Keresés
Összes találat megjelenítve : 2
Összes találat megjelenítve : 2
Találatok
Bizonyítékok
- 2006
Kevés egyetemi oktató mondhatja el magáról, hogy kollégái már 60 éves korában tiszteletkötettel lepték meg. Öt évvel ezelőtt Tremmel Flórián professzort Minúciák c. tanulmány csokorral köszöntöttük. Érdemes egy pillanatra áttekinteni, hogy mi is történt az ünnepelttel az elmúlt fél évtized alatt, ami ismét érdemessé tette, hogy immáron nemzetközi léptékű tiszteletkötetet nyújthassunk át részére. Mindenekelőtt folytatta vezetői tevékenységét a nevében is megújult, kettőssé vált Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszéken, csakúgy mint a helyi, regionális, alkalmanként országos szintű perbeszédversenyek lelkes szervezését. Mint társvezető részt vett a „A bűnözés elleni küzdelem jogi és nem jogi eszközei” doktori alprogramban, amit kiegészített a Rendőrtiszti Főiskola doktori programjának támogatásával. Önálló, nagy lélegzetű tankönyvet jelentetett meg a századelőn „Magyar büntetőeljárás”, majd az új büntetőeljárási törvény hatályba lépését követően két docensével társszerzőségben „Új magyar büntetőeljárás” címmel. Ugyanezt tette a másik kedvelt tárgya, a kriminalisztika körében is, „Kriminalisztika tankönyv és atlasz” címmel. A tanszék nemzetközi kapcsolatainak bővítése érdekében 2002-ben kezdeményezője volt a Közép-európai Bűnügyi Együttműködés létrejöttének, melynek alapító okirata szerint a szervezet …
Tovább a műhöz
Pleadings
- 2011
Felicitations to our estemeed master. We are all pupils of the person feted. It feels pleasant to say so since we have all experienced that a pupil is not the one whom we are teaching or have taught (for we have so many of them) but the one who has learned something from us. We may say with full justification that we have always had something new to learn from our Master. Neither the word Master itself, nor its spelling with capital ‘M’ is an exaggeration as - luckily - we are not the only ones. The two thick volumes of studies, Minutiae and Evidence, published in honour of his 60th and 65th
birthday together with the studies herein written by his pupils and admirers in Hungary and abroad are a clear demonstration of it. Each piece of writing is a short pleading for him, to him and in his favour and honour. We all feel that reaching this 70th spring is a milestone in the career of our honoured Professor. What will remain unchanged henceforward? His enthusiasm for criminal procedure as a science of law and for forensic science as a science of fact.
His devotion to and activity in physical sports strengthening the body, spirit and mind (table tennis) and mental sports (chess). His attraction towards literature, especially rhetoric, poetry and musical instruments (violin and piano), his creativity and playfulness. His affection and supportive zest provided to his family, colleagues and students.
Ilis sustained involvement and engagement in learning English, which he can …
Tovább a műhöz