Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 2
Összes találat megjelenítve : 2
Találatok
Ha a fentírt kérdésre vonatkozó véleményeket figyelemmel kisérjük, úgy találjuk, hogy közöttük különösen kettő az uralkodó. Mindkettő elégedetlen a társadalmi viszonyokkal, érzi, hogy nincs meg azon összhang az emberiség munkájában, életében, mely a megelégedés és boldogság alapföltétele. Hiányzik belőle az öntudatosság, de különösen az idealizmus. Mindkét vélemény egész helyesen a nevelésben keresi a baj forrását s megegyeznek abban, hogy a társadalmi baj gyógyítása leányaink helyes nevelésétől függ első sorban.A nevelési elvek kifejtésében válik két részre a két felfogás. Az egyik a férfiak, helyesebben a családapák véleménye, a másik a már most is mostoha viszonyok daczára önállóságra vergődött nőké. A gondos családapa aggodalommal nézi az anyagias es számító neveléssel hivatásától, a családi élettől eltérített, teljes önállóságra vitt leányának lépéseit, mikor az oklevelével a kezében, nem szorulva a férfi támogatására, kiindul az élet háborgó tengerére, félti az elmerüléstől, vagy attól, a mi annál még borzasztóbb lehet, hogy életében többé nyugodt, boldogító szárazföldön ki nem köthet, otthont nem talál, azaz más szóval mondva útja őt a családi életbe vissza nem vezeti, a mire a Gondviselés teremtette. Az önálló nő pedig azon körülményben keresi a család és társadalom mizériáinak okait, hogy idők folytán és a kultura …
Tovább a műhöz
Vagy tíz év óta egészen új irányt látszik követni a francia drámairodalom, mint a minőt eddig követett. Hogyha így a távolból, egyes példákból helyesen lehet következtetni, úgy látszik, mintha ez az irodalmi ág visszatérne a valódi francia szellemhez. Nehéz meghatározni: mi a nemzeti szellem, de hát mindenesetre az a nemzet belső énje, a nemzet lelke, mely vezéreszméiben nyilvánul. Egy eszme vonul át az egész francia irodalmon és képezi annak harmonikus egységét. A XY-ik századtól fogva a XYIII-ik századig (XIV-ik Lajos uralkodását kivéve, a mikor nem lehetett) minden gondolkozó nagy elme, minden lángeszű író: az eszme egykori felszabadulásáért, diadaláért fára-dott! Kereste a föltétlen igazságot, kereste a föltétlen igazat, s azt hirdette a legékesebb, utolérhetetlen formában! Az eszmék fejlődése és küzdelme, az örök igazság érdekében, képezi a francia irodalom erkölcsi egységét, a francia irodalom lelkét Montaigne és La Boétietől kezdve Voltaire-n és Eousseau-n át a nagy forradalomig! Most is a legújabb darabok, azok, melyeknek legtöbb értéket tulaj donitnak, s melyeket például az Illustration lap mellékletül nyomat ki olvasói számára, egy-egy thesisnek a megvitatása, felszólalás egy-egy visszaélés, egy-egy igazságtalanság ellen! Szónoklatok, de oly ügyesen vannak feldolgozva, hogy lebilincselik a nézőt, s érdeklődését egy percre sem hagyják lankadni. «Nos deux …
Tovább a műhöz