Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 1

Találatok


Régi mondás az a francziákról, hogy magasabban énekelnek, mint a hogy hangjegyeik jelzik, s máskép beszélnek, mint a hogy írnak és éreznek. Ily formán jellemezhetnök mi is röviden nőnevelésünket. A magániskolákban (s pedig ezekben tanul leányaink háromnegyedrésze) sokkal magasabb hangú Ígéreteket tesznek, mint a mennyit beválthatnak, s a nyilvános intézetek (polgári iskolák, felső leányiskolák, tanítónő-nevelőintézetek) legalább is egy oktávával magasabb fokon kezdik az oktatást, mint a hogy növendékeik előkészültsége kívánná. Az eredmény eléggé is végzetes értelmileg, erkölcsileg és fizikailag egyiránt. A magán intézetek karakter nélküli nevelése árasztotta el társadalmunkat oly nőkkel, kik állhatatlanok, mint a víz; első tekintetre mindenben hisznek és még sem hisznek semmiben, azaz hogy csak jelen érzékleteikben hisznek. Az ily nő rohanó emóczióira bízza magát s ezek — legyenek finomak vagy durvák — az ő szelleme szabályozói és mozgatói. Innen nálok általában az a rövidlátás, mely csak a jelent bírj a szemügyre venni, a múlttal nem gondol, és a jövővel nem törődik. A szolid, logikai, morális alap nélkül való oktatás szomorú eredménye a mindenben való fölületesség. Rajonganak a zenéért, szépirodalomért: de egyiket sem szellemi tápláléknak tekintik, hanem izgató szernek, mely idegrendszerüknek soha nyugtot nem hagy. A házi és magánintézeti ily …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 1