Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 2
Összes találat megjelenítve : 2
Találatok
Angyalfény
- Hand, Cynthia
- 2012
Álmomban bánat tör rám, minden porcikámban érzem, iszonyatos szomorúság szorongatja a torkomat, könnybe lábad tőle a szemem, ólomsúlyú a lábam, ahogy a magasra nőtt fűben lépkedek. Fenyves közepén, szelíd emelkedőn haladok. Ez nem a látomásomból ismert hegyoldal, nem az erdőtűz, ez valami új, itt még sohasem jártam. A fejem fölött felhőtlen, tiszta kék az égbolt. Süt a nap. Csiripelnek a madarak. Langyos fuvallat zizegteti a fenyőfákat. Ha ez a gyötrő szomorúság nem csal, akkor egy fekete szárnyú van a közelemben, egészen közel. Körülpillantok, és most veszem észre, hogy az öcsém ballag mellettem. Öltöny van rajta, fekete zakó meg minden: legombolós nyakú sötétszürke ing, ezüstcsíkos nyakkendő, kisuvickolt cipő. Tekintetét előreszegezi, elszántan összeszorítja a fogát, vagy talán dühében, vagy nem is tudom, miért. - Jeffrey — motyogom. - Essünk túl rajta! — mondja, de rám se néz. - Bárcsak tudnám, mire céloz. - Azután valaki megfogja a kezemet, ismerős a bőre melege, ahogy a finom, mégis férfias ujjak összekulcsolódnak az enyémekkel. Valaha azt gondoltam, olyan, mint egy sebészkéz. Christiané. Elakad a lélegzetem. Nem kellene hagynom, hogy megfogja a kezemet, nem, a történtek után semmiképpen, mégsem húzódom el tőle. Pillantásom a zakója ujjáról az arcára, aranypettyes zöld szemére siklik. Ettől egy másodpercre enyhül a bánat. Tarts ki! — hallom …
Tovább a műhöz
Angyalvágy
- Hand, Cynthia
- 2013
Először a sötétség tudatosul bennem. Mintha valaki egyszerűen kikapcsolt volna minden fényt. Hunyorgok a tusfekete semmibe, erőlködöm, hogy lássak valamit, akármit, de a szemem nem alkalmazkodik a sötétséghez. Óvatosan tapogatózom a lábammal a padlón, amely furcsán lejt, mintha lebillenne a helyiség. Hátralépek, és a lábszáram valami keményhez ütközik. Megtorpanok. Igyekszem visszanyerni az egyensúlyomat. Fülelek. Valahonnan felülről beszédhangok, fojtott beszédhangok hallatszanak. Még nem tudom, miről szól ez a látomás, hol vagyok, mi a teendőm, mi elől rejtőzködöm. Csak annyit tudok, hogy rejtőzködöm. És hogy valami szörnyűség történt. Lehetséges, hogy sírok. Folyik az orrom, de nem is próbálom megtörölni. Félek. Eszembe jut, hogy megidézhetném oltalmul a dicsfényt, de akkor rám találnának. Inkább ökölbe szorítom a kezemet, hogy elmúljon a reszketés. Rám zárul, beburkol a sötétség, és egy pillanatig annyira viaskodom a dicsfény megidézésére való késztetéssel, hogy körmömmel a tenyerembe vájok. Csöndre, nyugalomra intem magamat. Hagyom, hogy egészben nyeljen el a sötét. (...) — Meg bírsz állni, Clara? A szobám közepén térek lökésszerűen magamhoz, a lábam körül egész kötegre való régi magazin szóródott szét, bizonyára leejtettem, amikor rám tört a látomás. A lélegzetem még a tüdőmben rekedt, izmaim feszesek, mintha futáshoz készülődnének. Az ablakon …
Tovább a műhöz