Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 12
Összes találat megjelenítve : 12
Találatok
Ismét kidőlt egy legjobbjaink sorából, azon kevesek közül, kiknek lelkében még a nemes idealizmus szent lángja lobog, kik elsők a munkásságban, a kötelesség hű teljesítésében és hazaszeretetben. Szathmáry György ministeri tanácsos, a vallás- és közoktatásügyi ministerium népoktatási osztályának vezetője e hó 14-én reggel kiszenvedett. Ma még mérlegelni sem tudjuk a veszteség nagyságát; csak siratjuk az embert, kinek nemesen érző szive nem dobog többé nemzeti kulturánk eszményeiért; siratjuk a családapát, kinek ravatalánál szerető neje öt árva gyermekével zokog; siratjuk a jó barátot, a humánus felebbvalót, ki annyi őszinteséggel, jóakarattal és igazságérzettel karolta fel érdekeinket. De bár tekintetünket még könnyek fátyolozzák, látjuk, hogy történetünk múzsája nemzeti kulturánk munkásainak arany érdemkönyvébe jegyzi fel Szathmáry György nevét.
Ragyogjon ott példaképül és buzdításul az idők végéig! | Új év reggelén, midőn rendesen a jövőt kutatva, előre vetjük tekintetünket, egy kicsiny elsárgult füzetke akadt kezembe.* Alig tizenhat lapnyi csak, de elég arra, hogy a múltba terelje vissza gondolataimat, vissza, harmincz hosszú esztendő előtti időre, nőnevelésügyünk bölcső korára. Meghatva forgatom a füzet lapjait s a mint a szent ihlettől áthatott sorokon fut végig tekintetem, egy immár porladó lánglelkü asszony képe is megelevenedik lelki szemeim …
Tovább a műhöz
A «Tanügyi Kongresszus» alkalmával a «Családi nevelési szakosztályban előadást tartottam e tételről: «Miképen lehetne a fővárosi munkásosztályok iskolás gyermekeinek az iskola idején kívül való neveléséről gondoskodni? 1. Naponként, azaz hétköznapon. 2. A nyári szünet idején.» Indítványt is tettem akkor, melyet a kongresszus egyhangúlag magáévá tett. Ez ügyben azonban azóta alig történt valami. Tudom, hogy minden eszmének időre van szüksége, míg a szíveken át tetté érlelődik; de tudom azt is, hogy a legjobbat is feledés borítja, ha hosszabb ideig nem foglalkoztatja az elméket. Legyen szabad tehát emlékezetnek- okáért a kongresszuson ez ügyben mondottakat itt röviden ismételnem. A társadalmi szakosztály ülésén tekintettel az idő előrehaladottságára, nem kívántam bosszú előadást tartani előterjesztendő határozati javaslatom megokolására. Annyival kevésbbé tartottam ezt szükségesnek, mivel az ügy, melyet ott szóvá tenni akartam, első sorban érző szivekre szorul, és ha annyi nemes nőt lát az ember maga körül, mint én ott a teremben, akkor nem kell a szívekhez hosszasan szólani. Határozati javaslatom elfogadtatásával, illetőleg megvalósításával nem akartam egyebet elérni, mint hogy a társadalom azon gyermekeknek, a kiknek iskolát adott ugyan, de a kiknek épen a társadalmi szükségletek ellátása folytán családjuk nincs, adjon némileg családot is. Én ugyanis azt …
Tovább a műhöz
2. Az iskolai nevelőtanítás sikertelenségének egyik oka még abban keresendő, hogy a tanítók részint helytelenül értelmezik a tanítás tervét, részint túlterjeszkednek annak követelményein. Állításom igazolása végett hasonlítsuk össze egy-két tanítási tárgyban azt az anyagot, a melyet a tanítók rendszerint eltárgyalnak, tanítás tervének tényleges követelményeivel.
a) Magyar nyelv és irodalom. Egyszerűség okáért utalok itt magára a tanítási tervre, mely a kartársaknak minden iskolában rendelkezésűkre áll. Olvasás, az olvasmányok értelmezése, azok tartalmának földolgozása beszéd- és értelemgyakorlatok módjára, a tartalom összefüggő elmondása, a helyesírás és fogalmazás gyakorlása: íme, a tanítás terve ezeket kivánja kiváló figyelemben részesíttetni, valamint az I., úgy a II. osztályban is. A mellett olvasmányok alapján tanítandók a mondat fő- és mellékrészei, a beszédrészek, a szó elemei (helyesírás alapján), az ige ragozásának főbb formái kapcsolatban az állítmány tárgyalásával, a névragozás kapcsolatban a mondat egyéb részeivel (I. osztály); azután a mondat- és beszédrészek kimerítőbben, a név- és igeragozás összes formái (különös tekintettel a hangbeli módosulásokra és a helyesírás szempontjából megfigyelni valókra); szóképzés, fő- és mellékmondatok, központozás.
Ha helyesen értelmezzük a tanítási tervet, akkor a tanítás …
Tovább a műhöz
Az emberi elme talán soha sem érzi annyira fogyatékosságát, mint midőn arra vállalkozik, hogy a nagy szellemek életntait kutatva, azok lelki világába betekintsen és felismerje azt az isteni szikrát, mely a nemesebb lelkekben az észnek és hitnek világosságát, a szeretetnek és boldogságnak melegét élesztette. És mégis a valóban nagy szellemek azok, a kiket mindenki megért, a kiket magunkhoz legközelebbvalónak tartunk, a kikhez bizalommal simul a kicsinyke lélek és bámulva tekint fel a szellemóriás. Mert ők birják az igazságot és mert megvan bennük minden, a mi igazán emberi! Ok, a nagy szellemek, nevezzük őket költőnek vagy bölcsnek, vagy egy nagy eszme martyrjának, közvetítik az érintkezést az Isten és ember közt; ők tartják kezükben az isteni szikrától meggyuladt szövétneket, hogy az embert sanyarú földi életében az eszményiség fölemelő vigasztalásával megismertessék. Ök azok, kik évezredek óta befolyásolják az emberiséget a haladás ösvényén, az igazság keresésében és a boldogság megszerzésében. És a Gondviselés minden nemzetnek adott ilyen nagy szellemeket, kik a megpróbáltatás nehéz napjaiban prófétaként szoktak megjelenni. Ilyen költője, bölcse és prófétája volt a magyar nemzetnek báró Eötvös József, kinek emlékét ez órában igazi kegyelettel ünnepeljük. A magyar nemzet politikai és társadalmi átalakulásának küzdelmes korszakát élte, midőn a …
Tovább a műhöz
«A serény asszony ára sokkal fölülmúlja a kartrankuluso-két. Bízik benne az ő férjének a lelke: keres gvapjnt és lent és megkészíti kezével. Látja, hogy munkálkodása hasznos : s nem aluszik éjjel is az ő világa. Szőnyegeket csinál: gyolcsot és öveket sző, melyeket ád a kereskedőnek. Szorgalmasan vigyáz az ö népének dolgára. Erő és ékesség az ő ruhája : száját bölcsen nyitja meg. Fiai boldognak mondjak. s férjé dicséri őt». Nem lehet közömbös egyetlen magyar ember előtt sem, hogy ezt a magyar vérrel áztatott haza földjét ki birja? «A kié a föld. iizé az országa -— hangzik ma a Kárpátoktól az Ádriáig. A középbirtokos, köznemes osztály ötven év alatt csaknem mind elvesztette ezredéves örök birtokát, az ősi curiák elpusztultak. A legelső publi cisták keresve keresik a módot, hogyan lehetne visszaállítani ez osztályt ; visszaadni a földnek a magyarság e fentartó törzsét. De bárha a középhirtokos osztály — a törzs — el is pusztáit, megvan még a tő, a kisbirtokos, a parasztgazda. Igaz, ezek is küzdve küzdenek az édes magyar föld megtartásáért. Ezeket segíteni, gyámolítani, életre hozni törekszik ma nem csak az «agrár» névvel jelölt mozgalom, de a hazának minden igaz fia. Gróf Károlyi Sándor kezdeményezésére alakúinak a ((Szövetkezetek'!, hogy a kisgazdát anyagilag, erkölcsileg támogassák; s e ((Szövetkezetek') már eddig is kiszámíthatatlan …
Tovább a műhöz
Egy orosz közmondás azt tartja: dia meg akarod tudni, ki vágj7, boszantsd szomszédodat, az neked megmondja.!) Ily merész eljárást senkinek sem mernék ajánlani. Jó az Oroszországban, a hol egynémely dolgokban még elég patriarchális a felfogás, miná-lunk már nem felelne meg. Mert vagy azt mondanék : «A szomszéd ma egy kissé mintha ideges lett volna, vagy tekintettel a társadalmi állásunkra, kénytelenek volnánk szegény szomszédunkat becsületsértésért beperelni.
Mivelhogy az elintézetlen ügyek némelykor még évek múltán is feltámasztatnak. Különben is hál’ Istennek, nem szorultunk mi a szomszédra, mi magyar nők. Megvannak napi lapjaink, irodalmunk, s ha szomjuhozzuk az igazságot, csak elő kell venni vagy a könyvet, vagy a lapot, sehol sem feledkeztek meg rólunk, ha több nem, egy morzsácska jut nekünk is arra a bizonyos kérdésre, hogy: tulajdonképen kik is vagyunk mi? Hogy a modern irodalom vádjaiból mennyi igaz és mennyi «suggerálódott» a íranczia irodalom túlságosan lelkiismeretes tanulmányozása által, nem kutatom. Hogy azonban a közvélemény vádja rendesen nagyon is fájó helyen érint minket, azt merem állítani.
Mivel vádolnak minket? Sok mindennel, de egyelőre egyet kívánok tárgyalni, a legfontosabbat, t. i. azt, hogy a magyar nő nem érdeklődik a nemzetgazdaság iránt. Még pedig azon egyszerű oknál fogva nem teszi, mert fogalma sincs róla, liogy olyan is van. vagy ha emlegetni hallja, …
Tovább a műhöz
A mi iskolai művészi nevelésünkben oroszlán részt foglal el az elmélet! Gyúrják a gyermekeket geometriával, látszattannal és stiltannal, műtörténelemmel és mindenféle száraz könyvnélkül tanulandó tudománynyal, a mivel azt érik el, hogy legnagyobb része az így nevelt gyerekeknek megunja, megutálja még a nevét is a művészetnek, mielőtt fölfogná annak lényegét, és minthogy a gyakorlati rajztanítás sem teszi őket önállókká és abban sem találnak menedéket a művészi nyomorékság elől — inkább egészen abba hagyják a dolgot és egész életökben semleges álláspontot foglalnak a művészettel szemben. Lesz egy néhány, a ki daczára ennek a tanításnak, nem fogja elveszteni kedvét és bátorságát, és a kiben olyan hatalmas marad a művészeti ösztön, hogy keresni fogja az alkalmat a továbbképzésre. Ezek szakiskolákba mennek. A szakiskolában kezdődik aztán az igazi galiba. A művészi hajlamokkal megátkozott szegény embercsemete először is családja előítéleteivel kél birokra. A fiút nem engedik, mert bizonytalan kenyérkereset a művészi pálya. Elhanyagolja többi tanulmányait és hátha erre meg nincs tehetsége, nem lesz belőle semmi és akkor majd késő lesz más pályára menni. A leányt sem szívesen engedik, mert elmulasztja a bálozást, pedig hát vétek volna, hogy egy szép fiatal leány «ostoba tanulással» töltse el az ifjúságát, a mikor azt úgy sem hozza vissza, nem pótolja …
Tovább a műhöz
A jellemes embert sokan ügy képzelik, mint akire sem sors, sem ember befolyást nem gyakorolhat. Zúg, tombol a vihar, sűrűn követik egymást a sors csapásai, egekig csapnak föl a szenvedélyek fölkorbácsolt hullámai — a mi jellemes emberünk pedig áll, tántoríthatatlanul — miként az ércszobor. Hát igaz, hogy az ilyen ember ércszobor volna, ha egy-általjában volna, ha lehetséges volna. A legjellemesebb ember talán épen a legbefolyásolhatóbb. Mert tudatában van annak mivel tartozik önmagának, jellemének — óvatosan latolgat, fontolgat — és a megváltozott szempontokhoz mérten változtatja nézeteit, cselekedeteit, azért hogy jellemes, azaz önmagához hű maradjon, maradhasson. Mert ennél többet még az a bizonyos, fönnebb említett ércszobor sem tehetne. A befolyástól ment csak egy ember, akit régebben egyszer-másszor ennek a révén összetévesztettek a jellemes emberrel: a csökönyös. Aki nem gondolkodik, mert talán nehezére esik, akit ifjú, fiatal korában megtévesztettek rosszul alkalmazott dicséretekkel, azok a bizonyos jóbarátok, akik kis fáradsággal nagy károkat tudnak okozni, — mert könnyebb volt ítélet nélkül dicsérni, mint érett fontolás alapján ellentmondani, s a tévedő egyént esetleg tévedéséről meggyőzni. És ezt addig, addig folytatták, míg lelki nyomorék lett baráti jó indulataik áldozatából, míg végleg elnémult annak lelkiismerete, míg egyetlen érve így hangzik: …
Tovább a műhöz
Egy szellemóriásnak, Kant Immánuelnek emlékezetét idézte fel a művelt világ február 12-én, a nagy tudós halálának századik évfordulóján. Az európai lapok hasábjai felett Kant neve fénylett e napon, s bizonyos áhítatos tisztelettel emlegették még azok is, kik előtt csupán e kegyeletes megemlékezések nyomán lett világossá, hogy mai műveltségünknek és világfelfogásunknak irányát jó részben a königsbergi bölcs szabta meg. Teljesen méltányos is, hogy a mai kor művelt gyermekei hálával emlékezzenek meg a gondolkodó elmék egyik legnagyobb, legfénylőbb csillagáról, kinek nemcsak kortársaira, de a következő nemzedékek egész sorára is nagy hatása volt az által, hogy az emberi tudás legsötétebb rejtekeibe világított be — bevilágítva magába az emberi elmébe. «A tiszta ész bírálata» című, a gondolkodás történetében korszakot alkotó művében megszabja a tudás határait s megállapítja a gondolkodás formáit. Eszerint e világot csak értelmünk sajátságai szerint ismerhetjük meg, és nem ismerhetünk meg mindent, csak a jelenségek világát. De nem is a tudás a legfontosabb az ember életében, hanem amint ezt Kant második főművében, «A gyakorlati ész birálatá»-ban kifejti, az «erkölcsi parancs feltétlenül kötelező szava» (kategorikus imperativus) a kötelesség elve, amelyet magába tekintve mindenki megismerhet. Tehát az akarat a legfőbb az emberben, mely az embert …
Tovább a műhöz
Ezen folyóiratnak novemberi számában megjelent hasonló című fölszólalás arra enged következtetni, hogy ez a kérdés sok tanítónak okoz fejtörést. Én is ezek közé tartozom. Talán egykét lépéssel közelebb hozom a kérdést a megoldáshoz, ha erre vonatkozó nézeteimet elmondom. Nem akarok most az iskolában való ízlésfejlesztésről általánosságban beszélni ; ez nagyon messzire vinne s sok ismert igazságnak az ismétlésére kényszerítene, noha érdemes volna egyszer megvilágítani, hogy most, mikor az esztetikai nevelésnek elvei jóformán már a köztudatba mentek át, mennyire vétkeznek, különösen az iskolaépítők a szépnek szabályai ellen. Jelen soraimban inkább a múzeumok és képtárak látogatásáról, egyáltalán a műkincsek szemléltetéséről akarok szólani. Kezdem azon az élénk mozgalmon, melyet néhány évvel ezelőtt a művészek indítottak meg, kik a pangó művásárlás előmozdítása céljából szükségesnek tartották azt, hogy a nagyközönségnek a képzőművészetek iránt való érdeklődését fölkeltsék oly módon, hogy az iskolák ifjúságát a kiállítások látogatására késztessék. A magas kormány engedett a művészek és a velük szövetkezett szaklapok kívánságainak és a múzeumok és képtárak látogatását elrendelte. Így néhány éven át tanúi lehetünk annak, hogyan csődítik a kis tanulókat is százával a műcsarnokba. Épületes volt látni, hogyan nevelődött …
Tovább a műhöz
A magyar közmívelődésnek és a magyar közjótékonyságnak nagy halottja van. Január 16-án örök álomra hunyta le szemét György Aladár, kinek lángoló hazaszereteténél és a nemzeti kultúra, a tudomány és az irodalom iránt való nagy lelkesedésénél is nagyobb volt a szenvedők és szerencsétlenek iránt való részvéte s kinek jelentékeny tudományos irodalmi munkásságánál is mélyrehatóbb volt a közjótékonyság terén kifejtett áldásos, önzetlen tevékenysége. Ravatalánál ott állottak csaknem összes tudományos közmívelődési vagy közjótékonysági intézményeinek képviselői s elhalmozták koporsóját a hála és kegyelet virágaival, mert mindenik egyesületünk elsőrendű munkását, a legtöbb alapítóját vagy felvirágoztatóját gyászolta benne. És a gyászoló rokonok, jó barátok és tisztelők nagy serege között, kik nemes élete felemelő példáját kegyeletes emlékül őrizik szivükben, ott állottak ravatalánál sokan, akik minden hivalkodástól ment jótékonyságát élvezték. Hány szegény tanulót segített úgyszólván erején felül, hányat juttatott álláshoz, hány lesujtottat vigasztalt meg és hány lankadót buzdított eredményes munkálkodásra: ki tudta valaha számon tartani?' de koporsójánál mindenki megilletődve érezte, hogy György Aladárt az emberszeretet magasztos munkájában nem múlta felül senki.
Tovább a műhöz
«Borítsa ünneplő mirtus fejünket — Reménnyé váljék az emlékezeti» Erzsébet királyné emlékezete olyan erős legyen hűséges magyar népe szívében mindenha, hogy az emlékezésből a fejlődő és az eljövendő nemzedékek lelkében, szívében remény és hit fakadjon a magyar nemzet, a magyar faj jövője iránt. Ne feledjük el soha egy pillanatra sem, hogy ő a magyarok istenének gyönyörű ajándéka ! Nem a test és vér, a családi és nemzeti kötelékek, hanem a gondolat és érzés — a lélek és hit — a szeretet és szenvedés nagy közösségéből született meg nekünk, magyaroknak ! Megtörtént a csoda !
Más feleletet adunk ma Petur bán szenvedélyes kérdésére, melyet a magyar faj lenézése, lekicsinylése zúdít ajkára :
«Egy oly királyné, akinek nem ez hazája, cinteremjeinkben akinek lenyugodott szülői nem tették le csontjaikat, ki gyermeki játékainkban is nem osztozott volt, bennünket az vájjon szerethet-e?» Szerethet, szerethet ! azt feleljük neki. Mi láttuk a csodát, élveztük e szeretetet és áldjuk a magyarok Istenét ! Kiengesztelődhetsz, Petur bán szelleme, Erzsébetben kibékült a faj szeretet a királyhűséggel! Ő megszerette a magyar fajt rajongó lelkesedéssel és a magyar faj meghódolt neki eszményi királyhűséggel. Ő új, szép, nemes, büszke életre ébresztette nemzete szívében a királyhűséget. Megérezte, hogy egy ilyen nép hódolata érték, mert a megalázködást nem …
Tovább a műhöz