Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 4

Találatok

Egy olyan szaklapot szeretnénk megjelentetni, amely - reményeink szerint - betölti a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Főiskolai Kara és a hatókörébe tartozó intézmények és szakemberek közötti intenzív kapcsolatot. A lap fokozatosan olyan fórummá válhat, amelyben mind a főiskolai kar oktatói (esetenként más főiskolák oktatói) lehetőséget kapnak tudományos kutatásaik, elméleti feltevéseik, tanácsaik publikálására. Ugyanakkor a gyakorlati pedagógiai szakembereknek is mód nyílik tapasztalataik, próbálkozásaik, újszerű pedagógiai, módszertani kísérleteik közlésére. A lap által lenne megvalósítható az elméleti képzésben és a pedagógiai gyakorlatban dolgozó szakemberek párbeszéde, netán vitafórum fontos eszközévé is válhat. A folyóirat természetesen kitüntetett szerepet kap a hallgatók (a jövendő pedagógusok) gyakorlati képzésével összefüggő szakmai, módszertani, szervezési kérdések, problémák, elméleti feltevések, kutatási eredmények közlésében. Ily módon fórumává válhat a gyakorló-és olyan iskolák mentorainak, akik jelentős szerepet vállalnak a hallgatók felkészítésében és pályaszocializációs feladatok megoldásában. A pedagógusképzéssel kapcsolatos szakirodalomban bőven olvashatunk az ún. „gyakorlatra orientált” képzésről. Tervezett kiadványunk fontos eszköze lehet azon eszmék gyakorlati megvalósítására irányuló törekvések bemutatásának, …
Tovább a műhöz

Az európai tudományos közélet évszázadokra visszanyúló hagyománya, hogy egy-egy diszciplína kiemelkedő képviselőjét tanítványai, kollégái, tudóstársai kerek születésnapján könyvvel köszöntik. Az eredeti német kifejezés, a Festschrift kezdetben a köszöntést, az ünnepélyességet hangsúlyozta, később azonban, különösen az angolszász országokban e tisztelgést kifejező kötetek egyre inkább szaktudományos formát öltöttek, alkalmat kínáltak az áttekintésre, szintézisre. Nagy József azok közé a kutatók közé tartozik, akik a magyarországi neveléstudomány fejlődését és az oktatás reformját az utóbbi három évtizedben meghatározó erővel befolyásolták. Azon túl, hogy a Szegedi Tudományegyetem - a korábbi József Attila Tudományegyetem - Neveléstudományi Tanszékén nemzetközi mércével mérve is jelentős kutatási programok kezdeményezője és irányítója volt, az Országos Oktatástechnikai Központ tudományos igazgatójaként, majd az Oktatáskutató Intézet igazgatójaként más intézményekben is vállalt vezető szerepet. A Közoktatási Kutatások Tudományos Tanácsának elnöke volt, irányítása alatt jelent meg e tudományos tanács által koordinált kutatómunka eredményeit bemutató könyvsorozat. Az Alapműveltségi Vizsgaközpont alapítója, az MTA Képességkutató Csoport és A kognitív kompetencia fejlődése és fejlesztése című doktori program vezetője. A pedagógiai …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 4