Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 7
Összes találat megjelenítve : 7
Találatok
Aki mézet akar, ne tartson a méhektől. Aki csokrot köt, ne féljen a tövisektől. Mézet is, csokrot is kívánnék a Nemzeti Nőnevelés díszes asztalára hozni, a mézet a szorgalom kaptárából veszem, a csokrot az érdem rózsagalyairól szedném; talán elkerülöm a szerény méhek neheztelését, talán megbirkózom a nehézségek töviseivel. Titokban, rejtekben folyik a kaptár munkája, nyilvánosságot csak raj bocsátáskor szeret a méhek királynője, de azért módját ejtém engedélyt nyerni arra, hogy olvasóinkat a pozsonymegyei háziipar csendes méhesébe bevezethessem és a méheket királynőjükkel, Izabella királyi hercey-asszonnyal élükön bemutathassam azon a kis üveglapon át, melyet feltárni óhajtok az érdeklődők előtt. Kaptárhoz hasonlítottam a pozsonymegyei háziipar szorgos műhelyeit, vagyis inkább műtermeit, mert művészet az, ami azokban folyik, Ízlés és szorgalom művészete, erkölcsi és anyagi jobblét nemzetgazdasági gyarapodása, — valóságos mézgyűjtés a javából. Pozsonyvármegye háziipara régi keletű. Kulturális fejlődésünket régente vezető vármegyéje e tekintetben is megállta helyét. Céhei a legrégiebbek az országban. Divathimzései a szomszédos nyugati német és szláv vidékekről korán átszivárogtak. Az 1717-iki megyei árszabásokban (limitatiók) már olvassuk, hogy «asszonyembernek való közvál csinálástól 12 dénár jár. Minden kendő, kezkenyő és …
Tovább a műhöz
Nem régen egy magánlevélbe volt alkalmam bepillantani, mely reám oly nagy hatást gyakorolt, hogy legnagyobb részét lemásoltam, s nagyon örülnék, ha szélesebb körben ismertethetném. E levélnek annál nagyobb súlya van, mert írója, ki nagy tapasztalatait és érdemeit a tanítónői pályán szerezte, nem is gondolta, hogy sorai valamikor nyilvánosságra jutnak. Egy ismerősének írta levelét, ki egy nagy lelkű hölgy azon tervét közölte vele, hogy Magyarországon művelt nők számára ápolónői iskolát szándékozik teremteni. A kérdéses levélben a következőket olvashatjuk: «Igazán nagy jótétemény volna, ha a betegápolónői intézmény nálunk is rendeződnék, mert tény, hogy a betegápolónői hivatás színvonalát csak akkor lehetne emelni, ha művelt hölgyek is mennének erre a pályára. Nálunk azonban minden nehezebben megy, mint máshol, aminek oka a mi sajátlagos társadalmi viszonyainkban rejlik. Magyarországon még mindig sokkal nagyobb szerepe van a külsőségeknek, mint a munkának. Kevesen állanak azon erkölcsi és szellemi magaslaton és kevesen birnak oly tág látókörrel, hogy a munka ideálizmusát fel tudják fogni, s azt meg tudják látni a sok üres külsőség mellett, melynek fénye a szemeket elvakítja. A mi társadalmunk igen gyakran több elismerést és tekintélyt ad annak, aki nem dolgozik, de külsőleg fényes életet él (igen gyakran adósságra), mint annak, ki munkájával egy szép …
Tovább a műhöz
«Borítsa ünneplő mirtus fejünket — Reménnyé váljék az emlékezeti» Erzsébet királyné emlékezete olyan erős legyen hűséges magyar népe szívében mindenha, hogy az emlékezésből a fejlődő és az eljövendő nemzedékek lelkében, szívében remény és hit fakadjon a magyar nemzet, a magyar faj jövője iránt. Ne feledjük el soha egy pillanatra sem, hogy ő a magyarok istenének gyönyörű ajándéka ! Nem a test és vér, a családi és nemzeti kötelékek, hanem a gondolat és érzés — a lélek és hit — a szeretet és szenvedés nagy közösségéből született meg nekünk, magyaroknak ! Megtörtént a csoda !
Más feleletet adunk ma Petur bán szenvedélyes kérdésére, melyet a magyar faj lenézése, lekicsinylése zúdít ajkára :
«Egy oly királyné, akinek nem ez hazája, cinteremjeinkben akinek lenyugodott szülői nem tették le csontjaikat, ki gyermeki játékainkban is nem osztozott volt, bennünket az vájjon szerethet-e?» Szerethet, szerethet ! azt feleljük neki. Mi láttuk a csodát, élveztük e szeretetet és áldjuk a magyarok Istenét ! Kiengesztelődhetsz, Petur bán szelleme, Erzsébetben kibékült a faj szeretet a királyhűséggel! Ő megszerette a magyar fajt rajongó lelkesedéssel és a magyar faj meghódolt neki eszményi királyhűséggel. Ő új, szép, nemes, büszke életre ébresztette nemzete szívében a királyhűséget. Megérezte, hogy egy ilyen nép hódolata érték, mert a megalázködást nem …
Tovább a műhöz
A Franklin-Társulat nyomdáját egy könyv hagyta el a napokban, melynek kétségtelenül meg lesz az a hatása, hogy olvasói gondolkodni fognak sok olyan dolog fölött, ami mellett eddig közönyösen mentek el s észre fognak venni és talán megszívlelni olyan sóhajtásokat, melyek eddig nem jutottak el a lelkűkig. Nem magyar ember írta e könyvet, s a példák, melyeket az állításai igazolására felhoz, az angol nép életét és társadalmi viszonyait tárják elénk; de a bajok, amelyeket szemléltetni akar annyira általános emberiek, hogy úgy érezzük, mintha az író a mi sebeinket érintené ujjaival. Ez az érzésünk mondatja velünk az alább következőket. Arról van szó, amit mindnyájan jól tudunk, hogy a munkás osztály helyzete nagyon nehéz, hogy a gazdasági élet versenyében a munkaadóval szemben ő a gyengébb fél, hogy jó lakása, megfelelő táplálkozása nincsen, s hogy a társadalmi, állami berendezésünknek kell megváltoznia, új világnak kell keletkeznie a régi helyén, hogy az immár tarthatatlan állapotok mindnyájunk javára, az egész emberiség üdvére átalakuljanak. Bizony ez régi nóta. A jó öreg Morus Tamás (1478—1536) kereste már a társadalmi élet olyan formáját, mely a munka és tőke egyenlőbb elosztása mellett boldogabbakká tehetné az embereket. És mennyien keresték azóta erre a módokat hiába ! Mintha mindazt, ami van, egy csapásra meg lehetne — ilyen vagy olyan elmélet alapján …
Tovább a műhöz
A «Nemzeti-Nőnevelésnek» nagy és mély gyásza van. Elvesztette egyik alapítóját, hűséges munkását, legjobb barátját, elvesztette Sebestyén Gyulát! Sebestyén Gyula tíz éven át szerkesztette a «Nemzeti Nőnevelést». Gondolom, folyóiratunk címe, neve is tőle származik, soha senki jobban át nem értette nálánál, hogy a «Nemzeti Nőnevelés»-be írni, dolgozni annyit jelent, mint nemzetünk nőnevelését hittel, forró szeretettel, lelkesedéssel szolgálni. Az ő nemes élete arra tanít, hogy a csendben, halkkal — nem a kiabáló forumon — végzett nemzeti munka nemzeti létünk fenntartó erőssége. E pillanatban minden tanítványodat együtt látom, kedves kedves Mesterünk ! egy fenséges gyülekezetben, amint a Te szavadra hallgatunk ! Kigyúl az arc, felragyog a szem, világosság deríti fel a homályban küzdő gondolatot, a szív felmelegszik és a lélek a Szép világában átéli Veled az alakítás, az alkotás művészetét. Én ott voltam ! Hála Istennek! Abban az időben tanultam tőle, amikor talán legszebben szólott, a boldog öntudatlanság korában, amikor még sem ő maga, sem más nem sejtette, hogy ki voltaképen Sebestyén Gyula. Hiszem, hogy ő is tanárságának ezt a gyönyörű — naiv eposz — korszakát élvezte legjobban, amikor inkább pszichológiai ösztöne vezette, nem a kialakult filozófiai rendszer. Nem mintha én ez utóbbit kicsinyleném, inkább azt akarom jelezni, hogy Sebestyén Gyula …
Tovább a műhöz
Midőn folyóiratunk harmincharmadik évfolyamának első füzetét olvasóinknak és munkatársainknak bizalommal és szeretettel megküldjük, a köszönet igaz érzése fakad szivünkben. Hogy a nőnevelés és nőkérdés iránt érdeklődőknek a hazai és külföldi mozgalmakról tájékozást nyújthattunk; hogy a nőnevelés munkásai között három évtizeden át kapcsolatot tarthattunk fenn és egy táborba csoportosíthattuk a nőnevelés nemzeti szellemben való fejlesztésének barátait; s hogy folyóiratunkkal hosszú időn át híven szolgálhattuk a magyar nőnevelés érdekeit: azt azoknak az olvasóinknak ós munkatársainknak köszönhetjük, kik önzetlen támogatásukkal harminckét éven át híven kitartottak mellettünk és azoknak, akik azóta csatlakozva hozzánk bizalmukkal ós szeretetükkel segítettek, biztattak és bátorították bennünket. Hála illeti őket részünkről ós köszönet! Az a remény, hogy velünk maradnak, velünk dolgoznak jövőre is, felemel, ha erőnk fogyatékosságára gondolunk és bátorít, ha a mult veszteségein bánkódva csüggedés szállja meg a lelkünket.
Hogy folyóiratunkat ma újult reménnyel és fokozott bizalommal bocsátjuk útjára, azt olvasóink ós munkatársaink támogatásába vetett reményünkön kívül annak az örvendetes ténynek köszönhetjük, hogy azt a kapcsot, mely Berta Ilonát folyóiratunk régi, hűséges munkatársát, szerkesztőségünkhöz fűzte, szorosabbá, …
Tovább a műhöz
A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományi és Lélektani Tanszékcsoportja 1977. december 2-án tudományos ülésszakot rendezett. Az ülésen elhangzott előadások fő vonásaikban mutatták be a szovjet pedagógia és pszichológia kérdésfeltevéseit, kutatási módszereit és eredményeit. Az ülésszak előadásai lényegében négy nagyobb kérdéskörben mozogtak : neveléselmélet, didaktika, általános lélektan, továbbá fejlődés- és neveléslélektan. Az átfogóbb témákat két-két lényeges részprobléma bemutatása egészítette ki. A tudományos ülésszak anyagát az előadások sorrendjében adjuk közre. Kötetünk függelékében közöljük a Neveléstudományi Tanszék múltjára és a jelenlegi kutatásaira vonatkozó összefoglalásokat, ezzel is illusztrálva az oktatás és nevelés korszerűsítése irányában mutató törekvéseinket.
Tovább a műhöz