Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 2
Összes találat megjelenítve : 2
Találatok
A «szülöi értekezletek» nálunk alig egy-két éves múlttal dicsekvő intézmény. Németországból importáltuk, s nálunk is, mint ott a szükségérzet hívta életre. A tanárok s a szülők egyaránt érezték, hogy a gyermekek érdekében kifejtett munkásságuk sikerre csak úgy vezethet, ha egymást támogatva, egymást kiegészítve, egymást megértve dolgoznak, s a nevelés eredményeért a felelősséget is közösen viselik. Ennek a szükségérzetnek a magyar sajtóban először dr. Waldapfel János gyakorló főgimnáziumi tanár adott kifejezést, az intézet 1900-ik évi értesítőjében közlött értekezésével. Azonban a gyakorlati megvalósításra a legerősebb ösztönzést az a nagyfontosságú rendelet adta meg, melyet közoktatásunk vezére, dr. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter intézett e tárgyban dr. Badics Ferenczhez, a gyakorló főgimnázium igazgatójához, e rendeletével is bizonyságát adva annak, hogy éles tekintetét a nevelésügy javára szolgáló semmiféle mozgalom vagy eszme sem kerüli ki. Az 1901 febr. 11-én 11,428. sz. alatt kelt fontos rendelet egész terjedelmében a következőleg szól: Habár az iskola és a család lehető gyakori érintkezésének fontos követelménye fennálló iskolai rendünk több intézkedésében kifejezésre jut, sajnálattal kell mégis tapasztalniok a tanári karoknak, hogy a szülök csak ritka esetekben érdeklődnek kellőképen gyermekeik erkölcsi és …
Tovább a műhöz
Mélyen tisztelt hallgatóim ! Új hajlékunkban, távol a világ zajától s a szabad természettől környezve, ma jöttünk össze először, hogy annak az emlékét ünnepeljük, a kinek nevét házunk homloka büszkén viseli: Erzsébet királynénk emlékét.
De nem először történt, hogy e név: Erzsébet összegyűjt mindnyájunkat, tanítványokat, tanárokat, elöljárókat, mindnyájunkat, a kiket a szeretet köteléke összefűz, hogy fölidézzük lelkünkben annak a királynénak dicső képét, a kit az egész magyar nemzet szeretettel szivébe fogadott. Tisztult érzéssel követtük immár több óvón át sorainkból azokat az ünnepi szónokokat, a kik tehetségük javát ráfordították, hogy halhatatlan királynénk lelki kincseit előttünk föltárják. De vájjon nem hoztak-e már minden kincset napfényre, melyet e nagy történeti alakunk lelke magában rejtett, s nekem nem jutott most egyéb föladat, mint szép gondolataikat, igaz érzésből fakadt szavaikat Önök előtt ismételve fölidézni ?
Bizonyára mindnyájunk tapasztalata, hogy mind a természetnek, mind a művészetnek remekei minden újabb szemléletnél újabb szépségekkel lepnek meg bennünket. így vagyunk szeretteinkkel is; mindig új és új okokat találunk, hogy még jobban szerethessük őket. S kinek közülünk ne volna szerény kis mondanivalója, ha Erzsébetünk nevével kopogtatnak szíve ajtaján? Mi, a kik hivatásunknál fogva a ránk bizott ifjúság …
Tovább a műhöz