Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 5
Összes találat megjelenítve : 5
Találatok
A «Nemzeti Nőnevelés» f. é. februári havi füzete Binder Laura t. kartársunknak egy, e nemes czélú szakosztályban tartott felolvasását közölte, a melyben az előadó amaz óhajának adott kifejezést, hogy a vallás-erkölcsi nevelés érdekében a leányiskolák számára egy olyan olvasókönyvet szerkeszszenek, «mely legjobb költőink vallás-erkölcsi elmélkedéseinek és költeményeinek gyöngyeit tartalmazná», mert — úgymond — «egy ilyen könyvnek tanításai, erkölcsi újjmutatásai jobban bevésődnének a növendékek lelkébe, mint a kényszerrel betanult paragrafusok». E felolvasás úgy tárgyánál, mint emelkedett hangulatánál és szép irályánál fogva egyaránt magára vonta figyelmemet s nem tagadhattam meg magamtól a vele való behatóbb foglalkozás kedves élvezetét, annyival is kevésbbé, mert — a mint íme most kitűnik —- még hálával is tartozom a t. felolvasónak, a mennyiben épen az ő általa megnyitott ajtón át juthattam én is be e díszes körbe, a melybe pre-czedens nélkül alig merészeltem volna belépni. Hiszen ahhoz, hogy ma egy felvilágosodott s a mai kor műveltségének színvonalán álló társaságban az elavult vallással, a magát túlélt evangéliummal s az ennek tanítása érdekében való felszólalással álljunk elő: valóban bátorság kell. Ma eszményiségről, a léleknek magasabb, e földi légkörön túlérő vágyairól, a sok tapasztalás között a legfőbbnek : …
Tovább a műhöz
A gazdagság, magas állás, hatalom s az ezekkel járó külsőségek egy külön, ú. n. «előkelő» világot alkotnak, melyet az emelkedett lélek a magasból szemlélve, jelentéktelen pontnak lát a boldogság útján, míg a bámész tömeg mennyországnak képzeli s mintegy dulakodva tolong kapui előtt, hogy bejuthasson. És csodálkozhatunk-e ezen ? Hiszen mindnyájan már a gyermek és népmesékkel, melyek képzeletünknek a legelső tápot szolgáltatják, magunkba szívjuk a hitet, hogy csak abban a világban található fel az igazi boldogság, kárpótlás a szenvedésekért. A gonosz mostohától megkínzott szegény árva leányt gróf. herczeg vagy király kell hogy feleségül vegye és a küzdő hőst rendesen az a legnagyobb jutalom éri, hogy szintén király, vagy legalább is gazdag, hatalmas úr lesz belőle, a kinek a legnagyobb boldogság az által jut osztályrészül, hogy fényben, pompában él és dolgoznia nem kell. Ez a dologtalanság ideálja szüli aztán azt az elkeseredést, melylyel a csőcselék a müveit osztály ellen harczol s ennek szentélyeit is megtámadja és lerombolja. Annak a hitnek azonban, hogy csak a gazdagság, magas állás s az ezzel járó előkelőség boldogíthat, nem csak a legalsóbb rétegből kerülnek ki hivei, hanem a magasabb osztályokból is, mind azok közül, a kik még előkelőbbek szeretnének lenni, mint a milyenek ; a kik tehát szintén békételenek, harczolnak a külsőségekért s az …
Tovább a műhöz
Épen ma száz éve látott először napvilágot egy puszta-nyéki regi, szűk, roskatag házban Vörösmarty Mihály. Szülei szerény, maguknak való emberek voltak, kik nem törődtek vele, ha azt sem tudja róluk a világ, hogy élnek-e, halnak-e. Egyszerű házban született, egyszerű viszonyok között nőtt fel és egyszerű volt és maradt egész életében az, kit ma egy egész nemzet ünnepel, kinek nevére ma milliók és milliók szive dobog hangosabban. Büszkeséggel, hálával és lelkesedéssel ünnepeljük ma mind valamennyien azt az egyszerű, szerény nemes embert; ünnepeljük, mert ő olyan sajátságos melegséggel tudta megénekelni mindazt, a miért szenvedünk és a minek örülünk, amit szeretünk és amit gyűlölünk ezen az érthetetlen világon, olyan mélységes sok érzéssel tudta dalba önteni különösen a magyar lelek szenvedéseit és örömeit, szerelmét és gyűlöletét, hogy szava mintegy észrevétlenül belopódzik szívünkbe, szívünknek a legmélyébe. Könnyeket csal szemünkbe vagy mosolyt derít ajkunkra, lelkesít vagy megnyugtat bennünket aszerint, hogy mit érez és mit érzünk, de hidegen úgyszólván sohasem hagy. Igen, hidegen talán sohasem hagy, jóllehet hatása változik, változik egyéni életünkben és nemzeti létünkben egyaránt. — Más idők, más emberek, más érzések! Hol van az a kor, mikor Magyarországon századunk első negyedében törvénytelenül szedték az ujonczokat és …
Tovább a műhöz
Lelkes, boldog, fenkölt, nagy érzéssel, bizalommal, hittel tette a magyar nemzet Károly király — e néven a negyedik — fejére Szent István koronáját és érintette meg Zita királyné vállát a szent koronával; komoly méltósággal hallgatta a királyi esküt és látta a meghatott ifjú királyt és énekelte vele együtt, hogy: Isten áldd meg, áldd meg a magyart! Nemzeti erényeire büszkén, multat-jelent-jövőt összefoglalva nézte, amint a király a négy világtáj felé vág Szent István kardjával; ezer év óta védi ez a kard a magyar hazát! A koronázás ősi szertartása mélyen a szívéhez szólt és a nemzeti örökkévalóság gondolatát újra megerősítette lelkében. Úgy éreztük ismét, hogy Isten kiválasztott népe a magyar és hogy: «Neked virulnod kell, óh Hon! Felül időn és minden sorsokon.» A magyar nemzetnek nincs külön királyhimnusza és ez oly jellemző erre a nemzetre. A király és a nemzet együtt imádkoznak a hazáért. A mi ifjú királyunk megértette ezt és mikor annak az óhajának adott erőteljes kifejezést, hogy nemzeti Himnuszunkat akarja hallani az eskütétel után, egyszerre megnyerte ennek a nemzetnek a Szeretetét. A Hit, a Reménység és a Szeretet. Ez három. Azok között pedig legnagyobb a Szeretet. A magyar nemzet örökifjú, forró rajongó szívvel tud szeretni. Életét és vérét adja királyáért! «Isten segíts ! Királyok Istene ! Emeld fel Hozzád a király szívét, Értelme …
Tovább a műhöz
Nagy gondolatokat kifejezni könnyebb, mint nagy érzelmeket, — de alig lehetséges annak a nagy érzésnek tolmácsolása, mely minket itt ma, elhunyt hőseink tiszteletére, e mélységesen gyászos, de egyben felemelő, magasztos ünnepen összehozott. Minden nagyobb arányú e rendkívüli időkben s igy ezer szálból szövődik össze a hangulat is, mely a jelen pillanatban lelkünkre borúi. De a gyász és tisztelet, — a kétség és hit, — a kisértő csüggedés és a bizakodó, büszke reménység, — valamint a többi, lelkünket mozgató hullám közül is kiérezzük, hogy legmélyebben indít meg a,z alázatos hála; — bár tudatára jutunk annak is, hogy nincsen olyan sokatmondó szó, mely méltó volna e hálához és nincsen olyan hála, mely méltó volna azokhoz, akiknek immár csak emléke előtt hajthatjuk meg a kegyelet zászlaját. Mert a nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mintha valaki az ő életét adja barátaiért — mondja Isteni Üdvözítőnk maga János evangéliumában; ők pedig, akiknek e mai ünnepünk szól, e legnagyobb szeretetet adták nekünk; életüket áldozták fel, hogy kimentsenek bennünket a lángforgatagból, mely ma országokat hamvaszt, melynek perjéje is tüzes sárkányok szárnyán száll tova és halálthozó pusztulást jelent mindenfelé, amerre lehull. Hős fiainknak hála, épen jutott ki hazánk hajója a legnagyobb veszedelemből és mi már régen a béke kikötőjében lehetnénk, ha nem …
Tovább a műhöz