Az emberi emlékezet

1970-ben nekiláttam, hogy rövid bevezető tankönyvet írjak az emberi emlékezetről. Mintegy hat év múlva készültem el vele, de a könyv jóval ambíciózusabb vállalkozás volt, mint azt eredetileg képzeltem - egyszerre szerettem volna magas szintű egyetemi tankönyvet és az emlékezetkutatás akkori állását bemutató szakmai könyvet írni. Úgy tűnt, a végeredmény mindkét célnak megfelelt. Sőt tudomásomra jutott, hogy a könyv elnyerte a „klasszikus kötet" címet is, ami feljogosítja az írókat, hogy a Current Contents olvasóit mindenféle ősrégi sztorikkal untassák arról, mi is vezette őket a klasszikussá vált könyv megírására... Ez a könyv napjainkra természetesen elavult, elhatároztam tehát, ahelyett hogy új adatokkal frissíteném, inkább írok egy teljesen új könyvet. Az emlékezet kutatása elképesztően aktív tudományos területnek számított az elmúlt tizenöt évben, ami azzal a következménnyel járt, hogy ez a könyv jelentősen eltér korábbi művemtől. A kutatások mennyisége és mélysége azt eredményezte, hogy már nem lehetséges egyetlen könyvön belül ugyanolyan részletesen írni valamennyi területről. Azt gyanítom, hogy ez nem is feltétlenül probléma, különösen azoknak az egyetemi hallgatóknak a szempontjából nem, akiknek esetleg az ikonikus emlékezet vagy a proaktív gátlás iránti érdeklődésük nem nevezhető maximálisnak. Annak ellenére, hogy az emlékezetkutatás bemutatása semmiképpen sem tekinthető enciklopédikus részletességűnek, úgy gondolom, mégis hasznos lehet a legfontosabb kísérletek és paradigmák részletes ismertetése, hiszen így elegendő példát kaphat az Olvasó ahhoz, hogy az legyen az érzése, az emlékezet pszichológiája dinamikusan fejlődő, élő tudományos terület. Az Olvasót minden bizonnyal nem fogja túlzottan meglepni, hogy a legrészletesebben azokról a kutatási témákról írtam, amelyekkel magam is foglalkozom, így kellő tudással és lelkesedéssel tudtam bemutatni az itt zajló kutatásokat. Azok az egyetemi oktatók, akik tankönyvként fogják használni könyvemet, feltehetően kiegészítik a fejezeteket saját érdeklődési területüknek megfelelően, és így majd helyrebillen az egyensúly. Jóllehet ennek a könyvnek a tipikus olvasója valószínűleg olyan egyetemista lesz, aki éppen emlékezeti kurzusokat hallgat, vagy kolléga, aki frissíteni szeretné e területtel kapcsolatos tudását, mégis megpróbáltam úgy írni, hogy a művelt nagyközönség érdeklődését is felkeltsem. Az emlékezet kutatása jelentősen megváltozott az elmúlt másfél évtizedben, ezért én is igyekeztem könyvemben minél jobban érzékeltetni ezeket a változásokat. Az egyik ilyen alapvető fontosságú változásnak az ökológiai vagy hétköznapi emlékezeti vizsgálatok terjedését tekinthetjük. A hetvenes években az emlékezet pszichológiáját túlnyomórészt a laboratóriumi verbális tanulási kísérletek jelentették. Már előző könyvemben is elgondolkodtam azon a kérdésen, hogy valójában mennyi volt ezeknek a kísérleteknek a jelentőségük a hétköznapi élet számára, akkoriban azonban ez csak elmélkedés volt, semmi több. Éppen a laboratóriumi vizsgálatok és a való világ közötti kapcsolatok hiánya vezette Neissert (1978) arra, hogy negatívan vélekedjen a laboratóriumi emlékezetkutatások sterilitásáról.