A piarista diák kis kalauza

Calasanzi Szent József, a kegyes-tanitórend alapitója. Calasanzi szent József Spanyolországnak Petralta nevű városában született 1556. szeptember 11-én, abban az évben, melyben a másik nagy spanyol rendalapító, Loyolai szent Ignác meghalt. Atyja, Don Pedro Calasanz, katonás spanyol nemes volt, ki övéi közt családi hagyományképen ápolta a katonai hivatást és a vallásosságot. Anyja, Gaston Mária, szelíd, jólelkű, szeretetreméltó asszony a környék szegényeinek pártfogója. A szülők kiváló nevelőkre bízták szemök fényét, a Ids Józsefet, ki reményen felül beváltotta a beléje helyezett bizalmat. Már a gyermekben ragyognak a leendő nagy szent erényei és jelentkeznek a későbbi nagy nevelő vonásai. Maga köré gyűjti társait és Isten szeretetére oktatja. Társai rajongnak érte, buzdulnak példáján és kis szentnek nevezik. Mindenkit elragad lényének két ragyogó tulajdonsága, az ifjúságnak két legbecsesebb ajándéka : ártatlansága és értelme. Alig lehet az ifjúság elé szebb példaképet állítani, mint a gyermek Calasanzi Józsefnek szeretetreméltó alakját! Az estadillai nemesi iskolában kitűnő eredménnyel végzi el a mai középiskolával nagyjából egyenrangú grammatikai és humanisztikus tanulmányokat. Majd Spanyolország leghíresebb egyetemein (Alcala de Henares, Lerida, Valencia) bölcseletet, egyházi és világi jogot, végül theologiát hallgat. A három utóbbiból a doktorátust oly fényes sikerrel teszi le, hogy híre az egész országban elterjed, széltében-hosszában csak doktor Calasanz néven emlegetik és de la Figuera Gáspár, a salamancai egyetem nagyhírű tanárából lett jaccai püspök, «a bölcseség napja», udvarába hívja őt. Hivatása az egyházi pályára vonzza, atyja azonban katonának szánta fiát. Bátyja elhalálozása után József egyetlen fiú a családban s a család fennmaradásáért aggódó apa azt szeretné, hogy ő legyen a családnak fönntartója. E nehéz helyzet megoldását az isteni Gondviselés végzése adja meg : József megbetegszik s fölgyógyulásához nincs remény. A megtört apa ekkor beleegyezik fiának kérésébe s megigéri, hogy fölgyógyulása esetén fia egész életét az Úr szolgálatának szentelheti, az egyházi pályára léphet. Fölgyógyul s szent lelkesedéssel ölti föl a papi köntöst. 1583-ban beteljesül legforróbb óhajtása, pappá szentelik s megkezdi áldásos működését a lelkek javára. Nagy sikerei nagy kitüntetéseknek a forrásai, ő azonban mindvégig szerény, alázatos s önmaga iránt szigorú marad. Vagyonát pazar kézzel osztogatja a szegények között, az ő legfőbb öröme : jót tenni.