Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 1

Találatok


Tavaszi szél fodrozza a Duna hullámait. Látom szobám ablakából. Csodaszép panoráma. Szemben a Margitsziget zöld, dús lombozatával úgy pompázik a fodros vizen, mint egy smaragd ékszer a fénylő ezüstös selymen. A túlsó parton, ott távolabb, az Országház emelkedik. Kőcsipkés, csúcsíves tornyai visz-szatükröződnek a vízben. Mintha onnan lentről, a mélyből, a vizikirály palotájának tükörképe látszana. És amint nézem, nézem, egyszerre csak csodálatosképpen keskenyebb és keskenyebb lesz a víz medre ... a part közelebb jön, a Margitsziget eltűnik és — milyen különös — ott, ahol még az előbb az Országházat láttam, most egyszerre mintha hegyek emelkednének a távolban. Mind magasabbra és magasabbra. A Duna vize szőke és selymes lesz, s halk, szelíd csobogással fut a part mentén. Oh ismerem, jól ismerem ezt a szelíd kis szőke folyót. Hátán nem hord büszke hajókat, de nem is haragszik meg soha. Ez a Szamos, a szőke, szelíd Szamos ... És a hegyek, amelyeket ott látok, sötét fenyőerdőkkel koszorúzva és elmúlt viharok emlékeit őrizve ... A Királyhágó sziklás csúcsai ... A gyalui Havasok... A Csillaghegy, Brétfő, a Szentgyörgy-hegy ... a Felek... a Házsongárd és a Fellegvár... a Fellegvár, mely örök idők óta és idők végezetéig őrt áll egy alvó város felett... Hol vannak... oh, hol vannak ezek a hegyek, sziklás csúcsok, szelid hajlatú szőlődombok, ői’t álló …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 1