XV. Pécsi Pénzügyi Napok I. Pénzügy és Számvitel Nemzetközi Tudományos Konferencia Tanulmánykötete

A közszolgáltatások a mai ember – épített környezetben végzett – bárminemű tevékenységéhez nélkülözhetetlenül kapcsolódó háttérfunkciók. Ellátására méretgazdaságossági szempontok, illetve közösségi jellegük miatt jellemzően monopolisztikus, vagy monopol piaci környezetben kerül sor. A közszolgáltatások ellentételezése így nemcsak közgazdasági, hanem szociálpolitikai kérdés is. Magyarországon az 1990-es években az önkormányzatiság reneszánszával 400 felettire duzzadt a víziközművek száma, területileg rendkívül eltérően alakuló díjszabásokkal, majd a 2010-es évek eleji, új hazai törvényi rendelkezések egyrészt befagyasztották az akkori víz- és szennyvíz díjakat, másrészt konszolidációs, illetve állami befolyásszerzési folyamatokat indítottak el. A cikk bemutatja röviden az elmúlt 10 év releváns környezeti változásait Magyarországon. A közműadó differenciálása, a minimálbér alakulása, az anyagjellegű ráfordításokban, köztük legszélsőségesebb mértékben az energiahordozók esetében megjelenő infláció az összes víziközműnél rendkívüli kihívásokat eredményezett. Azok léptéke miatt, a működéséhez szükséges likviditás hiányában szinte az összes társaság az ellehetetlenülés határán van, valamilyen beavatkozás, például tulajdonosi vagy más formájú tőkeinjekció hiányában. A cikk röviden összefoglalja a főbb lehetőségeket, köztük az Áfa tartalom, vagy más adó típusú ráfordításelemek csökkentését, a díjemelés lehetőségeit, a veszteségfinanszírozás, a hitelfelvétel, illetve a kötvénykibocsátás megoldásait, végül az infrastruktúra projektek FDI alapú, - hosszú távon megkérdőjelezhető hasznosságú - finanszírozását, vagy akár az utóbbi időben stratégiai infrastruktúrák tekintetében szóba nem kerülő privatizáció eshetőségét is. Az 1989-es rendszerváltást követő, önkormányzati szinten újraszervezett - és hirtelen 400 feletti szereplővel működő - víziközmű szolgáltatást a városiasodás, esetenként a haváriás helyzetek, majd az Európai Uniós csatlakozás környezetvédelmi követelményei sorban olyan üzemeltetési és fejlesztési kihívások elé állították, amelyek aztán a 1990-es évek közepétől privatizációs hullámot indítottak el. A 2010-es évek eleji, új hazai törvényi rendelkezések – stratégiai fontosságúnak minősítve a közszolgáltatást, – megtiltották a további privatizációkat, – az ország versenyképességének javítása és a lakossági terhek alacsonyan tartsa érdekében – befagyasztották a víz- és szennyvíz díjakat, továbbá – az ún. fogyasztói egyenértékek fokozatos emelésével – konszolidációs, illetve annak közvetett eredményeként állami befolyásszerzési folyamatokat indítottak el. A szolgáltatóknak egyszeri díjcsökkentést is végre kellett hajtaniuk mintegy 10%-os mértékben, amely nagyjából a 2009-es árszínvonalat eredményezte; és ez van érvényben ma is. A víziközmű szektor gazdasági jelentőségének csökkenése tetten érhető az ágazat jövedelemtermelő képességének visszaesésén, a piaci szereplők, azaz a víziközmű szolgáltatók számának tizedére csökkenésén, és a nemzetgazdaságban betöltött, GDP-ben jól mérhető súlyarány visszaesésén is. Az elmélet gyakorlati visszaigazolásaként jól látható, hogy a víziközmű szektor a ma 38 szereplőjével „leszálló ágba” került, az 1995. évi 1,33%-nyi GDP hozzájárulásának 2013-ra 1%-ra, majd 2022-re 0,65%-ra való csökkenésével.

Kapcsolt elemek

• XV. Pécsi Pénzügyi Napok I. Pénzügy és Számvitel Nemzetközi Tudományos Konferencia Tanulmánykötete (PDF)