Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 1
Összes találat megjelenítve : 1
Találatok
A jellemes embert sokan ügy képzelik, mint akire sem sors, sem ember befolyást nem gyakorolhat. Zúg, tombol a vihar, sűrűn követik egymást a sors csapásai, egekig csapnak föl a szenvedélyek fölkorbácsolt hullámai — a mi jellemes emberünk pedig áll, tántoríthatatlanul — miként az ércszobor. Hát igaz, hogy az ilyen ember ércszobor volna, ha egy-általjában volna, ha lehetséges volna. A legjellemesebb ember talán épen a legbefolyásolhatóbb. Mert tudatában van annak mivel tartozik önmagának, jellemének — óvatosan latolgat, fontolgat — és a megváltozott szempontokhoz mérten változtatja nézeteit, cselekedeteit, azért hogy jellemes, azaz önmagához hű maradjon, maradhasson. Mert ennél többet még az a bizonyos, fönnebb említett ércszobor sem tehetne. A befolyástól ment csak egy ember, akit régebben egyszer-másszor ennek a révén összetévesztettek a jellemes emberrel: a csökönyös. Aki nem gondolkodik, mert talán nehezére esik, akit ifjú, fiatal korában megtévesztettek rosszul alkalmazott dicséretekkel, azok a bizonyos jóbarátok, akik kis fáradsággal nagy károkat tudnak okozni, — mert könnyebb volt ítélet nélkül dicsérni, mint érett fontolás alapján ellentmondani, s a tévedő egyént esetleg tévedéséről meggyőzni. És ezt addig, addig folytatták, míg lelki nyomorék lett baráti jó indulataik áldozatából, míg végleg elnémult annak lelkiismerete, míg egyetlen érve így hangzik: …
Tovább a műhöz