Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 4
Összes találat megjelenítve : 4
Találatok
Öt év előtt adtam ki a gazdasági ismétlő iskola szervezetét és tantervét. Ebben az a meggyőződés vezérelt, hogy hazánk különleges viszonyai között nem elég, ha a népiskola csak az általános alapvető ismereteket hinti szét a nép milliói közé, hanem szükséges, hogy népoktatásunknak addig csaknem meddő tagozatát: az ismétlő iskolát alakítsuk át olyan intézménynyé, a mely a hat-éves elemi népiskola munkáját, a nemzeti népoktatást megszilárdítván, az ifjúságnak olyan elméleti, főleg gyakorlati ismereteket is nyújtson, a melyekre népünknek jövő életfoglalkozásában szüksége lesz.
Olyan ismereteket adjon, melyek az élet nehéz viszonyai között a nép küzdelmes munkájában megélhetését megkönnyítik, boldogulását előmozdítják. Már akkor bizton számítottam hazám derék néptanítói karának lelkes, buzgó támogatására. Meg voltam győződve, hogy a néptanítók eszmémet és czéljaimat lelkesen föl fogják karolni, nemcsak a kitűzött czél nagy jelentősége miatt, de saját jól fölfogott érdekükben is. Örömmel nyilvánítom, hogy a magyar tanítói karba helyezett bizalmam fényes igazolást nyert. A gazdasági ismétlő iskola, népoktatásunknak eme fiatal sarja, öt év alatt olyan katalmas lendületet nyert, a minőt csakis a tanítói kar lelkesedése, kitartása s a tanfelügyelői kar buzgósága volt képes megteremteni. Öt év alatt ezeknek az iskoláknak a száma közel …
Tovább a műhöz
Ha a fentírt kérdésre vonatkozó véleményeket figyelemmel kisérjük, úgy találjuk, hogy közöttük különösen kettő az uralkodó. Mindkettő elégedetlen a társadalmi viszonyokkal, érzi, hogy nincs meg azon összhang az emberiség munkájában, életében, mely a megelégedés és boldogság alapföltétele. Hiányzik belőle az öntudatosság, de különösen az idealizmus. Mindkét vélemény egész helyesen a nevelésben keresi a baj forrását s megegyeznek abban, hogy a társadalmi baj gyógyítása leányaink helyes nevelésétől függ első sorban.A nevelési elvek kifejtésében válik két részre a két felfogás. Az egyik a férfiak, helyesebben a családapák véleménye, a másik a már most is mostoha viszonyok daczára önállóságra vergődött nőké. A gondos családapa aggodalommal nézi az anyagias es számító neveléssel hivatásától, a családi élettől eltérített, teljes önállóságra vitt leányának lépéseit, mikor az oklevelével a kezében, nem szorulva a férfi támogatására, kiindul az élet háborgó tengerére, félti az elmerüléstől, vagy attól, a mi annál még borzasztóbb lehet, hogy életében többé nyugodt, boldogító szárazföldön ki nem köthet, otthont nem talál, azaz más szóval mondva útja őt a családi életbe vissza nem vezeti, a mire a Gondviselés teremtette. Az önálló nő pedig azon körülményben keresi a család és társadalom mizériáinak okait, hogy idők folytán és a kultura …
Tovább a műhöz
Gróf Apponyi Albert, vall.- és közoktatásügyi miniszterünk tárcája költségvetésének tárgyalása közben nagyszabású beszédet mondott, melyben beszámolt a kormányzata alá tartozó intézmények eddigi fejlesztéséről és ismertette a magyar kultúra érdekében jövőre kifejtendő tevékenységét irányító terveket. A kultúrtörténeti tekintetből is fölötte fontos beszédet folyóiratunk más helyén közöljük. Olvasóink bizonyára lelkesedéssel és megnyugvással fogják azt olvasni. Lelkesedéssel, mert kétségtelenül azt ébreszt bennük az az emelkedett nemzeti szellem, mely az egész beszéden átsugárzik, és megnyugvással, mert a beszédben szemük elé táruló perspektíva a közoktatásügy összes ágainak céltudatos és harmonikus munkálását tünteti fel. A miniszter beszéde épen ezen minden részletre kiterjedő gondosságánál fogva teljes egészében méltó figyelmünkre, elismerésünkre és köszönetünkre, s hogy mégis külön rámutatunk a beszéd egy szakaszára, s azt hálás elismeréssel külön is kiemeljük : ez azért van, mert a beszéd e részében jelzett alkotással 1868-ban megteremtett népoktatási alaptörvényünk betetőzését látjuk. «...igen rövid időn belül, rémeiéin néhány nap múlva, szerencsés leszek a t. Háznak benyújtani egy törvényjavaslatot az elemi népoki utasnak ingyenességéről. Ezekkel az egyszerű szavakkal jelentette be a miniszter azt a korszakos fontosságú …
Tovább a műhöz
Talán soha sem foglalkoztatta az emberiséget a jövő kérdése annyira, mint napjainkban. Nem is érünk rá a jelent élvezni, még kevésbé akad időnk elmerülni a múltba, mindég csak a jövő száguldó szekéren rohanunk egy ismeretlen cél felé, melynek neve boldogság, lényege örök talány. «De mama, ha Boszniába költözünk, mi lesz akkor az én jövőm!» — E szavakat hallottam nem régen egy tíz esztendős leányka szájából s megdöbbentem. Tehát oly kegyetlen ma a létért való küzdelem, hogy már a tíz éves gyermek is a jövőjéért aggódik? S mi tanítók, kik az ifjú nemzedék jövőjének alapvetői vagyunk, mi részben mégis olyan iskolának szenteljük erőnket, mely nem biztosítja a jövőt? Nem céltalan, felesleges munkát végzünk-e akkor ? Nem egyszer merült fel lelkemben ez a gondolat. De elnémította kételyeimet a tudat, hogy az igazi műveltségnek, tudásnak mindég hasznát lehet venni, sőt valódi értéke csak ennek van. — A mi iskoláink tehát, a felsőbb leányiskolák, nem végeznek kárba veszett munkát, ha szívben lélekben nemes és értelmesen gondolkozó nőket nevelnek. Igen ám, de ha egy ilyen eddig jólétben élő, művelt leány apja meghal s még a nagyságos úr után járó özvegyi nyugdíjból sem lehet az apróbb testvéreket tisztességesen fölnevelni, akkor mégis csak eszébe jut a legidősebb nővérnek, hogy műveltségét értékesíteni kellene, hogy édes anyjának anyagi …
Tovább a műhöz