Keresés
Összes találat megjelenítve : 2
Összes találat megjelenítve : 2
Találatok
AHHOZ, HOGY MEGÍRJAM ezt a könyvet, számos, ám végül egymásba torkolló út vezetett. Amikor pszichiátriai szakvizsgámra készültem és pszichoanalitikus képzésben vettem részt, mindig azt kívánták tőlünk, hogy minden esetünkről sűrített pszichodinamikai összefoglalást készítsünk, azaz-élettörténete ismertetésével magyarázzuk meg, hogyan lett a páciensből az a valaki, aki az orvosi rendelőbe belepett. A beszámolót a beteg életének lehető legkorábbi időszakával kellett kezdenünk, belefoglalva a csecsemőkorban átélt preverbális és preödipális hatásokat is. Ez a feladat mindig rettenetes szenvedést okozott nekem, kivált mikor megpróbáltam a csecsemőkor időszakát egyetlen összefüggő élettörténetbe belegyömöszölni. Azért volt gyötrelmes feladat, mert egy ellentmondás foglya voltam. Egyrészt áthatott a szilárd meggyőződés, hogy a múlt bizonyos következetességgel befolyásolja a jelent. Éppen ez az alapvető bizonyosság, amelyben minden dinamikus lélektan osztozik, volt az, ami előttem a pszichiátriát az orvostudomány legelragadóbb és legösszetettebb ágává avatta. Az elmekórtan volt az egyetlen klinikai tárgy, amelyben a fejlődés valóban számított. Ám másfelől a betegeim vajmi keveset tudtak életük legkorábbi eseményeiről, én pedig még kevésbé tudtam, hogyan faggassam ki azokról őket. így hát kénytelen voltam gyermekkorukból kicsipegetni és összeválogatni azt a …
Tovább a műhöz
A csecsemő személyközi világának 1985-ös közzétételével Dániel N. Stem megváltoztatta felfogásmódunkat arról, hogy az egyének miképpen fejlesztik ki saját önérzékelésüket. Most ebben az új, úttörő művében, melyet az alkotó szintézis jellemez, a szerző feltérképezi a szülő-csecsemő pszichoterápia kibontakozó területét, és egy átütő erejű új paradigmát ír le a szülő és a gyermek közti kapcsolat megértéséhez: az anyaság állapotát. Amikor kisbabája születik, állítja Stern, az anya (és bizonyos mértékig az apa is) az élet egyedülállóan új szakaszába lép be, amit a hajlamok, érzékenységek, képzelődések, félelmek és vágyak addig nem ismert garmadája kísér. A lelki élet eme új szerveződése - az anyaság állapota - arra készteti a klinikust, hogy az anyákkal és csecsemőikkel folytatott munkájában másféle terápiás szerkezetet és újszerű terápiás szövetséget keressen. A szülő-csecsemő viszony élvonalbeli pszichoterápiás iskoláinak elemzéséből Stern leszűri azokat a tényezőket, melyek változást idéznek elő. Élénk színekkel ecseteli a szülő-csecsemő klinikai rendszer döntő mozzanatait: a szülők képzeteit a babájukkal való kapcsolatról, a szülő és a csecsemő között megfigyelhető kölcsönhatásokat, a csecsemő képzeteit ezekről, és a terapeuta helyét ebben a sajátos klinikai szerkezetben. Azzal, hogy világos képet rajzol a klinikai …
Tovább a műhöz

Magyar
English