Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 8
Összes találat megjelenítve : 8
Találatok
«A szigor a tehetetlen, gyáva lelkek fegyvere. A gazdag, művészi lélek, a szeretet hatalmával tud életre fakasztani, életre ébreszteni.» Julius 7-én egy kérvényt terjesztettem fel a vall, és közokt. miniszter ő excellenciájához, arra kérve öt, engedné meg, hogy saját költségemre egy fehér márványtáblát illeszthessek a felsőbb leányiskola tanácskozó termének egyik falába, ezen felirattal: «A szigor a tehetetlen, gyáva lelkek fegyvere. A gazdag, művészi lélek, a szeretet hatalmával tud életre fakasztani, életre ébreszteni.» Feleletet még nem kaptam e kérvényemre, azonban el szeretném mondani a Tanári testületnek, miért találom oly fontosnak ezt az irányt, ezt a jelszót, minden iskolára, de leg-főképen a magyar iskolákra nézve. Ha valaki, úgy mint én, külföldön nevekedett, művelt nemzet közepette, bármily rajongással csüngjön is hazáján és nemzetén, amikor nemcsak ábrándjaiban, lelki szemeivel igyekszik azt megismerni, hanem a valóságban lép azzal érintkezésbe, rendkívül sok dolog van, amely a mindennapi életben sértőn, fájón hat reá, s annál érzékenyebben fáj, minél nagyobb rajongással tanulta e nemzetet szeretni. Egyike azon jelenségeknek: a munka gyűlölete és megvetése, amelvet lépten-nyomon fájdalmasan tapasztal nálunk, a más légkörhöz szokott, gondolkodó lény. Mert ha van valami, ami föltétlenül előbbre viszi a nemzeteket, minden korban, minden égöv alatt, …
Tovább a műhöz
Nem banális frázis, ha azzal kezdem felszólalásomat, hogy mennyire érdemtelennek tartom magamat arra a nagy föladatra, amelyet vállaltam, mikor elfogadtam a Magyar Nők Szövetkezeti Ligájának rám nézve oly megtisztelő elnökségét. De a Szövetkezetek magyarországi apostola, Károlyi Sándor, boldogult nagybátyám, annyira belém csepegtette a szövetkezeti mozgalom magasztos voltát, annyiszor említette előttem annak népnevelő, sőt népmentő hatását, annyiszor buzdított, hogy mi nők is vegyük ki a magunk részét a szövetkezeti mozgalomból, hogy ámbár érzem, hogy választhattak volna tehetségesebb elnöknőt, érzem azt is, hogy az ő buzdító szavai, melyekre kegyelettel emlékszem, elég erőssé tettek arra, hogy megkísértsem bizalmuknak eleget tenni. A fogyasztási boltok balsikereit igen sokszor éppen a nők okozták. Ezeknek a boltoknak ugyanis nagy forgalomra, tehát sok vásárlóra van szükségük, a vásárlást pedig a nők végzik, tehát ők vannak hivatva, hogy befolyásukat a fogyasztási szövetkezetek körül érvényesítsék. A fogyasztasi szövetkezetek pedig — legyünk egészen őszinték — ma még nem tudnak vetekedni más elsőrangú boltokkal. Ez már egyik oka, hogy a nők nem mindig tanúsítanak nagy rokonszenvet a szövetke- i zetek elárúsító helyei iránt. Ehhez járul most még az, hogy a szövetkezeteknek egyelőre, egy város területén rendesen csak kevesebb boltjuk van, amelyek ekként …
Tovább a műhöz
A Gusztáv Adolf Nőegyesület megtisztelő fölszólítása folytán abban a kiváló szerencsében van részem, hogy korunk egyik föltűnő jelenségére vonatkozó megfigyeléseimet, gondolataimat és igénytelen véleményemet Önök előtt fejtegessem. Iparkodni fogok, hogy becses figyelmöket túlságos sokáig ne vegyem igénybe. Napjainkban minden oldalról halljuk, de magunk is észleljük bizonyos áramlatok és irányzatok elhatalmasodását, melyek a család régi méltósága, tekintélye, harmóniája, sőt a tűzhely fönmaradása ellen irányulnak. Ezen családellenes törekvések okát különböző körülményekben kereshetjük : a megélhetés fokozódó terhei, az ipar és műízlés rohamos fejlődése következtében folyvást emelkedő igényeink kielégíthetetlen-sége, régi jó polgári erkölcseink hanyatlása, a nőnek gazdasági tekintetben immár csaknem teljesen improduktív életmódja, új társadalmi világnézlet elterjedése, ezek a tényezők együttesen hozzák elő azokat a lehangoló jelenségeket, melyeknek térfoglalását mind nagyobb aggodalommal nézzük. Azt hiszem, ezen modern áramlatok jelentkezését mindnyájan ismerjük, okaikra nézve is mindegyikünknek meglehet a maga véleménye.
Most azonban arra a magatartásra fordítsuk figyelmünket, melyet a család, mint a társadalom őstényezője, ezekkel az ő léte ellen törő, pusztító áramlatokkal szemben tanúsít. Vajjon hogyan védelmezi ősi bástyáit? Hogyan …
Tovább a műhöz
Csak nagyterjedelmű monografia számolhatna be kellőképen Mikszáth Kálmán irodalmi munkásságáról. Ily könyv irása hálás feladatul kínálkozik az irodalom búvárának, noha az országszerte ünnepelt elbeszélő még korántsem fejezte be munkásságát, sőt egyre újabb s magasabb célok felé tör. E helyen s ez alkalommal azonban be kell érnünk azzal, hogy egyéniségének körvonalait festjük meg, hogy munkásságának vázlatos képét nyújtjuk, úgy a hogy az a figyelmesebb olvasók lelkében máig kialakult. Bízvást mondhatjuk, hogy Mikszáth Kálmán elbeszélő műveiben különösen a nép felé fordul szeretetével. A nép közül is leginkább a gömöri, nógrádi, zólyomi s általában a felvidéki nép az, amelyhez ifjúkori emlékei fűzik s melyet a legörömes-tebb fest sok kisebb-nagyobb rajzban, novellában s regényben is. Az egyszerű nép idilli élete, öröme és bánata meghatotta szivét s e meghatottság tovább rezg férfikora delén irott műveiben is. Míg a magyar közéletről, a felsőbb társadalmi osztályokról irott műveiben akárhányszor csendül meg a gúny, a szatíra hangja : addig a néppel szemben gyengédsége és részvéte nyilatkozik meg legállandóbban. Ez a meleg érzés, ez az édes-bús visszaemlékezés a hegyes-völgyes felföld tájaira, a kis falvak házikóira, egyszerű kerteire, kis templomaira, erdőire, nyájaira és pásztoraira adja meg Mikszáth munkáinak a költői jelleget s teszi …
Tovább a műhöz
«Annyi szép és nemes, ami az emberiséget felemeli, a ti nemetek műve» Így szól Széchényi «Honnunk szebblelkű asszonyaihoz» a Hitel előszavában, müve ajánlásával is jelezni akarván, hogy az asszonyoknak a nemzet boldogulására, haladására való hatását mindenek fölött becsüli. És Széchenyi előtt és Széchenyi után nem ismerték-e el legjobbjaink mindenkor, hogy nemzetünk erkölcsi emelkedése vagy hanyatlása asszonyaink jellembeli tulajdonságain sarkallik ? Yalóban fölösleges dolgot művelne bárki, aki még ma is bizonyítani akarná, hogy az asz-szonyok helyes irányú nevelése egyet jelent a nemzet nevelésével. Nekünk sem szándékunk nyitott ajtókon zörgetni ; hiszen ma, mikor az állam a leányok nevelése érdekében is óriási áldozatokat hoz, mikor a lehetőség csaknem teljes mértékben meg van arra, hogy a tehetséggel megáldott asszonyok tudományban és művészetekben épen olyan képzettséget szerezzenek maguknak, mint a férfiak; mikor mind több és több asszony tölt be férfiaktól is megirigyelhető állásokat ; mikor a törvény és társadalom inkább segítik, mint hátráltatják az asszonyoknak a szellemi munka terén való haladását : hálátlanság volna panaszkodni. Ha javítani, kiegészíteni, alkotni és tökéletesíteni valónk akad is» még bőven nőnevelésünknek hirtelen és nagyot fejlődött szervezetén : minket asszonyokat inkább a köszönet szava illet meg, mint a panaszé. …
Tovább a műhöz
Szinte különös a mindennapi harcoló és különféle érdekekért viaskodó életben békeünnepről beszélni. És mégis örvendetes esemény, hogy legalább minden május 18-át — az első hágai békekonferencia megnyitásának napját — világszerte békenap gyanánt ünneplik. Különösen fontos e napnak az iskolákban való megünneplése, mert békeszeretetre, a békeügy iránti érdeklődésre készíti elő a jövő generációt. Legelőször az olasz közoktatásügyi miniszter rendelte el a békeiinnepet s a jó példát nemsokára az Egyesült-Államok is követték. 1909-ben az osztrák Beichsratban Masaryk képviselő indítványozta az iskolákban megtartandó békenapot, nálunk pedig 1907-ben Apponyi Albert gróf, 1910-ben Zichy János gróf kultuszminiszterek rendelték el. A magyarországi Béke-Egyesület — melynek buzgó vezére és elnöke Giesswein Sándor dr. orsz. képviselő, pápai prelátus — valamint a Magyarországi Nőegyesületek Szövetségének béke és választott bírósági szakosztálya — Zipernowszky Károlyné lelkes vezetése mellett — béke istentiszteletekre hívják fel a különböző egyházakat, (melyek a legnagyobb készséggel tartottak tavaly is és reméljük, hogy az idén is tartanak békeprédikációkat) és felhívják a békeeszméért lelkesülő különböző nőegyleteket is, hogy foglalkozzanak ez időtájban e témával és tartassanak legalább egy békeelőadást minden május havában. Nagy …
Tovább a műhöz
Midőn folyóiratunk harmincharmadik évfolyamának első füzetét olvasóinknak és munkatársainknak bizalommal és szeretettel megküldjük, a köszönet igaz érzése fakad szivünkben. Hogy a nőnevelés és nőkérdés iránt érdeklődőknek a hazai és külföldi mozgalmakról tájékozást nyújthattunk; hogy a nőnevelés munkásai között három évtizeden át kapcsolatot tarthattunk fenn és egy táborba csoportosíthattuk a nőnevelés nemzeti szellemben való fejlesztésének barátait; s hogy folyóiratunkkal hosszú időn át híven szolgálhattuk a magyar nőnevelés érdekeit: azt azoknak az olvasóinknak ós munkatársainknak köszönhetjük, kik önzetlen támogatásukkal harminckét éven át híven kitartottak mellettünk és azoknak, akik azóta csatlakozva hozzánk bizalmukkal ós szeretetükkel segítettek, biztattak és bátorították bennünket. Hála illeti őket részünkről ós köszönet! Az a remény, hogy velünk maradnak, velünk dolgoznak jövőre is, felemel, ha erőnk fogyatékosságára gondolunk és bátorít, ha a mult veszteségein bánkódva csüggedés szállja meg a lelkünket.
Hogy folyóiratunkat ma újult reménnyel és fokozott bizalommal bocsátjuk útjára, azt olvasóink ós munkatársaink támogatásába vetett reményünkön kívül annak az örvendetes ténynek köszönhetjük, hogy azt a kapcsot, mely Berta Ilonát folyóiratunk régi, hűséges munkatársát, szerkesztőségünkhöz fűzte, szorosabbá, …
Tovább a műhöz
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim ! Mikor a gazda ünnepnap délután kivonul a tagra, nemcsak ünneplő ruhában, hanem vasárnapi gondolatokkal és érzésekkel jár a köznapi barázdák között. Mikor mi ma jubileumot ülünk, mi is ünneplő gondolatokkal, a hála, elismerés, lelkesülés érzésével járunk ez intézet ötven éves emlékei, a magyar kultúrának, ötven év munkálta barázdái között. S valamint az a gazda meg-megáll és elgondolkozik, úgy állunk meg mi is és eltűnődünk és úgy látszik nekünk, mintha meghallanék annak a régi, ötven év előtti Magyarországnak mély föllélegzését, sziv-dobbanását. Tavasz volt akkor, serkent az élet, virradat volt akkor, ébredtek az emberek, ébredt a nemzet és mert megint bízni, hinni és apostolok jártak, akiknek tágra nyilt szeméből hit és bizalom sugárzott a világba.. És a lenyügözés sírköve mellől kiserkent a nemzeti öntudatnak nemcsak az igénye, hanem az erős akarása. Hála Istennek, hogy így volt ! De nemcsak ez az érzelem vesz rajtunk erőt, hanem a mikor a magvetőkre gondolunk, azokra a régiekre gondolunk egyszersmind, arra a nagy Istenre, a Dániel próféta ős öregére, a világ szövésének takács mesterére, a világfejlődés örökifjú teremtő lelkére s jubileumot ülvén, hálát adunk neki, hogy ez mind így lett és hogy. ezt a jót mi is az ő kegyelméből megérhettük és a nemzeti kultúra térfoglalásának szebb, jobb folytatását …
Tovább a műhöz