A Tanácsköztársaság könyvtárügye

Kell-e magyarázó szó a Tanácsköztársaság könyvtári vonatkozású rendeleteihez? Értelmesek, egyszerűek, jogászi cikornyásság nélkül valók. A hivatalos közlöny második oldalán az első mondat tájékoztatja a kései olvasót, miről volt szó. A mondat így szól: „A Magyarországi Tanácsköztársaság az ország lakosságának könyvvel s a hozzávezető segédeszközökkel (bibliográfiák, katalógusok stb.) való ellátását állami feladatnak tekinti. Ezért tehát köztulajdonba és kezelésbe vesz minden tudományos és közművelődési könyvtárat, amennyiben az a hivatali kézikönyvtár kereteit túlhaladja.” Ez az alaprendelet az egész könyvtárügy teljes újjászervezésére szóló felhatalmazást tartalmazta. Jelentette ezen kívül azt, hogy a könyvtárügy az oktatásügyi politika rangjára emelkedett. Tartalmazta végül azt is, hogy a könyvtárügyi politikai megbízottak az Országos Könyvtárügyi Tanács megalakulásáig a magyar könyvtárügy átszervezését az illetékes népbiztos - Lukács György - által elfogadott program alapján teljes hatalommal intézhetik. Megnyílt az út a könyvforradalomhoz. Nemcsak méreteiben, de céljaiban is különbözött ez a „kis könyvforradalom” a francia forradalom hatalmas könyvforradalmától. Messze vezetne a beható összehasonlítás. Mi a „negyedik rend”, a munkásosztály számára akartunk könyvtárakat szervezni, a franciák a győztes burzsoázia, a „harmadik rend” számára szervezték meg új könyvtáraikat. Mi is törekedtünk nagy szakkönyvtárak megalkotására, de ezeket a két munkásosztály fiaival együtt a dolgozó polgárság fiai is használhatták volna. Mi nem mozdítottunk ki helyéből egyetlen egy régi nagy könyvtárat sem, nem úgy, mint a nagy francia forradalom könyvtárosai: a forradalomhoz pártolt Gregoire abbé és társai. A dolgozó polgárok értékes magángyűjteményeit még a lakásrekvirálók túlbuzgalma ellen is megvédtük. Ám egyben hasonló volt a programunk. A „jó könyvek” könyvtáraink számára való megmentésére törekedtünk mi is. Tudtuk, hogy a könyv megőrzője a szellem leigázására szolgáló tanoknak, de azt is, hogy megőrzője a magyar szellem, a magyar nyelv kincseinek is. Tudtuk, hogy a könyv képviseli a szellemi mérget, de azt is, hogy kelyhe a nép nyelve gyöngyeinek is: tehát válogattunk. A rendeletek sorai mögül sokszor vetődik fény a történelmi háttérre. Élesen világit rá a Dienes László tollából eredő, kemény kritikát tartalmazó cikk: „A könyvtári kisüzem és nagyüzem” című. Egy rendeletből pedig az világlik ki, hogy a spekuláló burzsoázia támadott. A pénz romlását vad könyvvásárlási láz követte és ez megsemmisítéssel fenyegette programunk végrehajtását. Az új könyvkiadás pedig a háború okozta papírínség miatt nehezen indult meg. Egy szövetségesre lett volna szükségünk: az időre. És ez ellenünk dolgozott. (Kőhalmi Béla - Budapest, 1967. május)