Kutatási füzetek 1.

(...) Az egykori, osztrák-magyar császári (és) királyi1 haditengerészet történetének tanulmányozása csak úgy képzelhető el, ha összehasonlítjuk harcértékét a kor nagy tengeri hatalmainak hadiflottáiéval, különös tekintettel a fő riválisoknak számító olasz és francia haditengerészetével. Nem csupán a flották egymáshoz viszonyított erejét és korszerűségét tudhatjuk meg, hanem — a harcérték mutatóit összevetve a tengerészeti költségvetéssel — az is kiderülhet, hogy mennyire volt hatékony, vagy pazarló a flottafejlesztés, és hogy a fejlesztési elvek megfeleltek-e a kor követelményeinek, vagy pedig zsákutcába vezettek. Természetesen a flották harcértéke a kortárs haditengerészeti stratégákat is erősen izgatta, ezért lázasan számolták a hajók tonnatartalmát, a nehéz-, közepes- és könnyűtüzérség1 2 csöveinek számát; papijaikon csatákat döntöttek el. A valóságban persze a papírforma olykor nem igazolódott. A számítások kudarcának két oka lehetett: valamilyen fontos technikai tényezőt (pl. sebesség) nem vettek figyelembe, vagy pedig az emberi tényezőt (mert hiába a legjobb, legkorszerűbb technika, ha az azt üzemeltető emberek képzetlenek, vagy pedig a parancsnokok hibát hibára halmoznak) hanyagolták el. Rendszerint e két ok együtt hatott, s okozott csalódást azoknak, akik a papírforma szerinti végeredményt várták. A technikai tényezők egy sorának kellően figyelembe nem vétele úgy tűnik, az érintett korszakban általános volt. A flották harcértékét csak vízkiszorításuk alapján ítélték meg (ami általában igaz, de túl mechanisztikus számítási mód), ütközeteknél pedig a felek ágyúinak arányával mérték az erőviszonyokat. Igen egyszerű volt a cs. és kir. haditengerészet éves statisztikáiban 1897-től alkalmazott számítási módszer is, mely (1) 1882-ig császári-királyi, 1882-től császári és királyi. (2) Nehéztüzérség: 24-41,3 cm, közepes tüzérség: 12-20,3 cm, könnyűtüzérség: 3,7-10,5 cm.

Kapcsolt elemek

• Kutatási füzetek 1. (PDF)