Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 2
Összes találat megjelenítve : 2
Találatok
Strukturalizmus
- 1971
Lehet-e olyasmiről írni, ami nincs? Márpedig a manapság annyit emlegetett strukturalizmus, úgy látszik, nem létezik. Azok ugyanis, akiket mások strukturalistának neveztek vagy bélyegeztek, az esetek túlnyomó többségében tiltakoztak e díszítő jelző ellen, mondván: nem tudják ugyan, mi fán terem a strukturalizmus, de ők minden kétséget kizáróan más fán termettek. Másoknak viszont sikerült meghatározniok, hogy mi a struktúra és mi a strukturalizmus, csakhogy: ahányan, majdnem annyiféleképpen határozták meg, s közös definícióban mind a mai napig nem sikerült megállapodni ok. A legjobban érdekelteknek e szemérmes vagy óvatos tartózkodása és a pontos definíciókkal kísérletezőknek e kezdeti bizonytalankodása ellenére is kétségtelen azonban, hogy az utóbbi néhány évtizedben világszerte kibontakozóban vannak olyan kutatómódszerek, kísérletek, törekvések, amelyek elütnek a korábbi tudományos gyakorlattól, egymással viszont szorosabb-lazább rokonságban állnak. Indokolt tehát valamilyen közös elnevezés, jobb híján a „strukturalizmus” terminusa alatt összefogni őket, függetlenül attól, hogy ők magukat strukturalistáknak tartják-e vagy sem, hogy a tudománytörténet kellő pontossággal meghatározta-e már, mi tekintendő strukturalizmusnak. Annál is inkább, mert ezeknek a különféle tudományterületeken kibontakozó kísérleteknek néhány közös jegye már napjainkban is világosan …
Tovább a műhöz
Strukturalizmus
- 1971
Az orosz formalisták már a tízes-húszas évek fordulóján fölvetették a strukturalizmus néhány alapvető kérdését. Tinyanov itt előbb a forma és tartalom egységének strukturalista koncepcióját fejti ki, majd a műalkotás egy lehetséges dinamikus modelljét vázolja fel, amelyet, véleménye szerint, a nyersanyag és a „konstrukciós elv” állandó küzdelme vezérel s tart működésben. A verbális művészet tanulmányozása két buktatót rejt magában. Az egyik a megformálandó anyaggal kapcsolatos - amit feltételesen legegyszerűbben beszédnek, szónak nevezhetünk -, a másik pedig a művészet konstrukciós elvével. Az első esetben tanulmányozásunk tárgya a hétköznapi tudatunkhoz nagyon szorosan kapcsolódó valami lesz, néha pedig éppen e kapcsolat szorosságának függvényeként jelentkezik. Ezért gyakran figyelmen kívül hagyjuk, hogy miben áll ez a kapcsolat, mik a jellegzetességei, és tanulmányozásunk tárgyába önkényesen beviszünk a mindennapi életben megszokott mindenféle vonatkozásokat, és ezeket tesszük meg az irodalom tanulmányozásának kiindulópontjaivá. (Amikor ezt megállapítom, természetesen nem emelek kifogást „az irodalom és az élet kapcsolata” ellen. Csupán a kérdésfeltevés helyességében kételkedem. Beszélhetünk-e „művészetről és életről”, mikor a művészet maga is „élet”? Kell-e „a művészet” sajátos hasznosságát keresni, ha nem keressük „az élet” …
Tovább a műhöz