Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 2
Összes találat megjelenítve : 2
Találatok
Ennek a regénynek az orosz címe Zascsita Luzsina, ami azt jelenti, hogy „Luzsin-védelem”, és egy sakkvédelemre utal, mely állítólagos felfedezőjéről, az általam teremtett Luzsin nagymesterről kapta a nevét. 1929-ben kezdtem írni, Le Boulouban - egy kis üdülőhelyen a Keleti-Pireneusokban, ahol lepkére vadásztam -, és ugyanabban az esztendőben, Berlinben fejeztem be. Különös világossággal villan emlékezetembe egy lejtős sziklalap az ulex- és ilexborította hegyekben, ahol megfogant bennem a könyv főtémája. De ha megemberelem magam, a részletekről is tudok mondani egyet-mást. A Zascsita Luzsina „V. Szirin” írói álnevem alatt a párizsi Szovremennije Zapiszki című emigráns folyóiratban jelent meg, majd rögtön utána kötetben is kiadta a Szlovo emigráns könyvkiadó (Berlin, 1930). Ez a matt fekete alapon aranybetűs fedelű, fűzött, 234 oldalas, 21x14 cm-es kötet ma már könyvritkaság. Szegény Luzsinnak harmincöt esztendőt kellett várnia az angol nyelvű kiadásra. Volt ugyan némi ígéretes mocorgás a harmincas évek vége felé, amikor egy amerikai könyvkiadó érdeklődést mutatott iránta, ám erről a férfiúról aztán kiderült, hogy a múzsái ambíciókat dédelgető kiadótípusba tartozik, s mihelyt előállt javaslatával, hogy a sakk legyen zene, Luzsin pedig őrült hegedűművész, pontot tettem rövid kapcsolatunk végére. Most újraolvasva a regényt, újra lejátszva a cselekményt …
Tovább a műhöz
Lektűrhöz szokott olvasó is kedvét, méghozzá nagy kedvét lelheti Nabokov könyvében. A dúsgazdag műértő, aki ráadásul vonzó, viszonylag fiatal férfi, tízéves házasság után rálel arra a nőre (tizenhat éves lány, sötét előélettel, mohó pénz és karrier utáni vágyakozással), aki az igazi, a nagy, a megszállott szenvedélyt jelenti neki. Szakít feleségével, elhagyja kislányát, csak egyre mélyülő, egyre kielégíthetetlenebbnek tűnő szenvedélyét követi, miközben a lány játszik vele, megcsalja, kifosztja, tönkreteszi - egy autóbaleset után, amely következtében a férfi megvakul -, a legdurvább tréfákat űzi vele. De hogy érik, közeledik a tragédia, hogy valami rettenetes fog történni, nemcsak érzi, biztosan tudja is az olvasó. A gyakorlottabb olvasó hamar ráérez, hogy korántsem lektűrről, giccsről van szó, hisz a regény csodás pszichológiai érzékű, mesterien írni tudó alkotóról tanúskodik, a szövegben elrejtett utalások, gazdag metaforarendszer, filozofikus kapcsolódások sokasága fedezhető fel, a jegyzetanyag pedig (némi túlbuzgalommal), szinte az egész világirodalmat felvonultatja egy-egy passzus értelmezése kedvéért (egyedül Prévost Manon Lescaut-ját nem említi, aminek éppen kétszázadik évfordulóján, 1931-ben jelent meg, és amelynek teljesen egyértelmű parafrázisa a regény). Kétségtelen, hogy jelentős, sőt nagy mű a Camera obscura, talán jelentősebb az író …
Tovább a műhöz