Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 1
Összes találat megjelenítve : 1
Találatok
E könyv minden szereplője kitalált, beleértve a reális alakokat és magát a szerzőt is.
Végül is megöltem az apámat. A Lenin-hegyen álló Moszkvai Egyetem tornyában a kék számlapon mínusz negyven fokot mutatott a magányos aranymutató. Az autókat nem lehetett beindítani. A madarak nem mertek felrepülni. A város megdermedt, mint valami emberből főzött kocsonya. Reggel, amint a fürdőszobában az ovális tükörbe pillantottam, észrevettem, hogy a halántékom egyetlen éjszaka alatt megőszült. Harminckét éves voltam. Ez volt életem leghidegebb januárja.
Igaz, az apám még él, sőt a legutóbbi időkig vasárnaponként teniszezett is. Még most is, hogy nagyon megöregedett, egy villanyfűnyíróval maga vágja a füvet a nyaralója kertjében a hortenzia- és rózsatövek meg a gyermekkora óta imádott pöszmétebokrok között. Még mindig vezet autót, és közben makacsul nem teszi fel a szemüvegét, s ezzel a mamát őrületbe, a járókelőket meg frászba kergeti. Bezárkózva a dácsa emeleti dolgozószobájába, amelynek ablakain bekúsznak egy hatalmas tölgyfa ágai, hosszasan, ráérősen, erőteljes állát vakargatva ír valamit (talán az emlékiratait?) az írógépén, de mindez már részletkérdés. Nem fizikai, hanem politikai gyilkosságot követtem el - hazám törvényei szerint ez egyenlő volt a halállal. Lehet-e a szüleinket embereknek tekinteni? Mindig kételkedtem ebben. A szülők előhívatlan negatívok. …
Tovább a műhöz