Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 3
Összes találat megjelenítve : 3
Találatok
Schneller István (1847-1939) --- A Ferencz József Tudományegyetem neveléstudományi tanszékének nyugalmazott nyilvános rendes tanára január 24-én, 92. évében elhunyt. E pillanatban csupán gyászunkat és kegyeletünket lehet kifejeznünk. Sokoldalú működésének, a középiskola belső életére, az egyetemi gondolat érvényesülésére és a neveléstudomány hazai fejlődésére tett hatásának részletes feldolgozása a magyar neveléstörténetnek és kivált a neveléstudomány történetének nevezetes feladata. A boldogult nagy professzor ravatala előtt Imre Sándor, kolozsvári tanárságának legelső éveiben volt hallgatója, majd tanszékén Szegeden közvetlen utódja, a volt tanítványok nevében ezt a beszédet mondta: Mióta tudjuk, hogy jóságos arca nem fordulhat többé felénk, bennünk, sok évtized óta volt főiskolai és egyetemi hallgatóiban, ma sokféle munkát sokfelé végző emberekben felébredt a régi-régi tanítvány. Felújult számtalan emléke ifjúságunknak, amikor Vele való találkozásunk életünket oly sok tekintetben meghatározta; — újra átéltük pályánk nehéz küzdelmeit, amelyekben igazlátása és megnyugtató szava oly sokszor volt segítségünkre: — ismét megláttuk, hogy eszméink most is, bár napunk immár hanyatlik, a felé vezetnek, amit hajdan az Ö élete és tanítása mutatott fel eszménynek kereső szemeink előtt. S amint így magunkat újból ott látjuk előadásain a …
Tovább a műhöz
Mi is egész szívvel állunk be az ünneplők közé, akik örvendeznek a Kormányzó Úr országosának huszadik évfordulóján. Hálát érzünk . és ragaszkodást; tudjuk, hogy vitéz Nagybányai Horthy Miklós személye nélkül nem jutottunk volna el idáig. Neki köszönhetjük az öntudatot adó lelket, a biztonságot nyújtó hitet, a korlátokat vonó nyugalmat, az erőt, mély munkára serkentett, a meleg emberi szívet, mely dermedtségeket ébresztett és az eszményeket adó lelket, mely erkölcsi értékeket, igazságokat és örökérvényű parancsokat irt fel az elmúlt két évtizedben a csonka haza egére. Megtépett foszlányok, szétkergetett egységek romjaj kavarogtak ezen az égen 1920-ban s borús, vigasztalan, nyomasztó szürkeségben 'múltak az évek egészen 1938-ig, amikor végre megtörték a homályt a magyar igazságot író lángbetűk. Büszkék lehetünk Kormányzónkra, aki államvezetésének első napjától fogva ugyanazon igéket: a magyarság és humánum európai szintű párhuzamát hirdette és egyéniségével minden alvó lelkébe bele idegzette e nemzedéktanítást. így vált nemzetnevelővé és nyugodtan, kortársi elfogultság nélkül írjuk, hisszük, hogy életművének ezt az oldalát máris feltárta a történelem felé. Személye és országvezetése mindenkiben tiszteletet keltett s e megbecsülés annál mélyebb, mert kényszerítetten és átérzett. Ez az osztatlan tisztelet, mely pártharcok és érdekek …
Tovább a műhöz
1941 április 3-án, egy tanítási órán, felelés és magyarázat között hallottam meg: Teleki meghalt. A döbbenet, a veszteségtudat és rémület sajátságos érzés-vegyüléke mellett, ami egyetlen pillanat alatt átsuhant rajtam, rögtön megvillant előttem szüntelenül visszatérő és sok-sok variációban hangoztatott gondolata: a földön minden egyéni, sem térben, sem időben vissza nem térő. S mi azon a napon azt az ember vesztettük el, aki legkifejezőbb megvalósulása volt saját gondolatának. Túlságosan rövid idő telt el a halál híré óta, semmint hogy rendezni tudnám magamban azt a rengeteg élményt, okulást, egyéni életsorsomba belenyúló hatást, államférfiúi tettet, politikai magatartást, könyvhalmazt, arckifejezést és a magyarság nemzeti horizonján ívelő pályafutást, ami mind-mind Teleki Pálra utal s amelyek mögött az Ember van, most már örökre megfelelve minden reá szegzett kérdésre s elvégezve most már mindazt a munkát, amire Isten elküldte közénk. A hangja, ez a különös magyaros-arisztokratikus hang, még a fülemben cseng; alig néhány hete a viszontlátásig búcsúzott tőlünk, egyenkint szólt hozzánk, akiket egyénileg választott ki munkatársaiul, nevünkre emlékezett és fejből mondott adatokat, a ködbe burkolt Dunára nézett aztán és elgondolkozott néhány pillanatig . . . Nem gondoltam volna, hogy utolszor látom. Valóban, minden oly közel van még s zavarban vagyok, mikor …
Tovább a műhöz