Projektmenedzsment ismeretek I.
Szerző: Jarjabka ÁkosCím: Projektmenedzsment ismeretek I.
Megjelenési adatok: PTE Közgazdaságtudományi Kar, Pécs, 2008. | ISBN: 978-963-642-260-8
Manapság a projektek korát éljük. Nap mint nap használják ezt a kifejezést a munkahelyeken, s közkedvelt lett a mindennapi szóhasználatban is. Igazán még a szó magyaros kiejtése sem kristályosodott ki, hiszen egyaránt hallható az angolos „prodzsekt” és a magyarosabb „projekt” formula is. Ez a kifejezésbeli és értelmezésbeli bizonytalanság a szervezeteken belül manapság is érzékelhető, ebből következően éreztem e könyv megírásakor az egyik legfontosabb feladatnak e homályos szituáció tisztázását. A projektmenedzsment és a hálótervezés viszonylag fiatal ágai a menedzsmenttudománynak, mivel a XX. század első felének végén jelent meg – a híres-hírhedt, az amerikai atombomba előállítására irányuló összetett tudományos-hadászati kutatási program, a Manhattan-projekt viselte először ezt a nevet – ez a módszertan a szervezeti működésben. A rendszerváltás után átalakulóban lévő magyar gazdasági helyzetben azonban nehezebb volt elfogadtatni e modern tudományos eredményeket, mivel a hazai vállalati menedzserek az alkalmazott módszerekben gyakran a régebben használatos – pejoratív értelemben vett – tervgazdasági formulákat vélték felfedezni. Erről azonban természetesen szó sem volt. A szisztematikus tervezés minden, célra irányuló gazdasági tevékenység elvégzése esetében javíthatja a hatékonyságot, ám mindezek mellett egy gyorsan változó szervezeti környezetben – mely a globalizált piacgazdaság egyre inkább természetes velejárója – rendkívül fontossá vált olyan technikák kidolgozása, amelyek javítják a szervezetek rugalmasságát, alkalmazkodási képességét is. Azért fontos tehát bármely gazdasági területen működő szervezetben dolgozók számára a projektmenedzsment fogalmi rendszerével és módszertani technikáival megismerkedni, mivel a projektmenedzsment, mint gondolkodási módszer növelheti az egyén, a csoport és a szervezet működési hatékonyságát változékony szervezeti környezetben. A jelen „Projektmenedzsment ismeretek” könyv alapvetően két fő részre tagolódik: A „Projektek a szervezetben” című első kötet a projektelvű látásmód fogalmi megalapozását tartalmazza, míg a A „Projekttervezés és -megvalósítás menedzselése” című második kötet elsősorban a különböző projektmenedzsment-területek főbb alkalmazott módszereire fókuszál. Az első kötet alapvetően a gazdaságtudományi területen tanuló hallgatók alapszintű tudását és vezetés-szervezési ismereteiket bővíti, ezért ajánlom kifejezetten a bolognai rendszerű és bachelor szintű képzések (BSc) oktatásához, míg a jegyzet II. része inkább az elméleti ismeretek alkalmazására helyezi a hangsúlyt, aminek következtében a bolognai szisztémájú master képzések (MSc) tananyaga lehet, beleértve ebbe a körbe a levelező típusú képzési formákat is.
Kapcsolt elemek
Kategóriák: Közgazdaságtudomány
Tárgyszavak: Projektmenedzsment, Projekttervezés, Projekttipológia, Projektszervezet, Projektmodellezés, Projektéletciklus, Projektvezetés
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv
Tárgyszavak: Projektmenedzsment, Projekttervezés, Projekttipológia, Projektszervezet, Projektmodellezés, Projektéletciklus, Projektvezetés
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv
Share
Tweet