Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 4
Összes találat megjelenítve : 4
Találatok
1. „Mily szép az emberi élet, midőn a mindennapiság parányi homályából kiemelkedik. Mily szép világító csillagként tűnni fel ezerek előtt. . . s szabadon választani magának pályát s azt örökre tiszta, soha nem szűnő szenvedelemben futni meg.. .“ Így kezdődött, hinni tudom ma is őszülő fejjel, mindnyájunknál így kezdődött a pályaválasztás, akik tanári munkára szántuk magunkat. Előre lemondtunk a gazdagság előnyeiről, csak azt az eszményi örömöt vártuk, hogy kiemelkedjünk a parányi homályból és másokat is kiemeljünk... 2. A „szenvedelem11 nem csappant, de az energiánk tagadhatatlanul megbénult, mikor a mindennapi kenyérért való küzdelemre kellett azt fordítanunk. . . Harminc évvel ezelőtt a párisi Quartier .Latin egy szerény kávéházának, a Café Cluny-nek magyar asztalánál ültünk nehányan, magyar tanárok és valóságos meghatottsággal olvastuk az Országos Középiskolai Tanáregyesület Közlönynek egy magasan szárnyaló értekezését a tanári munka értékéről. Az értekezés logikus eszmemenete, higgadt hangja, nyugodt érvelése, meggyőző Ítéletei az eredendő igazság erejével hatottak. Emelkedett a lelkünk, hogy a magyar tanár munkájáról ily klasszikus cikket olvashatunk, de fájdalmas volt megbizonyosodni afelől, hogy „a magyar tanár alakja mögött még mindég ott lappang az ókori rabszolga sápadt arca . ..“ Krenner Miklós mondta ezeket a súlyos veretű …
Tovább a műhöz
Kisparli János, lapunk bőkezű, nemes célkitűzésű alapítója az örökkévalóságba költözött. Tettamanti Bélának, a magyar kultúra szerelmesének, a személyiség pedagógiája és nyelvoktatásunk úttörő művelőjének értékes munkásságát Budapesten az Országos Közoktatási Tanács kötötte le; Szalkay Zoltán, eddigi felelős kiadónk a kolozsvári egyetemen irányítja a tanárképzést. A Délmagyarországi Nevelők Egyesülete soha el nem múló hálával, teljes' elismeréssel adózik az úttörőknek, de a szebb, boldogabb magyar jövő felé irányuló kezdeményezésüket nem állíthatja meg, hanem fenntartani s amennyire ezekben a szörnyű időkben lehetséges fejleszteni kívánja. A szükebb igazgató-tanács ezért szólította fel ismételten az egyesület elnökét, hogy a most már hivatalos lap számba menő Nevelésügyi Szemle felelős szerkesztői és kiadói tisztjét vállalja magára. Bízva az eddigi vezető gárda értékes munkásságában s a tanítói testület vezetőinek, tagjainak komoly ígéretében felvételt kértem és nyertem az Országos Sajtókamarába aminek alapján elvállalom a szerkesztésért és kiadásért a felelősséget. Együttes törekvésünk, hogy a tornyosuld nehézségek ellenére mindig jobban megközelítsük Egyesületünk eszményét: a jogállamon épülő magyar kultúrállam nemzetnevelő testületének minél egységesebb, szervezetebb összefogását az Alföld egy részén és a …
Tovább a műhöz
A magyar irodalom tanításának kérdései annyira élénken foglalkoztatják a magyar, nyelv és irodalom tanárait, hogy sokan már súlyos válságról is beszélnek. Fejtegetéseimnek ép az a célja, hogy — a Nevelésügyi Szemlében megjelent ilyen tárgyú cikkek alapján — összefoglalóan rámutassak a legtöbb nehézséget jelentő kérdésre, így leginkább a módszer és a tankönyv kérdésére. Ügy látom ugyanis, hogy a harc a jobb tankönyvért folyik — korábban inkább a jobb módszerért — mert akár hívei a vitázók az új módszernek, akár ellenségei, abban többé-kevésbbé mindnyájan megegyeznek, hogy a - jelenleg használatban levő tankönyvek vagy egyáltalán nem tankönyvek (csak szemelvénygyűjtemények), vagy annyira hiányosak, hegy alig lehet őket használni. A kérdés tisztázására annál szívesebben vállalkozom, mert két érdemes kartársunk idevonatkozó, külön füzetben megjelent tanulmányai — melyekkel eredetileg könyvismertetés formájában akartam foglalkozni — még jobban meggyőztek a probléma időszerűségéről és fontosságáról. Az ellentét ugyanis nyilvánvaló: Csanádynak és Zimándinak vannak ugyan találkozópontjai, de az egyik — Csanády — mégis inkább »tankönyvpárti«, a másik — Zimándi — inkább módszerpárt, noha sem az előbbi nem mondja, hogy a módszer nem fontos, és a másik sem állítja, hogy tankönyvről hallani sem akar. Az ellentét azonban nyilvánvaló, …
Tovább a műhöz
A nevelés számos tényezője között a legfontosabb az otthon és az Iskola. Az otthon a természeti törvényen alapuló tekintély elvével, a vérség állandóan ható erejével, az anyai melegség felé repeső ártatlan gyermek szívével, az apai tekintélyt tisztelő értelmi felismeréssel; az iskola pedig a hivatásos nevelők személyi, értelmi és erkölcsi ráhatásával olyanná alakítják a gyermek egyéniségét, amilyent a céltudatos-nevelés az otthon és iskola részéről mint legjobbat elérni szándékolhat. A teremtés legnemesebb anyaga: az ember, a jövendő fejlődés, alakulás alanya, mi magunk élő folytatása van a két fontos nevelő tényező kezében. Családok, nemzetek erkölcsi, szellemi világfelfogása, fejlődése, átalakulása, a művelődés magasba szárnyalása, vagy embertelen mélységbe zuhanása függ attól, hogy a család természetes levegője, az iskola céltudatos rendszere mivé és milyenné neveli a reábízott jövendőt. A kérdés nem új, de nem is elhasznált. Nem új nekünk, akik világnézetek tusájában eljutottunk a végletek koráig és tudjuk, hogy a történelem fény- és árnykorszakai az emberi, szellemi 'és lelki nemességének mértékével voltak mindig kapcsolatban. De nem is elhasznált és figyelemre nem méltó a kérdés, mert hittel hisszük, hogy a világot csak nemes anyagból, nemes szívvel és örökké értékes igazságokkal lehet újjáépíteni, vagy legalább is jelen …
Tovább a műhöz