Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 1

Találatok


Ezen év egyik nagyunk, a halhatatlan Széchenyi iránti kegyeletünk éve. Csoportosulni fogunk érczszobra körűl; illő, hogy szavait is a szokottnál nagyobb nyomatékkal újítsuk fel emlékezetünkben. Önöket első sorban az fogja érdekelni, vajon a nagy államférfi gondolkodott-e a nemzeti köznevelés ügyéről is? s minők voltak e tekintetben nézetei ? Előre is föltehetjük, hogy igenis gondolkodott; s hogy nézetei itt is emelkedettek és eredetiek lehettek. Nem is volt soha törvényhozó, nem igazi államférfi, kinek gondoskodását az, a mi minden jóllétnek, minden tökéletesbülésnek első alapja, kikerülhette volna. Hát még, a ki, mint Széchenyi, oly mélyen érezte nemzete sülyedését, s nemcsak, mint mások, egy két reformkérdést vetett fel, melynek szerencsés megoldásához kösse nevének minden dicsőségét; hanem, a ki népe megváltója, űjjá-teremtője akart lenni, s ki merte mondani a nagy szót: Magyarország nem volt, Magyarország még lesz!... A dicső elhunytnak naplói, mik nemzeti közkincscsé váltak, •egynél több lapot tartalmaznak, mely a köznevelés, különösen magyar népünk akkori neveltetésének hiányai s óhajtandó átalakítása feletti elmélkedésekkel van teli írva. Lássunk belőlök csak egynehányat. 1819-ben, Messinában, ezeket irja. «Ha egy nemzetet önvédelemre képessé, becsvágyóvá, dicsövé akarunk tenni, első, hogy legalább nagyobb részének kellő neveltetéséről …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 1