Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 8

Találatok


Ez a könyv sohasem születhetett. volna meg, ha sok jó ember nem volna a világon. Nem is ajánlhatom egy valakinek, hiszen olyan sokaknak tartozom hálával — Isten után — érte. Még talán felsorolnom sem sikerül úgy őket, hogy senki se hiányozzék. Talán sohasem lettem volna pedagógus, ha már a földesi elemi iskolában két áldott nevelői lelkületű tanítóm nem lett volna: Papp Imre és Vincze József. Nem ébredt volna bennem érdeklődés a nyelv iránt, ha nem Gulyás István Rendszeres magyar nyelvtanát használtuk volna a középiskolában s nem a könyv szerzője, továbbá Révész Lajos és Kulcsár Endre a magyar nyelv- és irodalom-tanáraim. Már ők felhívták figyelmemet Szinnyei Józsefre és Simonyi Zsigmondra, akik később a budapesti egyetemen irrofesszoraim lettek, s akiknek nagyon sokat is köszönhetek, igaz, hogy Melich Jánossal, Gombocz Zoltánnal, Sclimidt Józseffel és Petz Gedeonnal kell osztozkodniok hálámban, akiknek szintén nagyon sokkal vagyok adósuk. Ez utóbbiaknak köszönhetem sok minden egyéb között az eligazítást az egyetemes nyelvtudományban, ennek következtében azt is, hogy H. Pánit egy féléven át hallgathattam, W. Wundt szellemével társaloghattam és Ch. Bally kalauzolása mellett különösebben semasiologiai és stilisztikai tanulmányokat folytathattam. Ez utóbbi érdeklődésemnek köszönhettem később, már mint középiskolai tanár, Zlinszky Aladár barátságát (és nem egy …
Tovább a műhöz
Ebben a könyvemben társaslélektani alapon írott magyar nyelvtanom problematikáját bogozgatom folytatólagosan. Abban a nyelvi nevelés lehetőségeit kerestem és előfeltételeit szerettem volna nyújtani. Ebben az irodalmi nevelés lehetőségeit iparkodtam megtalálni és előfeltételeit próbáltam adni. A Nyelvanban még csak társaslélektani módszert használok. Ezúttal már A magyar észjárásról azóta írt könyvem társaslogikai tanulságait is felhasználtam. A felölelt anyag és mindkét filozófiai propaideiitikai módszer alkalmazása megint továbbjuttattak egy lépéssel: az irodalom és a nevelés kérdései filozófiai fogalmak meghatározásainak és filozófiai rendszer lehetőségének előfeltételeit kutattatták velem és kényszerítették ki belőlem. Elméleti bevezetésem készült — könnyű észrevenni — időben legutoljára, közvetlenül a könyv megjelenése előtt. Az illusztrációkat hozzá — megint játszva megláthatni ezt is jól figyelő szemmel — nem most, még csak nem is mostanában írtam, hanem 1922 óta mai napig évek hosszú során keresztül, nagyon sokféle megbízásból, nagyon sokfajta ihletésre, nagyon sokfelé. Szerkesztője voltam Az Erő, Magyar Ifjúság, Diákvilág c. lapoknak; állandó munkatársa a Protestáns Szemle, Református Figyelő, Reformáció, Ébresztő c. folyóiratoknak; alkalmi cikkíró néhány más újságban; mint egyesületi embernek iskolánkívüli népműveléssel is …
Tovább a műhöz
Társaslélektani és -logikai neveléstudományi alapvetésem második részének első kötetét kapja kézhez a szíves olvasó világnézetre nevelésem képében. A második rész második kötete a vallásos nevelésről fog szólani. A nevelés lehetőségének felső határvonalát vonja meg ez a két kötet, a társaslélek pneumatikus beágyazottsága felől, a transzcendens irányából. Ha Isten akarandja és élünk, az alsó határvonal megvonása sem marad eh azok a kötetek, amelyek ezt a munkát vállalják magukra, a jogi és technikai nevelésről szólnak majd, a társaslélek szomatikus beágyazottsága felől, az életérzések, a fizikai lét irányából. Bocsánatot kell kérnem, ha egyre kevésbbé hasonlítanak könyveim a hasonló témájú tudományos művekhez, de aztán ez a bocsánatkérés az egyetlen engedmény, amit még jó lélekkel megtehetek. Egyébként összes állításomat kénytelen vagyok fenntartani, még pedig tartalmát illetőleg is, formája szerint is. Figyelje el az olvasó, hogy egyetlen bűnöm — magyar voltom, arról meg nem tehetek. Nem „szakítottam11 én az indogermán tudományos módszerrel, esak nekibátorodtam a magam magyar módjának, nem különc vagyok, hanem az első fecskék közül való s ezért tűnik fel szokatlannak, ahogy a jelenségeket szemügyre veszem és a törvényszerűségeket felfedezem rajtuk. Ennek fejében viszont készséggel elismerem, hogy nem én vagyok a legokosabb ember a …
Tovább a műhöz
Németh László magyar bűneink felsorolása közben az anekdotázásra is rákeriti a sort, azt állítván róla, hogy ez is egyik nemzeti vétkünk. Hűséges olvasó vagyok, kegyeletes szívvel veszek tudomásul mindent, amit nyomtatott betű állít, első intrádára hiszem is szentül, különösen, amit nagy írók erősítgetnék. Most is így jártam. Az volt a benyomásom, végre valahára megtaláltuk az okát, miért nem volt soha, s miért nincs máig magyar filozófia, mert nincs és nem is volt, mi tűrés, tagadás. Hát ezért nem volt és ezért nincs: az anekdotázás átkos szokása mián. Ez az oka, hogy képtelenek vagyunk a finom elvonásokra s absztrakciók híján a filozofálás nem vérbeli szükségletünk, nem is kenyerünk aztán. Legfőbb ideje, hogy leszokjunk erről az alantas szellemi szórakozásról. Az ám, ha lehetne. Mert hamarosan előmerészkedett emlékezésem aljáról egy szerény ellenérv és ennek a világánál egy-kettő rákényszeredtem valamelyes d e-re. De hát... szerencsétlenkedett elő belőlem az enyhe kétely: minduntalan és mindenokvetlen hiba, bűn, vétek és tökéletlenség az mibennünk, ami sajátosság? Majd sorjázni kezdtek előfelé kételyeim mind. Tréfán kívül kötelesek vagyunk absztrahálni, ha filozofálni akarunk? A keletiek „virágos“ beszéde csupádoncsupa szamárság és alacsonyrendűség? Végül jött a legeslegnehezebb dió, vagy hogy másképpen anekdotázzam, a valóságosan …
Tovább a műhöz
Úgy érzem, rövid magyarázattal tartozom könyvem címe, tartalma és többkötetes pedagógiai rendszerezésembe sorozásának látszólagos következetlensége miatt. A nyelvi, irodalmi és világnézeti nevelés után most társadalmi nevelésről kellene szótanom s én iskoláról, ifjúságról, tanulásról, iskolatörténetről, tehát mindenféle jelző nélkül általában a nevelésről szólok s mindennek fölébe azt a csalóka, majdnem konjunkturális címet írom: Ocsúdó magyarság. Minden jóhiszemű ember jogosan érezheti megtévesztettnek magát, hiszen a címről és az alcímben megadott témáról ítélve egészen mást várhatott: modern magyar társadalmi problémák fejtegetését és megoldási kísérleteit, mondjuk például az egykekérdést vagy a földreformot vagy a mélymagyarság lelkében rejtőző kincsesbánya feltárásának nehézségeit és lehetőségeit, a, magyar társadalmi osztályok között fennálló ellentétek eloszlatásának időszerűségét, akadályait és módjait, a magyar ifjúság egyre nagyobb örömre és reménységre jogosító lelki beállítottságát a jövő feladataihoz és naponkint növekvő hivatástudatát. A magyarság ocsudásának azok a pozitívumok volnának megnyugtató jelei, mélyek e nyitott kérdéseinkre adott válaszok formájában hangozhatnának el. Magyarázatul és mentségemül nem mondhatok egyebet ennél: hiszen éppen ez történik ebben a könyvben, ha nem is úgy, ahogy a …
Tovább a műhöz
Mindennek megvan a, maga rendelt ideje. Neveléstudományi alapvetésünk foglalkozott eddig a művészi (társas-érzelmi), nyelvi (társas-értelmi, tudományos) és társadalmi (társasakarati) neveléssel, vizsgálta a társaslélek felső határát (világnézeti nevelés), a transcendenst, mely túlesik a társaslélek határán (vallásos nevelés). Most, hogy a háború következményei folytán egész exisztenciánk megrendült s a kérdés úgyszólván napi problémává érlelődött, eljutott a társaslélek alsó határának, a jogi viszonyulásnak, s egyben a jogi nevelés lehetőségének a vizsgálatáig, amely ilyenformán kettősen is időszerűvé vált. A pedagógus és a kortárs egyformán kíváncsi rá: mi az egészséges jogi viszonyulás emberek között és hogy nevelhető az utánunk következő generáció erre az egészséges jogi viszonyulásra. Már eddigi kutatásaink azt sejttették, hogy a jogviszony akkor egészséges, ha az emberi lélekben társaslelki szempontból jó közérzetet kelt. Mint egyén akkor érzi az ember jól magát, akkor jó a közérzete, ha sem nem éhes, sem nem álmos, sem nem beteg. Mint egyik ember, vagyis mint az emberi közösség tagja, akkor, ha viszonya a másik emberhez rendezve van, hozzá képest, független, autonómiája kétségtelen. Ettől azonban még ó-konzervatív, jobboldali, diktatórikus gondolkozású, reakciós elem is lehetne az ember, hiszen azok is valamennyien autonómiájuk …
Tovább a műhöz
A politikus politizál. Politizál, azaz politikát csinál. Politika: vitás jogviszony rendezése. Jogviszony: egyik embernek a. másik embertől függő jó életérzése. Életérzés: a kínt kerülni és a kéjt keresni. Kín: önfenntartásomban éhes, fajfenntartásomban impotens vagyok. Éhes: éhes, szomjas, álmos vagyok, fázom; impotens: fáradt, beteg, öreg (kiélt) vagyok. Fázom, ennek kétféle indokolása lehet, egy, a természettől függő (hidegre fordult az idő) és egy másik, jogi: (nincs tüzelőm, az emberiség jelenlegi állapotában nem jut számomra tüzelő.) Jog szerint egyik ember törekvése jó életérzésre nem korlátozhatja a másik embert abban, hogy jó életérzése legyen. Politika: rendezni a jogviszonyt, ha az kérdésessé vált; helyesebben: mivel az minduntalan kérdésessé válik. Rendezni sem igen lehet egyébképpen, mint megszorítani az egyik ember és kibőviteni a másik ember jogát. Egyik ember: aki okozta, másik ember: aki elszenvedte a rövidséget, ami miatt a rossz életérzés keletkezett. Ez a szóbanforgó rossz életérzés nemcsak a rövidséget szenvedett másik emberben keletkezik, az egyik embernek is félnie kell a rövidség pillanatában és azután mindig a megtorlástól, amely a másik ember részéről fenyegeti. A jó életérzést egy valami válthatja ki az emberből, ha helye a nap alatt megvan s azt nem korlátozza a másik ember részéről annak a másik embernek a helye a nap alatt, ha …
Tovább a műhöz
Már mindjárt az maga kérdéses, mit értsünk a nevelés magyar voltán. Ügy kell-e nevelnünk, ahogy a magyar ember általában véve eddig is nevelni szokta a gyermekeit, vagy' pedig van egy bizonyos fajta törvény-szerűsége a nevelésnek, mely' eltér a másfajta nevelési törvényszerűségektől, és ez a magyar nevelés? Ez utóbbi esetben az a feladat vár reánk, hogy ezeket a törvényszerűségeket megfigyeljük, megállapítsuk, összegyüjtsük, kodifikáljuk, és úgyszólván mai kelettel kezdjünk egy újfajta nevelési módszert. Második esetben egy régóta, talán évezredek hosszú során át élő és ható családi nevelési formát installálunk be jogaiba, miközben annak érvényt próbálunk szerezni a köznevelés terén is. Azt hiszem, gyakorlati szempontból az lesz legokosabb eljárás részünkről, ha egyik felfogáshoz sem ragaszkodunk mereven, hanem ahogy a szükség kívánja, érvényesítjük egyiket is, másikat is. Még így is elhangozhatik egy igen lehűtő, vagy legalább is túlbuzgalmunkat csillapítani akaró kérdés: van-e ilyesmire egyáltalában szükség? Hát nem az a magyar nevelés, ami Magyarországon éppen folyik, s folyt már megelőzőleg szépen, több mint ezer éve? De hesegessük el magunktól ennek a kérdésnek a kísértő szelídségét. Miért, miért nem, a neveléstudomány nagy magyar művelőit mostanában s a mai időket megelőző időben egyformán nem izgatta az a probléma, mit jelent …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 8