növendék mintegy 80 iskolát képviselt az ország minden részéből s hogy emez iskoláknak épen jobb növendékei jelentkeztek a felvételi vizsgálatokra. Hiszen a 200 vizsgálatot tevő közűl 157-nek volt kitűnő vagy jeles évi osztályzata a magyar nyelvből; jó osztályzata csak 30-nak, elégségese csak 6-nak (hétnek évi osztályzata nem volt feljegyezve a dolgozatokon). Mikor annyi iskolának épen legjobb növendékei ilyen eredményt tanúsítanak, mit várhatunk a többitől! Ha általános ítéletünket …
Tovább a műhöz
Asszonyom! Czikket kíván tőlem, a tanítónőket és a kisdedovó-nöket képző-intézetek egymáshoz való viszonyáról. Igaza van : az óvóképzés szervezése és a tanítónőket képző-intézetek tantervének szintén napirendre került módosítása elodázhatatlanná teszi a nő-képzés e két intézete közt való szerves vagy külső kapcsolat, egyesítés vagy merev elkülönítés vitás kérdésének szakszerű tisztázását, mielőtt döntő elhatározásra kerülne e fontos ügy a kormánynál. Hogy a tárgyalásban részt juttat kegyed kisdednevelőnek is, már ez magában tanúsítja a «Nemzeti Nőnevelés» helyes állásfoglalását, mely a kisdedóvónő- és tanítónő-képzés közt nem ellentétet, csak fokozati különbséget keres. Ezen az alapon a nevelő és oktató irány művelői testvériesen találkozhatnak; én is, ki a tanításnak csupán módszerével — az inductiv foglalkoztató tanításmóddal — bíbelődtem nyilvánosság előtt, tulajdonképpen pedig a nevelés törvényeinek vagyok olyan a milyen kutatója, én is habozás nélkül sietek találkozóra a kisdedóvónő- és tanítónőképzés kereszt-útján.
Tekintélyes szakférfiak kívánják, (hogy szakértő hölgyek is csatlakoznának hozzájuk, alig hiszem), hogy a kisdedóvónő-képzés szerves összeköttetésbe kerüljön a tanítónő-képzéssel. Nevelésoktatási érveket nem hallottam fölemlegetni ez álláspont támogatására ; de azt igenis …
Tovább a műhöz
Egy rege szerint Isten, a világ teremtésekor, jobbjában a morált, baljában a politikát tartá, s emezt a férfinak adta, amazzal pedig a nőt boldogította. A férfit politikára, a nőt a politizáló férfi erkölcsösítésére és szelidítésére rendelte a teremtő. A férfi területeket hódít, hazát és házat alapít; a nő a megalkotott haza és háztáj erkölcseit alkotja; amannak munkatere az állam, emezé a család s a társadalom; egy szóval: a férfi politizál, a nő pedig moralizál és humanizál. A férfi hivatása főbenjáró; a nőé szent. Az anyaiság a maga fenséges voltában, a világ egyik legszebb látványa. Az anya előtt meghajolnak költők, művészek, tudósok, hadvezérek és uralkodók egyaránt. Homér, Shakespeare, Arany, Petőfi sokszorosan meg-éneklik az anyai szeretetet, Rafael ecsetjével halhatatlanítja a szent család boldogságát, Praxiteles és Michel Angelo kőbe vésik az anyai szív fájdalmát (Niobe, Piéta); Napóleon azt tartja, hogy az anyák gyógyítják meg a beteg társadalmat. Anyának lenni nemcsak nagy és szép feladat, hanem áldás a társadalomra, az országra, az egész nemzetre. Ámde akadnak olyan gazdálkodásnak, kik az anyai tisztet nagyon elévültnek és ószertárba valónak, ellenben a nő társadalmi szereplését sokkal elébbvalónak tartják. Aztán nem is minden nőnek engedi sorsa, hogy családot alkosson és gyermeket neveljen. E két motívumhoz járult még egy harmadik: az …
Tovább a műhöz
Európa művelt nemzetei között nincs talán egy sem, melynek főrangú világa (és hiú nagyzásból hű utánzója: a pénzarisztokráczia) oly megdöbbentő előszeretettel bízná leányai neveltetését külföldi nevelőnőkre, mint épen a magyar. Ezer szerencse, hogy ezt a hazafiatlan divatot csak a felső tízezer űzheti, mert, hogy mivé lenne Magyarország, ha ez a közép és alsóbb osztályban is meggyökerezhetnék, azt elgondolni is kínos. — Nemzeti létünknek megdönthetien védbástyái ez idő szerint, hál’ Istennek, magyar iskoláink, melyek valódi nemzeti műveltséget nyújtanak mind a két nembeli ifjúságnak; míveltséget, mely nem hozza őket ellentétbe majdan saját nemzetük létczéljával, törekvéseivel, hanem a hazát állítja lelkűk elé, mint idéált, melyért hasznosan munkálkodnia szent kötelessége minden igaz, hű gyermekének. Az iskolák e becsületes törekvése által meg van mentve a nemzet zömének nemzeti nevelése a haza számára. Ámde a magyar arisztokráczia családi nevelése körül még mindig végzetes, aggasztó mulasztásokat tapasztalunk e tekintetben. — Végzetesek, igen, mert a haza alkotmányos életének fejlesztése, törvényhozása, kormányzati hatalma részben a fönemesség vállain nyugszik; a születés öröklött nimbusánál fogva kimagaslik a magyar társadalomból, a trónhoz legközelebb állván, befolyása fel- és lefelé mérhetlen, s végre részben még fényes vagyon …
Tovább a műhöz
De a szülők, azaz a közönség érdekeit sem elégíthetik ki ma már a nyilvános vizsgálatok, mi ez intézmény legnagyobb hibája, mert hisz éppen a közönség kedveért nyilvánosak azok. A mit előbb az ellenőrző közegnél mondtunk a nyilvános vizsgálaton szerezhető tapasztalatok értékéről, ugyanez áll, de fokozott mértékben a közönségre nézve is. Manap már fölösleges volna a szülőket azon érdekből híni a vizsgálatra, melyből ezt a régibb korok iskolája tette volt. Evvel csak felesleges dolgot végeznénk. Most mással is szokták meghivatásukat már megokolni. Mint láttuk, avval, hogy alkalmuk legyen gyermeküknek s társainak közös munkáját látni, a megoldandó közös osztályfeladattal megismerkedniük s egyszersmind összehasonlíthatni a többi társ által elért eredményeket azokkal, melyeket saját gyermekök felmutathat; hogy megismerhessék azon módot, melyen magzataikat nevelik s tanítják. Tekintsünk be itt is kissé az Ígéretek függönye mögé! Ha az említett akadályok — az idő rövidsége, a közönség jelenlétével kapcsolatos pedagógiai szempont — nem léte esetén a vizsgálat teljesen a Szervezet intézkedései szerint folyhatnék s a vizsgálati alkalom igazán az osztályozás és ennek alapján az évi bizonyítvány megállapítására szolgálhatna: akkor igenis nyílhatnék a szülőknek alkalom összehasonlításra, de megint csakis arra, hogy az egyes tanulók által elért …
Tovább a műhöz
Folyóiratunk legutóbbi füzetének közrebocsátása óta messzekiható, nagy változás történt közoktatásunk vezetésében. Gróf Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi miniszter lemondott magas állásáról s vele együtt államtitkárja, Berzeviczy Albert is távozott a minisztériumból. Elhagyták azt a helyet, a melyen évek önfeláldozó munkásságával az egész nemzet háláját vívták ki és biztosították a maguk számára. Gróf Csáky Albin minisztersége közoktatásunk minden ágában — a tudomány-egyetemtől a kisdedóvóig — tartós nyomokat hagyott maga után. Nem rajta múlt, hogy éppen legfontosabb intézkedéseivel nem oldhatta meg gyökeresen a fölvetett kérdéseket ; de nagy érdeme, hogy nem mulasztott el semmit s mindent elkövetett a megoldás előkészítésére. Középiskoláink újjászervezésének kérdése, mióta ő fölvetette, a hosszú időre szóló megoldás nélkül le nem kerülhet többé a napirendről. Néptanítóink anyagi helyzetének rendezésében nagy lépést tett előre s megjelölte a további haladás irányát. Megalkotta a kisdednevelésről szóló törvényt, melynek áldásos gyümölcseit, gondos végrehajtása után, késő nemzedékek is magasztalni fogják. S mindenek fölött megajándékozta a nemzetet fenkölt egyéniségének példájával, a mely buzdítólag és lelkesítőleg fog hatni közoktatásunk minden munkására ezután is, mikor nem látjuk már őt eddigi küzdelmeinek …
Tovább a műhöz
A tizenkilenczedik századunknak talán egyik fő jellemvonása: a mindig általánosabb és általánosabb érdek a tudomány iránt. Az a kielégithetlen valami, a mi mindenikünkben, öntudatosan vagy öntudatlanul nyugtalankodik, a mint megérdemeljük az emberi nevet, most mindnyájunkat leginkább a világegyetem rejtélyeinek megoldására ösztönöz. Tudni akarunk, mert érezni kezdjük, hogy a tudás az első föltétele annak, hogy összeköttetésben, összhangban legyünk a világegyetemmel. Ezért igyekszik a tudomány a társadalomnak minden rétegein áthatolni, mindenüvé eljutni.
Most már megértettük azt, hogy az egyének és egyedek felett van az emberiség, a mely él és fejlődik, mint minden szerves egység és mely, mint minden szerves egység, a tökély felé törekszik, azaz lényének teljes kiképzése és öszhangja felé! Hosszú évszázadokon át a gyermekség sötétségében s öntudatlanságában tengődött az emberiség, míg végre, lassan-lassan fölismerte magát, öntudatra ébredt és magához igyekezett ragadni saját élete vezetését. Mind többen és többen keresik most az igazat és minden igazság, a mit fölfedezünk, az örök tökélynek egy-egy parányi vonása, egy-egy változata, mely az egész emberiséget előre segíti. De éppen azért, hogy annyian keresik az igazat, rendkívül elágazódnak ma a tudományok, mindenik egy vagy más apró kis részletébe merül bele. Eltűnt, örökre eltűnt, a régi kor …
Tovább a műhöz
A január hóban megalakult új kormány a képviselőházban bemutatkozván, munkásságát a közoktatásügyi tárcza költségvetésének előterjesztésével kezdette meg. A mily fájdalmasan esett látnunk, hogy az új közoktatási miniszter programmbeszédjében a nőnevelés kérdéséről meg nem emlékezett, époly örömmel vettük tudomásul, hogy a költségvetési vita folyamán több szónok és épen maga a miniszter úr e kérdés fontosságát kiemelni törekedett. E felszólalások között különösen nagyjelentőségűek a volt államtitkárnak dr. Pulszky Ágostnak és a jelenlegi közoktatásügyi miniszternek, dr. Wlassics Gyulának, nyilatkozatai. A magasabb nőnevelési intézetek felállításának szükségességét emeli ki mind a kettő; de míg az első a közelmúltban szerzett tapasztalatai alapján a szükségességre csak reámutat, a másik a jövő alkotások sorának várható képét tárja rövid, jellemző vonásokkal az érdeklődők lelki szemei elé. Dr. Pulszky Ágost nagy politikai súlylyal bíró beszédjének a nőnevelés ügyére vonatkozó része a következőképen hangzik: «Valóban bámulatos Magyarországban, hogy ama rövid idő óta, a mely óta a nőképzés nemcsak a tanítóképzés kérdésére vonatkozólag lett tulajdonkép irányítva, hanem az a felsőbb leányiskolák szervezése és a polgári leányiskolák nagyobb tömegben és mértékben való felállítása által más téren is lehetővé tétetett, …
Tovább a műhöz
A nők magasabb képzésének ügye — legalább elméletben — egy nevezetes lépést tett előre. Az egyetemi tanács, Wlassics Gyula közoktatási miniszter tudakozó felhívására kimondta, bőgj7 elvileg nincs kifogása az ellen, hogy az orvosi és gyógyszerészi pályára készülő nők, ha az érettségi vizsgálatot sikerrel letették, a magy. kir. tudomány-egyetemen tovább tanulhassanak. Az egyetemi fokozat elnyerésére tehát a lehetőség jövőben nálunk is meglesz. Bár elvileg e szabadelvű határozat óriási haladást jelent a nőnevelés és nőkérdés ügyében: gyakorlatilag semmi nagy jelentőséget sem tulajdoníthatunk neki. Hiszen az egyetemi tanács e nagylelkű határozatával csaknem egyidejűleg mondotta ki az óvsz. gyógyszerész-egyesület népes közgyűlése, hogy a nőknek a gyógyszerészeti pályán való alkalmaztatását nem helyesli, sőt megengedhetőnek sem tartja. Nem lehet reményünk tehát arra, hogy a nők, mint gyógyszerészek, a közel jövőben alkalmaztatást találjanak, még abban az esetben sem, ha a megfelelő képzettséget maguknak megszerezték. Az az egy-két nő, ki magát esetleg az orvosi pályára képezi, s magát esetleg mint orvos, fentartani fogja, bizonyára ritka kivétel lesz nálunk még bosszú időn keresztül ; s női keresetforrás gyanánt az orvosi gyakorlat sem fog egyhamar számottevő mértékben szolgálni. Csupán egy módon vált volna az egyetemi tanács különben kellőképen meg …
Tovább a műhöz
Nagy és rendkívüli emberek élettörténete nemcsak azért érdekel bennünket, mert abban az egyéni tulajdonságok jellemző megnyilatkozását látjuk, — a természeti adományok s akarat erejének mértéke szerint s annak összhangzatos közreműködésével, — hanem azért, mert a lelki tehetségek fejlődésének menete s annak lélektani és ethikai törvényei saját egyéniségünket világosabban tárja szemeink elé. Kiváltképen nagy vonzó erővel bir reánk azon jeles férfiak élete, kik ritka szellemi tehetségek és rendkívüli adományok birtokában nemzetük és hazájuk szolgálatának szentelték első sorban életüket. A tudomány hősei, a szellemvilág halhatatlan hódítói ezek, kikre büszkén tekint vissza az emberiség évezredek után is, mert bennök látja megtestesülve a szellem örökkévaló uralmát. Ilyen jeles nemzeti közmívelődésiink történetében a nemrég elhunyt Brassai Sámuel, a százéves tudós, ki szellemi tudásának erejével és sokoldalúságával meghódította a mívelt világot, mely nevét mindenütt tisztelettel említi. Brassai Sámuel poliliisztorikus volt a szó legjobb jelentményében, olyan tudós, milyeneket a klasszikus idők szültek ; de milyeneket gyorsan élő korunk, mely a tudományokat is detail módon míveli, már csak ritkán hoz létre. Autodidakta volt az antikkor szellemében, mint Aristoteles vagy Platón, kik a természetvilág örökkévaló egyetemében s a tapasztalat és …
Tovább a műhöz