Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 1

Találatok


Amaz érdekes látványok között, melyekben korunk szellemi mozgalma oly gazdag, véleményem szerint, kevés van. mely oly megkapó és figyelemreméltó jelleget öltene, mint az, melyet a szociológia fellendülése és változó viszontagságai tárnak elénk. Mint a gondolat ibolyája születve az Auguste Comte filozófiai várának egyik tágas árkádjában ; a hivatalos tudósok gőgös megvetése által üldözve, kik azt mint holmi szépirodalmároskodást vagy puszta fecsegést denunciálták ; elhomályositva a jognak, a társadalmi gazdaságnak és a statisztikának szentelt tudományok által, melyek dús lombozatukkal félénk hajtásait elfojtották : később függetlenebb és méltóbb formát ölt Herbert Spencer rendszerében, ki óriási, hatalmas munkában tárgyalja. Miután ez időpontban — hála e könyvnek — megalapította szerencséjét és általános kedveltségre tett volt szert, nemsokára elveszti az állata meghódított területet az epigonok hibái és különcködései miatt, melyek létét veszélyeztetik az által, hogy a biológia egy fejezetére szállítják le avagy biológiai álöltözetben mutatják be. Szerencsére azonban a hanyatlásnak ez a kora nem tart soká, mert nemes és eredeti tehetségek csakhamar uj életre keltik tudományunkat, uj és ragyogó tények alapján, a lélektan és a társadalmi gazdaság biztosabb eredményeit használva fel és a jobban megalapozott szociológiai elméletek trónjára emelve …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 1