Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 1
Összes találat megjelenítve : 1
Találatok
Az eszére olyan büszke ókori görög kézművesnek tartotta az építészt, ha a rangosabbak közé sorolta is. "Homo faber" volt tehát, nem "homo intelligens", aki - ha rátarti volt -értekezést agyalt ki a megcsinált művéről, szavakkal méltatva annak értékeit, hogy földbe gyökerezett házát vagy templomát az ideák világába emelje, önmagát pedig a szellemiekkel foglalkozók sorába. Az architekton ilyetén "rangsorolása" - amelyhez nagyon hasonlóak a későbbi korok ítéletei is - alkotásainak jellegéből fakad. Hiszen a mű kétségtelenül az anyag világában ölt testet - közvetlenül, meg közvetve is, a hasznossága által -, de számos "anyagtalan" tényező játszik közre és működik a létrejöttében, hatásában is anélkül, hogy azokat írásba kellene örökíteni. A megrendelő közösség vagy egyén igénye és elvárása, kívánságainak kielégítése, a hagyományok széles köre, az alkotás folyamatának mikéntje - a meditáció (a feladatban való elmélyülés) és az invenció (a helyes megoldásra való rátalálás), ahogyan a római építész-író, Vitruvius elgondolta -, továbbá a tervező előrelátása műve sorsát illetően stb. mind "beépülnek" a matériába. Janus-arcú az építész azért is, mert egyrészt művész - a görög a festő meg a szobrász mellé helyezte, megjegyezvén, hogy míg azok a dolgok látványát, másolatát varázsolják elő, addig emez a látvány tárgyát -, aki az …
Tovább a műhöz