Keresés
Összes találat megjelenítve : 3
Összes találat megjelenítve : 3
Találatok
Kutatási füzetek 6.
- 1999
(...) (...) Nem tudom, mikor merült fel a politika világában Európa fogalma, de azt igen, hogy első pontos meghatározását a mással, az idegennel és a
veszedelmessel való találkozásának köszönhette. A török haderö megjelenése és előrenyomulása ébresztett egyeseket annak a tudatára, hogy az Európában elterjedt és megszokott viszonyok kifejeznek valami közöset; hogy ezt - talán - Európaként vagy európai kereszténységként lehet megfogalmazni, és
előfordulhat, hogy e közös valóság vagy e közösség együttes védelemre szorul. Természetesen a közös védelem megszervezése nem sikerült, és az
érdekelt hatalmak szépen meg is szokták, hogy Európa határait valahol ott keressék, ahová a törökök már nem jutottak el. Idejük volt bőven a megszokáshoz.
A folyamat viszont már ekkoriban jelezte, hogy az esetleges földrajzi meghatározottságoktól teljesen függetlenül létezhet egy politikai Európa is, amelynek határai sokkal jobban hasonlítanak a gumihoz, mint bármely rugalmatlan anyaghoz. Délkelet felé mindenesetre Európa abban a mértékben terjeszkedett, amennyiben az oszmán birodalmat sikerült visszaszorítani. Jellemző, hogy már a győzelemben bízó szövetséges hatalmaknak még 1917-ben is az egyik békekövetelményük volt Törökország kiszorítása Európából. Mellesleg jegyezzük meg, hogy ez az elvárás végül nem teljesedett be, és azóta sem tisztázta senki: a fél lábbal Európában …
Tovább a műhöz
2018. november 22–23-án immár 11. alkalommal rendeztük meg Pécsett a kétévente sorra kerülő Magyar Politikai Földrajzi Konferenciát, melynek fókuszába ezúttal a történeti és jelenkori katonai tevékenységek által formált táj, a „military landscape” környezeti és társadalmi jelentőségének tárgykörét állítottuk. Témaválasztásunk apropóját a szűkebb környezetünkben fellelhető egykori csatahelyszínek – Szigetvár (1566), Mohács (1526), Nagyharsány (1687) – és védművek, mint a Dunai Limes vagy a Déli Védelmi Rendszer, illetve az ezek helymeghatározására, rekonstruálására, megőrzésére és hasznosítására
irányuló tudományos kezdeményezések adták. Minthogy a hadi tevékenységekkel kapcsolatos kutatások jellemzően több diszciplína képviselői számára biztosítanak teret, a tudományközi kapcsolatok elmélyítésében bízva a geográfusok, kartográfusok és a hadtudományok képviselői mellett ez alkalommal a történészek, régészek, turisztikai és örökségvédelmi szakemberek részére is lehetőséget kívántuk adni arra, hogy a Kárpátmedencei vagy azon túli térségekben található katonai tájakra, illetve hadászati objektumokra irányuló kutatási eredményeiket a szélesebb szakmai közönség számára is elérhetővé tehessék. A téma iránti fokozott és széleskörű érdeklődés eredményeként konferenciánkon a plenáris ülés mellett hat szekció keretében több …
Tovább a műhöz
Water Stress
- 2020
A little bit more than ten years ago a book on water conflicts was published. We authors thought, we felt that the upcoming decade brings more serious ecological problems and various global challenges than ever before. And unfortunately we were not mistaken. This book was finalised during a rather difficult period. The sudden onset of the COVID-19 crisis has not only made the work of authors and editors more challenging but also transformed our living and working environment, changed the way of casual and academic interactions, and generally, altered the way we think about certainty and reality. The pandemic highlighted the fragility of our academic, social and global system and brought back the uncertainty of previous centuries. The crisis is a forecast and a sign of warning at the same time: our current course of growth and the relative prosperity can only be sustained if we change our habits and finally began to confront the challenges of the 21st century. The coronavirus emergency also demonstrated what climate change could cause in the medium and long run. Although in this case, the development of an actual crisis situation is more extended, the potential consequences are more significant and even more harmful. Emerging water challenges perfectly demonstrate these possible climate change-related outcomes. Water scarcity is already the source of many intrastate and interstate conflicts, the cause of food shortages and a driving force of migration flows. Existing and …
Tovább a műhöz